A „legdicsőítőbb” mondatok 2020-ból

Nem kényeztetett el bennünket ez az év keresztény könnyűzenei programok terén sem. Elmaradt a minden idők egyik legnagyobb rendezvényeként várt Ez az a nap! a Puskás Arénában, és a Szikra díjátadó gálát is csak online, a legnagyobb visszafogottság mellett rendezték meg. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust úgyszintén el kellett halasztani. És még sorolhatnánk. Egyre azonban kitűnően megtanított bennünket ez az időszak: szorult helyzetünkben ráéreztünk Isten dicsőítésének ízére. A Pengető rovat által megszólaltatott keresztény könnyűzenei előadók minden baj és nehézség ellenére Isten letisztult magasztalásáról beszéltek. Íme az általunk – szubjektív módon és a teljesség igény nélkül – kiválasztott huszonöt plusz egy legszebb megfogalmazás Isten dicsőítéséről!

  1. Írd meg a leggyönyörűbb dallamot, ami csak létezhet, amelyet egyébként Istentől kapsz! (Szilas Imre)

  2. A dicsőítés során nem kell új módokat kitalálnunk. Elegendő megfigyelnünk az őseinket. Krisztus előtt ezer évvel Dávid király bemutatta a dicsőítő szív hiteles prototípusát. (Flach Ferenc, Pécsi Imádság Háza)

  3. A dicsőítés nem más, mint találkozás Istennel – miközben imádjuk őt. Bemegyünk közösen Isten jelenlétébe, őt keressük a tekintetünkkel és a szívünkkel a szentmisében, a szentségimádásban és a kötetlen dicsőítésben is. (Pádár Tamás, Lelkes Napok)

  4. A dicsőítés szerintem abban áll, hogy elmondjuk Istennek, hogy ő milyen. A legfontosabb, hogy az egyház szerelembe essen Jézussal. Ez a mi dolgunk, és minden dicsőítő dolga. (Kovács Frigyes, Kecskeméti Imádság Háza)

  5. Az Eucharisztia számomra maga az élet, Jézus Krisztus, aki kiszolgáltatott pólyásként jött el erre a „fekete földre” a mennyország szépségéből, a szentségből ide közénk, ahogy archaikusan megfogalmazták az ősi imák. Mi úgy tudunk ehhez a valósághoz közel kerülni, hogy magunkhoz vesszük az Eucharisztiát. (Máriáss Péter)

  6. Zenével imádkozunk és örvendezünk amiatt, amilyen az Úr. Ha fontos neked Isten, nem hallgathatsz róla! (Mező Misi)

  7. Ő kötötte össze az embereket, a korokat és a különböző felekezetű dicsőítésvezetőket. Mit mást is akarhatna az Eucharisztiában jelen lévő Jézus, ha nem az egységet? Mi ezt átélhettük. (Gável Gellért, Eucharist)

  8. A dicsőítő zene középpontjában egy szívnek kell lennie. (László Viktor, Ez az a nap)

  9. Sokkal többet tudok az Úristenre bízni. Megtanultam lélekben imádni az Urat. A vírusjárvány után nagyon nagy szükség lesz a hitvalló emberekre, akik hirdetik Isten dicsőségét. Az Úristennek szüksége lesz rám, és mindazokra, aki megvallják és életükkel hirdetik őt. Nem azért, mert bárki erre alkalmasabbnak bizonyulna. Majd az Úr maga tesz tanúságot rajtunk keresztül. Hirdetnünk kell az evangéliumot az egész világban. (Sillye Jenő)

  10. Isten az apukámmá lett – a biológiai apám mellett. Az örökséget is nekem adta. (Szabó Balázs)

  11. A dicsőítés az, amikor teljes létemmel Isten jelenlétébe helyezkedem, akkor is, vagy éppen főleg akkor, amikor nehezen alakulnak a dolgaink. (Sikula Gábor, Crux)

