2022. március 12-én 19:00 órai kezdettel a Duogenész előadásában a vesperás megzenésítését bemutató koncerten vehetünk részt az ISON nevű helyen, Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca 25. szám alatti rendezvényközpontban. A zenei alkalom különleges csemegének ígérkezik akármelyik zenei irányzat felől akarjuk azt megközelíteni. Noha nem liturgikus eseményről van szó, ez esetben mégis csak egyházzenéről beszélhetünk, amely a mai modern ember szűrőjén átengedve nyer újfajta értelmezést. Hogy ez mennyiben jelent egyházzenei metszetet a hagyományos és a könnyűzenei megszólalások között arról Igali Csanád zeneszerző-egyházzenészt faggattuk a bemutató előtt, aki nem mellesleg Hobo zenekarának állandó billentyűse is egyben.
– Ha valaki a vesperásra gondol, akaratlanul is a hagyományos egyházzenére asszociál, mondjuk a papok vagy szerzetesek templomi, kolostori előadásmódjában. Erre jön Igali Csanád egyházzenész, kántor, és könnyűzenét játszó billentyűs, és hoz valami új zenei értelmezést. Miben új a Duogenész vesperás megzenésítése?
– Tisztázni szeretném rögtön az elején, hogy itt egy koncertről van szó, nem liturgikus cselekményről. A liturgia alapján Pengő Csabával közösen létrehoztunk egy dalciklust, amelyben főként saját számokat írtunk, néhol azonban megtartottuk a gregorián dallamot. Különböző katolikus és protestáns fordításokat használtunk fel. Megjelenik tehát a gregoriántól kezdve az egészen bluesos jellegű számokon keresztül viszonylag sok zenei hangulat, helyenként talán még egy kis gospel-íz is.
– A Duogenész névből arra következtetnék, hogy ketten adjátok elő a a megzenésített vesperást a koncert során. Miért így neveztétek el magatokat?
– Ez úgy indult, hogy Hobo zenekarában megismerkedtünk Pengő Csaba nagybőgős-basszusgitáros barátommal 2017-ben. Abban az időben kezdtem el saját dalokat szerezni, amelyekhez Hobo rengeteg inspirációt, tanácsot adott. Ezek egyébként nem egyházi jellegű dalok voltak akkoriban. Később Csabát is „bevontam”, mert nagyon adtam a véleményére, kritikájára. Az ő tanácsait követve mindig igazítottam rajtuk. Végül létrehoztunk egy öt fős blues zenekart Diogenész néven, mert nagyon csíptük ezt a kis kötekedő, hordóban lakó görög figurát. Idővel rájöttünk, hogy a szövegek, amiket írunk, túlfeszítik ezt a műfajt. Végül ketten maradtunk, és elkezdtünk saját stílusban alkotni. Egy barátom szellemes javaslatára változtattuk meg a nevünket Duogenészre.
hirdetés– Az életedben jelen van az egyházzene kiművelt szeretete. Ez hogyan jött?
– Hatéves koromtól kezdve a Bosnyák téri templom szkólájában énekeltem, amit édesanyám – Igaliné Büttner Hedvig – vezet. Az ottani orgonista, Enyedi Pál később az egyházzene tanszakon is tanárom lett. Idővel elkezdtem kántori szolgálatot ellátni először a kőbányai reformátusoknál, aztán a rákosfalvai katolikus templomban.
– Hogy fér meg benned ez a rengeteg stílus? Főképpen úgy, hogy képzett egyházzenész vagy?
– Szerintem minden belefér, amit az ember hitelesen össze tud egyeztetni önmagával, és önazonosnak érez.
– Elég az önazonosság kérdését megvizsgálni ebben a kérdésben? Én úgy tudtam eddig, hogy azért az egyházzenének szigorúbb, rigorózusabb szabályai vannak.
– Persze, hogy figyelnünk kell az egyébb szempontokra is. Jelen esetben egy koncertről beszélgetünk, nem pedig egy liturgikus cselekményről. Nyilván meg kell felelnünk ebben az esetben is ízlésbeli kritériumoknak. A vesperás szövegeihez csak méltó módon nyúlhatunk. A munkafolyamat közben az ember érzi, hogy mi illik össze, és mi nem.
– Koncert, koncert. Rendben van. De mégis csak átengedted az egyházzenét és a szent szövegek megzenésítését a saját, önazonos zenei szűrődön. Ha ezt itt megtehetjük a liturgián kívül, mi fogja meg a kezünket, hogy a szent cselekmények során is ugyanígy járjunk el?
