Nem elegendő a jó szándékú szív, hogy valaki előadhasson a templomban. Ki kell választani a tehetséges zenészeket Isten dicséretének vezetésére is. Ugyanígy meg kell találni azt a zenei stílust, amellyel azokat is megszólíthatjuk, akik még nem az egyházközség tagjai, a kívülállókat. A plébánia költségvetésében ott kell, hogy szerepeljen a zenei szolgálatra és szolgálattevőkre elkülönített pénzügyi alap. Ha ezt megspóroljuk, mi magunk daráljuk le az élő közösséget. Michael White atya – az Újraépítve, az egy katolikus plébánia története című könyv szerzőjének – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson megtartott online előadásának zenei vonatkozásait szemléztük.
Michael White az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tartott online előadásában beszámolt arról, mennyire gyenge volt a plébániájukon a zenei élet. A kórustagok csak rikácsoltak, miközben mindegyikük primadonna énekesnek képzelte magát. Az orgonista a hagyományos egyházzenei énektár és az újabb egyházzenei műveket egyszerűen minden héten lemészárolták. Nem csoda, hogy nem énekelt velük senki a liturgia alatt. Ha valaki mégis megpróbált bekapcsolódni, azonnal lehetett tudni róla, hogy az csak egy látogató volt, akit addig bámultak a próbálkozása miatt, míg elhallgatott vagy eltávozott.
A katolikus pap emlékszik, hogy valóban borzalmas volt az a zene a templomukban. Egyszerűen ők maguk is gyűlölték, de nem tettek ellene semmit. Az emberek eljöttek a templomba, de a templom vezetői csak feldühítették őket ezzel a hangzással. Nem akartak ugyanis az énekes szolgálatot szörnyen ellátók lelkébe gázolni. Ezért éveken át nem történt semmi.
„Ez pedig hiba volt” – ismerte el a plébános.
„A zene a legjobb eszköz arra, hogy elérjük az embereket. És pont ezért ezt a legnehezebb jól összehozni a plébánia életében. A jó zenészek kiválasztása, a megfelelő zene eltalálása, a zene beépítése a misébe kemény munka – főleg eleinte. A zene olyan jelentőséggel bír, hogy a gonosz mindig szembe száll velünk ennek meghiúsítása érdekében. Gyakran annyira nehéz, hogy a lelkipásztorok és más egyházi vezetők mindenestül feladják, vagy olyan helyen igyekeznek ezt kezelni, ahol nem okoz majd gondokat. Vagyis kis mértékben hat ki csupán a költségvetésre, és annyira észrevétlen, hogy senki sem észleli, nem is beszélve arról, hogy törődne vele vagy panaszkodna rá” – mondta az előadó.
Michael atya szerint nem törődni a zenével, egy óriási kihagyott lehetőség. Úgy látja, hogy érdemes abba belefektetni, de csak az ima segítségével. „A zenénk megváltozott, amikor elkezdtünk érte imádkozni. A zene egy lelki küzdőtér. Főleg azért, mert olyan hihetetlen képességekkel rendelkezik, hogy megmozgassa az ember szívét és elméjét”.
A plébánia elkezdett imádkozni és böjtölni főleg a megfelelő emberekért, akik vezethetnék a zenei szolgálatot.
hirdetésElkezdtek befektetni a megfelelő emberekbe.
„Ha a plébániánk megfelelő zenei irányításáról van szó, az arra legalkalmasabb emberekre van szükségünk”. Ezeknek az embereknek rendelkezniük kell a megfelelő képességekkel. A zenei előadás hihetetlenül nehéz, rengeteg órányi előadást igényel, míg elérhető a zenei igényesség szintje. Ehhez a zenei képesség legyen elvárás ne csak egy kívánság – húzta alá az atya. Hozzátette: néha azt gondoljuk, hogy ehhez elég a jó szándékú szív annak érdekében, hogy valaki előadjon a templomban.
Michael White a zsoltárok intését ismételte meg: „Énekeljetek az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve”. Ezzel a szépséggel tiszteljük meg Istent és inspiráljuk embertársainkat. „Találjunk olyan zenészeket, akik szeretik a munkájukat, és mindig jobbat szeretnének ezen a téren. Rendelkezzenek megfelelő szívvel! A zenei szolgálatot vezetők tegyék ezt alázattal, és ne az egójuk legyen a kiindulópont. Ismerjék fel, hogy a munkájuk Isten felmagasztalása. Nehéz ilyen embereket találni, ezért kell böjtölni és imádkozni, hogy rájuk lelhessünk.”
„Legyen meg az a bátorságunk, hogy az oda nem illő embereket eltávolítjuk a zenei szolgálatból. Akiben nincs meg a képesség és a szükséges tehetség.
Senkinek nincs meg az előjoga, hogy kiálljon a hívek elé, és levezesse a szertartás zenei részét. Ez egy szolgálat, mégpedig olyan, amelyik Istenhez vezeti el az embereket. Sokszor nem arról szól már ez a zenei tevékenység, hogy másokat szolgálunk, hanem a saját érdek kerül előtérbe és az önmegnyilvánulás. Ez egy ilyen fontos szolgálat esetében megengedhetetlen.”
A megvalósulás érdekében Michael White fontosnak tartja, hogy legyen a zenei területre elkülönített pénzügyi alap a plébánia költségvetésében. Minden évben jelentkeznek azok az aggályok, amelyek sokallják a zenei területre elkülönített nagyobb összeget. Ennek ellenére a plébánia nem csökkenti a zenei szolgálat támogatását.
„Ha megengedhetjük magunknak, alkalmazzunk hivatásos zenészeket, még akkor is, ha ezzel más dolgokat ki kell vennünk a költségvetésünkből. Amennyiben erre nincsen lehetőség, akkor a padsorban ülők közt találjuk meg a legtehetségesebbeket, és fektessünk beléjük.”
Michael White szerint nem a templomba járókhoz kell igazítani a zenét. Meg kell vizsgálni, hogy milyen zenét kedvelnek azok az emberek, akik nem járnak templomba, és ez hogyan hat ki a templomi imádat és zene kialakításába. Jól végig kell gondolni, hogy milyen zenével tudjuk megérinteni a híveket. Isten népének életében a zene és az ének óriási szerepet játszik. Az ószövetségi zsoltárok folyton éneklésre buzdítanak.
Ezért a mi dolgunk sem lehet más mint énekelni Istennek igényesen, az egész gyülekezet és a még kívülállók bevonásával.
Nem elég, ha kedves az ének: Istennek (is) csak igényeset adhatunk
Fotó: Penyigei László/Eucharist
