A gitáros kántor nem kontár Újabb nyitás az Apor Vilmos Főiskola keresztény könnyűzenei képzése után: már Pécsett is tanulhatnak a liturgia gitárosai.
Közkinccsé válhatnak a magyar egyházzenei művek Kolozsvári fórumon teszik közkinccsé a rendszerváltozás óta született magyar egyházzenei műveket.
A legtradicionálisabb is megfér az új utakkal – Igali Csanád egyházzenész a Pengetőnek A vesperás megzenésített változatát mutatják be a Duogenész formáció tagjai, akik Hobo zenekarának muzsikusai is egyben.
Michael White: Alkalmazzunk hivatásos zenészeket az egyházban Az Eucharisztikus Kongresszus előadója szorgalmazza: a plébániák hozzanak anyagi áldozatot a gitáros, templomi énekvezetőkért.
Nem lehet Istennek fél szívvel zenélni – Csanády Lőrinc a Pengetőnek A KAZETTA Katolikus Zenei Tábor idén is várja a résztvevőket, akik még tökéletesebben dicsérnék Istent a zenei szolgálat során.
Aki énekel, megnyílik Krisztus előtt Szent Ágoston szerint aki jól énekel, kétszeresen imádkozik. De mit értsünk az alatt, hogy „jól”?
Tardy László: A mű után meg tudjunk szólalni a liturgiában A Mátyás-templom nyugalmazott karnagyának iránymutatása liturgikusság kérdésének eldöntésére.
Istállótól az egyházzenéig – a Szent Család-templom felfedezett titkai Kiss Eszter Veronika előadása a Magyar Művészeti Akadémia egyházzenével foglalkozó in memoriam Dobszay László konferenciáján.