Csiszér László a Vasárnapnak: Gyönyörű Isten keresztény felekezetek közötti munkája

Csiszér László Csíkmenaságon, Csíksomlyó szomszédságában született, az egész Kárpát-medencében ismert, fáradhatatlan dicsőítő. Minden dala hódolat Isten előtt. A korábbi báli zenészt Isten végérvényesen elhívta, hogy az ő örömhírét vigye el a magyar emberekhez. Az énekes dalszerző zenei és evangelizációs szolgálatának állomásairól, az Eucharisztiába vetett hitéről, a keresztények közötti egységről, illetve házasságáról és családjáról is megosztott érdekes részleteket. A pápa csíksomlyói látogatása idején nem lehet odahaza: a budapesti Papp László Sportarénában, az "Ez az a nap" rendezvényen tízezer embert vezet majd Isten jelenlétébe és imádásába, hogy az ő megmásíthatatlan igazságát minél többen megismerhessék.

– Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat. Mit jelent ez számodra székely emberként?

A katolikus egyházfő érkezik hozzánk – ezt óriási megtiszteltetésként fogom fel. Ez a magyarság és a székelyek évszázados küzdelmeit magán viselő hely elismerése. Csíksomlyó az erdélyi katolikusság megmaradásának bázisa volt egy olyan környezetben, ahol szerették volna átkereszteltetni a katolikusokat hol ennek, hol annak. De a székelyek kitartottak őseik Istenbe vetett hite mellett. Remélem, a Szentatya tudja bátorítani Krisztusban az erdélyi népet – felekezettől függetlenül.

– A magyar népért dolgozol, énekelsz. Hiszel a magyar nemzet megújulásában?

A magyar nemzet megújulása az én szívemmel kezdődik. Minél több, élő istenkapcsolatú ember van, annál teljesebb lesz a magyar nép megújulása. Elsősorban a személy és Isten közötti kapcsolat a fontos. Olyan időben élünk, amikor sok minden próbál befolyásolni bennünket, a gondolatainkat, szavainkat.

Ha tiszta és őszinte az istenkapcsolatunk, megvan a biztos alap. Jézus Krisztus megszólítja az embert.

Az ő szava hallható és érthető. Meg kell különböztetni Isten szavát a sok zakatolástól. Fontos az őszinte testvéri közösség megélése. Vigyáznunk kell egymásra és küzdenünk egymásért, hordozva egymás terheit. Kellenek mellénk imádkozó testvérek, akikkel a testvéri szeretet azon a fokán vagyunk, hogy nem akarjuk magunkat más fényben feltüntetni. Hogy tudjuk egymást segíteni a krisztuskövetésben. Ha ez nincs, elveszünk.

– Neked mindig volt ilyen közösséged?

A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején Csíksomlyón egy hittanóránál már többet jelentő közösségi alkalmunk indult – kétszázötven fiatal jött össze minden vasárnap. Az egész délutánt együtt töltöttük éneklésben, imádságban, hittanórában, szentmisében. Vigyáztunk egymásra Jézus Krisztus köré gyülekezve – még akkor is, ha ez még nem volt annyira tudatos kezdetben. Ezt követően minden szerdán felmentünk a Kissomlyó hegyére: a Salvator kápolnában gitáros ifjúsági misét tartottunk. Télben-nyárban, hóban-fagyban együtt voltunk.

Csíksomlyó, Salvator Kápolna

– Itt döntötted el, hogy Istennek énekelsz majd?

1995-ben egy római konferencián vettem részt, ahonnan úgy tértem haza, hogy tudtam, Isten beállított az új evangelizáció szolgálatába. Ahhoz, hogy a bennünk lévő karizma ki tudjon bontakozni, szükség volt a testvérek közösségére. Ők látták meg bennem is az ajándékot: itt

nem csak egy énekelgetésről van szó, hanem egy valódi istendicséretről, dicsőítésvezetésről.

Szükségem volt a testvéri feddésre is, hogy az Istentől kapott ajándék az általa megálmodott módon tudjon kialakulni bennem. Sokat imádkoztak értem – akár kézrátétellel –, hogy mindez a Szentlélek kenetében tudjon bennem kifejlődni.