  12. A liturgikus zene forrása az Egyház hitvallásában felcsendülő Krisztus-ikon. A vízszintes közösségteremtő ereje éppen abban áll, hogy előbb függőlegesen, mégpedig a mennyei liturgiából meríti értelmét; a mennyi liturgiához igazodik. (Sztankó Attila, egyházzenész)

  13. Erre vágytam mindig is. Ő felkarolt engem, és azóta is tudom, hogy végeznem kell ezt a szolgálatot. A lelki integritásom része, hogy az Úrnak zenélek. (Bartal József, Adorate)

  14. Ami épít, buzdít és vigasztal, az az Úrtól jön, és azt csinálni kell. (Vinkó Zoltán Tamás, BajaBarátok)

  15. A zenével való dicsőítésben ennek az odaadásnak az öröme jelenik meg, amikor az adott élethelyzetemtől függetlenül elmondom Istennek, hogy ő jó, nagy, fenséges, szeret engem, megtartja az életemet, és soha nem hagy el. A dicsőítés gyógyít. Az egész egyszerűségét és mindent adását az Eucharisztia ajándékában szemlélhetjük. Életünk minden pillanatában és helyzetében élhet bennünk ez az attitűd. (Gável András, Eucharist)

  16. Isten dicsőítése a feladatunk. Ez hatással van a környezetünkre, hiszen maga az Úr kezd el munkálkodni, mi pedig ezt megengedjük neki. (Ferencz Levente, Glory)

  17. Jézus mindenhol jelen tud lenni. Fel kell őt fedeznünk! Akkor tud igazán jelen lenni az életünkben, ha eltűnik a szemünk elől. (András testvér, Taizé)

  18. A zene egy fontos út lehet a kommunikációban, hiszen a gyerekek kinyílnak általa, és olyan dolgokat is képesek magukban feltárni, amiket egyéb szituációkban soha nem mondanának el. A művészet mindig az ember lelkét érinti meg, kortól függetlenül. (Sándor házaspár, Szalézi Zenetábor)

  19. Mindent minden helyzetben Isten dicsőségére kell tennünk! (Gyárfás István, Gyafi)

  20. Nem lehet az eretnekség bélyegét sütni arra a zenére, amely Istenhez képes emelni az ember lelkét. Ahol Isten dicsősége, ott a mennyország. (Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúságért felelős püspöke)

  21. Úgy kell helyesen szeretnünk egymást, hogy közben szent szigorral meghúzzuk azokat a határokat, amelyeket a Biblia előrajzol számunkra. A mai világban ez jelenti a dicsőítő életformát. (Végh Máté, Staykids)

  22. Az én személyes szabadságomnak van egy forrása, mégpedig az, hogy megismerem az Igazságot. (Csiszér László)

  23. A kizárólagosságot csak fölfelé, Isten irányában tudom elfogadni. Mindannyiunkat a Jóisten szolgálatának kell motiválnia. Minden egyéb kevésbé fontos. Az egész emberségünknek kell bekapcsolódnia Isten imádásába. (Hegyi Barnabás, a Mátyás-templom karnagya)

  24. A dicsőítés során a legfontosabb, hogy megmutatkozzon a dicsőítő szív. A dicsőítésbe nem fér bele a zenei egoizmus, mert az számomra élet-halál kérdése – mindent vagy semmit. (Andelic Jonathan, Jota)

  25. Nagyon nem szeretem a hálátlanságot. Akitől mindent kaptunk, annak meg kell ezt köszönnünk. Az egész életem Istentől van. (Szikora Robi)

+1. Azért nem szerencsés ezt a stílust „könnyűzenének” nevezni, mert egyáltalán nem könnyű. A szövegei, akármilyen költői kvalitással is, de Istenről szólnak. Én ezt jelnek látom. (Kunszabó Zoltán diakónus, Új Jeruzsálem Közösség)

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Popsztárok, akik megvallják hitüket

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

Varga László püspök: Baj, ha az egyházi zene képviselőiből hiányzik a szeretet

Nézd, az anyád! – dalok Máriáról a keresztény könnyűzenében

A Szikra Klubban több tucat koncert vár ránk

Kiemelt képünk forrása: Unsplash