– Én nem mondom, hogy ne tehetnénk ezt is meg. Sokat gondolkozom ezen. Korábban ezt a fajta új zenei értelmezést teljesen elvetettem. Nem voltam rá nyitott. De nem is piszkáltam ebben a kérdésben senkit, soha egy konfliktusom nem volt emiatt. De azt gondolom, hogy mindenkinek eljön az életében az az időszak, amikor ki kell alakítani a saját szakmai világnézetet is. Személyes válaszokat kell megfogalmazni bizonyos kérdésekben.
Számomra a tradicionális egyházzene való leginkább a liturgiába. Leginkább, de nem kizárólagos módon.
A gregorián és az értékes népénekeknél szerintem nem lehetne liturgikusabbat kitalálni. Nálam ezért ezek még mindig az első helyen vannak. Viszont ez nem jelenti nekem azt, hogy bizonyos korszakokat vagy stílusokat kizárandónak vélnék. A liturgián kívül vizsgálva a keresztény zenét azt látjuk, hogy abba rengeteg minden belefér. Ha a liturgiáról beszélünk, még akkor is érdemes bizonyos dolgokkal – kellő tisztelettel – próbálkoznunk.
Aztán az egyház szűrője majd idővel úgyis eldönti, hogy mi marad meg.
– Földváry Miklós István, a vallástudomány és a liturgiatörténet területének szakértője korábban a Pengetőnek úgy nyilatkozott, hogy akár a keresztény könnyűzenét is alkalmasnak találja a liturgia szolgálatára, egyetlen zenei stílust sem merne kizárni az istentiszteleti életből. Tudsz ezzel a nézettel azonosulni?
– Földváry Miklós István a tanárom volt a tanszakon. Egyet is értek az ő véleményével teljes mértékben. Bennem valami olyasmi van, hogy a tradicionális egyházene abszolút tekintélyét nem tudom magamban eloszlatni, mindig az első helyen marad számomra. De minden egyéb alternatív dologgal szabad és érdemes próbálkozni. Ebben semmi bűnös, elvetendő dolog nincs.
A keresztény popzene sem alkalmatlan a liturgia szolgálatában – Földváry Miklós István a Vasárnapnak
– Miért lesz érdekes, hívogatóan különleges zenei csemege a ma emberének a most szombati Duogenész-koncert?
– Megírtunk Csabával egy új műsort, ami merőben különbözik az eddigi Duogenész-iránytól (amelyet persze nem vetettünk el). Szeretnénk egy olyan zenei élményt adni, amely vallási irányultságtól függetlenül is érdekes lehet. Hasonló a cél a blues-misével, amit trióban – basszusgitár, dob, hammond orgona – játszunk Honfi Imre Olivér és Blaskó György kollégáimmal. Ebben a mise-ordinárium szövegét zenésítettük meg. A bemutató koncerten a propriumot Mizsei Zoltán, az egyházzene tanszak tanára adta elő. Gregoriánt énekelt alternatív, különleges megközelítésben. Teljesen egyedi volt, amit csinált. Ez megerősített abban, hogy érdemes új utakat keresni.
A legtradicionálisabb is megfér az új utakkal.
– Tardy László egyházzenész-karnagy szerint egészen egyszerű tesztje van, hogy eldönthessük, mely zenei darab liturgikus és melyik már nem. Ha a pap folytatni tudja a szentmisét az elhangzott mű után, akkor az maradhat a litrugiában. Te hol húznád meg a liturgikusság határát?
– Jó meglátás. Azért annyit érdemes hozzátenni, hogy ez a határ – legalábbis szerintem – elég szubjektív. Nagyon sok dolog azért „nem passzolhat” a liturgiába, mert szokatlan. Az általam nagyon kedvelt francia barokk orgonazenébe is bele tudnám ideologizálni, hogy helyenként világi hangzású. Végeredményben viszont mégsem érzem profán zenének, sőt, abszolút liturgiába illő. Ezt tapasztalva úgy érzem, hogy a liturgiai határvonalak meghúzásában már nem tudok annyira szigorú lenni. Minden stílussal lehet kísérletezni kellő alázattal és felkészültséggel.
A tradicionális egyházzene a leginkább liturgikus, de emellett nem zárok ki semmilyen egyéb, minőségi próbálkozást.
Egyébként a tradicionális egyházzene elsősége mellett az is lehet egy érv, hogy azt nehezen tudnám elképzelni, amint egy szép gregorián tétel elhangzása után a pap ne tudná folytatni a szentmisét…
– Végül hadd kérdezzem meg, hogy élted meg személyesen a hetekkel ezelőtti, hatalmas Hobo-koncertet?
– Nagyon jól sikerült. Pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk, megérte a háromórás koncertet megelőző intenzív munkába beleállni. Olyan műsort állított össze Hobo, amivel maradandót alkotott. Játszottunk régit és újat egyaránt.
Gável András
Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben
Istállótól az egyházzenéig – a Szent Család-templom felfedezett titkai
Fotó: Földes Borbála