– Mit tettél, amikor a közösségben azt látták, hogy téves vágányra terelődtél?

Időről-időre szükség volt egy kicsit megállni és teljesebben Istenre figyelni. 1994-től nagyon intenzív módon folyt a szolgálat, de az ezredfordulón befékeztünk. Pár testvérrel együtt elvonultunk az erdélyi hegyekbe. Néhány hónapot úgy töltöttünk, hogy semmi más nem volt, csak én és Isten. Ez az időszak nagyon fontos volt az életemben. Először leültem és imádkoztam az evangelizációért – és az Úr azt mondta a szívemben: nem fontos. Utána arra gondoltam, hogy imádkozom a dicsőítő zenei szolgálatért – és az Úr erre is azt mondta: nem fontos. Ültem Isten előtt, és azt kérdeztem tőle: hogyhogy nem fontos, hiszen eddig erről szólt az életem? És az Úr azt mondta: most nem az a lényeg.

Most semmi más, csak te vagy a fontos. Hogy velem legyél.

Tudjál rám nézni, én pedig terád. Ma már látom: ha túlságosan előtérbe kerül a szolgálat, és ez nem az Isten vezetéséből, a „Szentek Szentjéből” kilépve történik, rögtön előtérbe kerül az „én” szerepe. Elkezdem várni az elismerések és dicséretek hadát, amellyel megtámogathatom ezt a magatartásomat. Ám amikor „kérges a térdem”, Isten jelenlétéből felkelve, Isten Igéjével eltelve megyek és szolgálok.

– Házasságban éltek, négy gyermeketek van. A feleséged segít a szolgálatodban?

Mielőtt megházasodtunk, én már ezt a szolgálatot végeztem a közösségben. Mély baráti, testvéri kapcsolatok harcai alakították ki bennem ezt az ajándékot. Ezek a testvérek általában férfiak voltak. Ők tudtak a kellő határozottsággal hatni rám. A nők is egymás között segítik egymást. Miután megházasodtunk, láttam: a házastársi kapcsolatot is fel kell építeni. Az én esetemben ez biztosan duplán nehéz lehetett, hiszen én székely férfi vagyok, ha egyszer valami meg van mondva, az meg van mondva. Azon nem kell túl sokat variálni. Ahogy a székely vicc is mondja:

Az ötvenéves házassági évfordulón mondja Erzsi néni Pista bának: te, az esküvőnk óta nem mondtad nekem, hogy szeretsz. Mire Pista bá válaszol: egyszer megmondtam, s ha valami változik, majd szólok!

A feleségemmel való szövetségemben egy nagyon mély, Istentől eredő egymásra vigyázásban és figyelésben élünk. A Szentlélek erősen munkálja ezt bennünk és közöttünk. Megtanulunk szeretni. Ez teljesen más, mint a mi saját elképzelésünk. Az igazi szeretethez mérhetetlenül nagy, feltétel nélküli és kölcsönös elfogadásra van szükség. Eközben megdől az ideális társról alkotott képzetünk. Szép lassan rájövünk, hogy az ideális ember a valóságban nem létezik. Csak a képzeletünkben. Létezik a társam, akit számos hatás ért, amíg felnőtt lett. Ezek alakították őt olyanná, amilyen lett. Én is alakultam. Le kellett tennünk az egyéni elképzeléseinket.

Engednünk kellett egymásnak, hogy azzá legyünk, akik vagyunk Isten szemében

– azzal együtt, hogy folyamatosan változunk, növekedünk Istenben. Ebben a változásban és elfogadásban, önmagam ideáinak levetkőzésében elkezdtük felfedezni a társunkat. Innentől kezdve indul el a valódi szeretet, amelyben egyre jobban meg akarom ismerni a másik embert. Már nem a saját elvárásaimat szeretem benne, hanem azt, aki ő valójában. Akivé őt Krisztus Jézus álmodja.

– A te aktív szolgálatod és család összeegyeztethető?

