László Viktor a Vasárnapnak: A családok nappalijába léphetünk be Isten üzenetével

A Reménység Esték második online közvetített alkalmát tartják március 23-án este 19:30-tól. Az Ez az a nap! csapatának mindig is küldetése volt, hogy „Isten népét” dicsőítésre hívja. Ezáltal még inkább áldássá tudunk lenni egymás számára. Az egységben megfogalmazott imáink az ég felé hatolnak. Ahogy annak idején a Hősök terén, aztán éveken át az Arénában, minden reménység szerint majd július 18-án a Puskás Arénában is, ahol az első zenei esemény az idei, egész Kárpát-medencét megszólító dicsőítő alkalom lesz neves hazai és külföldi keresztény előadókkal.

Hétfő este 19:30tól várunk benneteket a képernyők előtt! 🙂

Hétfő este 19:30tól várunk benneteket a képernyők előtt! 🙂

Gepostet von Ez az a nap! am Freitag, 20. März 2020

 

László Viktor, az Ez az a nap! alkalmak főszervezője a Vasárnapnak elmondta: – Jelenleg a sokat kritizált és szidott internet segítségével kapaszkodunk össze, amelyet arra tudunk végre használni, hogy az Úr üzenete terjedhessen. Ezekben a napokban próba alatt vagyunk, akár egyénileg, akár családilag, közösségileg, a gyülekezeteink és a nemzetek szintjén.

Jézus zászlója alatt találkozunk – László Viktor a Vasárnapnak

Ezekben a napokban, hetekben, hónapokban sokszorosan többre kell értékelnünk az egymással összekötő dolgainkat. A jelenlegi szituáció gyógyulás lehet a keresztények közötti egység útján is. Felfedezhetjük a más felekezetű testvérekkel folytatott ima erejét. Az Ez az a nap! alaphitvallása, hogy aki hisz Jézusban, aki hiszi az ő kereszthalálát és feltámadását és visszajövetelét, azokat hívjuk közösségbe, hogy együtt imádkozzunk és dicsőítsünk.

A mostani alkalom különlegessége, hogy átívelünk a határokon. Nem azon kell fárdoznunk, hogy kit, hogyan tudunk elhívni egy adott rendezvényünkre. Az emberek már most azt várják, mikor imádkozhatunk közösen az Ez az a nap! meghirdetett Reménység Estjén.

A szívünk áldozatát visszük Isten elé egész Erdéllyel, Kárpátaljával, Délvidékkel és Felvidékkel, valamint a világ más táján élő keresztényekkel, akik csatlakoztak ehhez a kezdeményezésünkhöz.

Több mint 1800 biztató bejegyzés érkezett a múlt heti alkalom után. Az Isten dicsőítése utáni éhség tehát egyre csak növekszik. Isten akkor tud a szikrából nagy lángot gyújtani, ha van oxigén körülötte, amely egyre inkább megtapasztalható a számtalan, nyitott szívű keresztény testvér részéről megtapasztalható.

Jelenleg mindannyian egy kicsit másképp éljük az életünket, mint mondjuk két héttel ezelőtt. Ez még nagyobb erőt képes adni erre a közös imádkozásra és dicsőítésre.

A múltheti streamet, patakot, folyócskát annyi irányból nézték és csatlakoztak bele, hogy az egy egész nagy folyammá duzzadt. Jónéhány százezer testvér kapcsolódott be a közös dicsőítésbe. 

Százezrek szíve dobban együtt. Eszünkbe juthat Mindszenty bíboros kijelentése, aki annak idején úgy nyilatkozott, hogy ha van egymillió imádkozó magyar, akkor nem féltem ezt az országot. Az internetes összekapcsolódásunk által remélhető, hogy akár heteken belül meglesz az egymillió imádkozó magyar.

Közösen hívjuk segítségül az Úr nevét a családjainkban.

Isten mindenható. Mindenhol képes jelen lenni. Sokan jelezték vissza a Szentlélek megtapasztalható működését a múltkori alkalom során. Lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de hálát adok azért, hogy van ez a lehetőség, azzal együtt, hogy mindenki örülne, ha a normális, kiegyensúlyozott mederben haladhatna az életünk és a mindennapjaink. A Biblia úgy tanít, hogy „minden javára válik annak, aki hisz”.

Hiszek abban, hogy a hívőknek ezekben a napokban még inkább növekszik majd a hite, és akik még nem tették meg, hogy odafordulnak Istenhez, hátha most megtapasztalják az ő segítségét.

Megrendítő megtapasztalnunk, hogy

a családok nappalijába léphetünk be Isten üzenetével, ezáltal maga Isten kopogtat be az ajtókon és kap bebocsátást az emberi szívekbe.

Szívesen fogadunk fotókat vagy kis videókat, amelyken az otthoni dicsőítéseket rögzítik a testvérek bárhol a Kárpát-medencében, hogy ezek által is buzdíthassuk egymást.

Ma este 19:30tól élőben jelentkezünk ismét az A38 hajóról! 🙂 Pintér Béla – Úr Jézus, Megváltóm // Ez az a nap! Reménység Esték

Ma este 19:30tól élőben jelentkezünk ismét az A38 hajóról! 🙂 Pintér Béla – Úr Jézus, Megváltóm // Ez az a nap! Reménység Esték

Gepostet von Ez az a nap! am Montag, 23. März 2020

Március 23-án este a Bonum Televízió által is közvetített dicsőítésben Pintér Béla, Csiszér Laci és Mező Misi vezet majd bennünket automatizált kamerák előtt, szinte személyzet nélkül, igazodva az óvintézkedések előírásaihoz.

Távolságot tartunk egymástól fizikailag, miközben a közeledést hirdetjük.

A láthatatlan ellenséget, a nagy Megosztót, a Sátánt Jézus Krisztus már legyőzte a kereszten. Mi is ellene mondunk, és hisszük, hogy a vírusok, mint ellenségek is vereséget szenvednek.

DICSŐÍTSÜNK KÖZÖSEN ITT:

További olvasásra ajánlott írásunk:

8 nap alatt 6 országban sok ezren dicsőítették Istent

Iratkozzon fel hírlevelünkre