Ez a dolog is folyamatosan fejlődik. Az esetek nagy többségében nagyon mély megértéssel viszonyulunk egymáshoz és a szolgálathoz. Persze vannak olyan helyzetek, amikor a fizikai távolság miatt éppen nem tudok segíteni otthon. Ezek tudnak nehézséget okozni. De a feleségem nagyon megértő és támogató ezen a ponton. Nekem is sokat kell változnom ebben. Folyamatosan vezet a Szentlélek: ne féljek folyamatosan tanulni, dolgokat elhagyni és újakat befogadni, nem megkövesedve az életem adott területein. Voltak nagyon kiélezett helyzetek, amikor odahaza szükséges lett volna a férfi, az apa jelenléte. Ebben is nagyon sokat kellett alakulnom. Ma úgy látom, hogy

harmóniát kell felépítenem a szolgálat intenzitása és a család, illetve a feleségemmel való kapcsolatom között.

Meg kell fontolnunk, hogy mely szolgálatokra mondhatunk igent.

Martin Smith hasonlót mondott erről a kiépítendő harmóniáról. Jó apa vagy?

Ebben is növekszem. Nagyon szigorúnak kell lenni. Az első egy-két szóban világosan elmondom a helyes irányt. Ha az nem használ, annak megvannak a következményei, és ezt tudják. Hálát adok a Jóistennek, mert nagyon jó gyerekeink vannak. Figyelnek ránk. Mellettük jó dolog apának lenni.

– Ők is muzsikálnak?

Volt egy időszak, amikor a lakásban bent volt a dobszerkó, a billentyű, a gitár, a furulya meg minden. És mindegyikük amit ért, azon próbálkozott. Egyszerre. Ütötték, verték, fújták. Mindenki nagyon muzikális nálunk egyébként. Mostanában szeretném ezt egy kicsit tudatosabbá tenni bennük. Amikor megyünk az autóval, együtt énekelünk: „Mindaz, mi jó, az tökéletes, az tőled való…”

– Ezek szerint tényleg úgy van, ahogy Tislér Mónika mesélte nekem: „feszt dicsőítetek”?

A szüntelen dicsőítést szoktam ezzel a kifejezéssel jellemezni. Ez onnan ered, hogy Székelyföldön egy bácsika üzletet akart nyitni, és nem vitte rá a lélek, hogy azt írja ki az ajtóra, hogy „non-stop”, hiszen ha ő se érti, más se érti. Emiatt azt írta ki az üzletre: „feszt nyitva”! Ebből jött az, hogy „feszt keresztények” legyünk, ne csak vasárnapiak. Éljünk szüntelenül Isten jelenlétében.

 

– Jövőre Budapesten lesz az Eucharisztikus Kongresszus. Mit jelent neked – katolikusként – az Eucharisztiában jelen lévő Jézus?

Jézus azt mondta magáról: „én vagyok az élet kenyere”, illetve „aki engem eszik, az örökké él”.

Számomra az Eucharisztiában a legfontosabb: táplálkozhatom Jézus Krisztusból.

A lényem részévé válik ő maga. Egyre teljesebben azt akarja velem közölni, hogy a szívembe jön, mert folyamatosan ott akar élni, leginkább kiteljesedni, egyre nagyobbá válni, hogy végül én is elmondhassam Pál apostollal: „élek, de már nem én, hanem él bennem a Krisztus”! Ha az élet kenyerével nem táplálkozom, akkor elkezdek sorvadni, véznává válni.

– Noha az Úr asztala körül a különböző felekezetű keresztények még nem tudnak leülni, de mit jelent számodra az az egység, amelyet jövőre a Stadion2020 alkalma jelenít majd meg?

Ha Krisztusban táplálkozunk, és őrá nézünk, ez az egység egyre valóságosabbá válhat. Ez olyan, mint a szekér küllős, vagy erdélyiesen szólva: „fentős” kereke. Krisztus teste a kerék. A széleken egyre nagyobb a távolság, ám a közepe felé közeledve egyre közelebb kerülnek a küllők is egymáshoz. Minél teljesebben közeledünk Jézus Krisztushoz, a főhöz, minél teljesebbre szőjük a kapcsolatunkat ővele, annál közelebb kerülök például én a nem katolikus testvéreimhez is. Ma Magyarországon óriási szükség van arra, hogy mi, akik Jézus Krisztusban egyek vagyunk – a dogmáink meglétének ellenére és azok tiszteletben tartásával –, ugyanattól a szeretettől vezérelve, őbenne mérhetetlenül összefogjunk, közösen harcoljunk és imádkozzunk.

Gyönyörű Isten keresztény felekezetek közötti munkája!

A magyar nép megújulásában az első dolog, hogy mindazok a keresztények, akik Jézus követésében járunk és a Szentlélektől elteltnek mondjuk magunkat, tudjunk összefogni és együtt harcolni az elveszettekért. Együtt kell imádkoznunk, hogy Isten országa itt legyen közöttünk!

A jövő évi alkalommal kapcsolatban nemcsak az a vágy él bennünk, hogy ott legyen 75 000 ember, hanem hogy ők imádkozni és dicsőíteni jöjjenek össze. A Stadion2020 révén a Szentlélek egy ilyen valódi egységen munkálkodik bennünk és közöttünk. Nem gyűlölhetjük egymást vagy tarthatunk fenn távolságot, ha ugyanabban az Atyában hiszünk.

És itt még a zsidó testvérekkel való egységre is gondolok.

Ebben nagy szerepe lenne a párbeszédnek. Az különböző feltételezések ne tartsák fenn közöttünk a távolságot. Isten szeretete sokkal hatalmasabb annál, mint hogy egymástól elválasztó falakat építsük fel. A harcmezőn együtt harcolunk, nem azt nézzük, hogy kin milyen címke van.

– Mit hozol a június elsejei Ez az a napra a szívedben a különböző felekezetű kárpát-medencei keresztények közös dicsőítésére?

Néhány egyszerű, profetikus jellegű dallal készülünk. Hívjuk a Szentlelket, hogy jöjjön, szálljon le ránk, hívjon ki a rabságunkból. Emeljen a véren át, a tűzön át, az Istennek színe elé. Erről énekelünk majd, mert prófétai látás van a szívünkben, azt szeretnénk, hogy tényleg lehulljanak a szívekről, a gondolkodásmódokról azok a láncok, amelyek valahogy megkötöznek. Hulljon le a szemekről a hályog, amely akadályoz a tisztánlátásban. Jézus Krisztus vérében és tüzében Isten erős szeretetét látom. Általa el tud égni az életünkből mindaz, ami nem kedves az Isten előtt. Ezért bátor szívvel hívjuk az embereket, hogy merjünk odalépni Isten színe elé. Engedjük meg neki, hogy ő oldja le a láncainkat! Isten jelenlétében pedig merjünk felszabadultan ünnepelni, mert a kegyelem, az árad és árad és árad! De ezt be is kell fogadnunk. A Szentlélek mindig egy irányba fúj. Merjük Isten szabadságában ünnepelni Jézus Krisztust!

– Mit jelent számodra az idei üzenet: „Jézus az igazság”?

Úgy szól Isten igéje: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz”. A megismert és nem pedig a pusztán kimondott igazság tesz szabaddá engem. Éppen úgy, ahogyan a választott nép is tudta Istenről, hogy szabadító, de az egyiptomi kivonuláskor ismerte meg valójában. Bármilyen bűn is uralja az életemet, amint belép oda Isten szabadító ereje, az a bűn eltűnik, és nem uralja az életemet többé. Ez lesz az igazság. Ez azt jelenti, hogy egy megmásíthatatlan, megváltoztathatatlan dologról van szó. Nem függök többé az ilyen-olyan véleményektől és érzésektől. Ha Jézus azt mondja, megbocsát nekem, akkor az úgy van.

Ha ő elfelejti a bűneimet, akkor nem „székelyesen” teszi azt – megbocsátok, de nem felejtek –, hanem tökéletesen. Ez az Isten igazsága.

Sziklaszilárd valóság, amely nem változik meg. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Ő nem változik meg. Az igazság tehát egy személy, aki azt mondta magáról: én vagyok az út, az igazság és az élet. Nem egy doktrína, hanem az élő Isten fia.