Elég, ha megfogjuk Isten kezét – a gyergyószentmiklósi Glory zenekar vezetője a Vasárnapnak

A dicsőítés átjárja az ember életét. Akkor is, ha megfertőzné a vírus. Isten mindig Isten marad – vallja Ferencz Levente.

A gyergyószentmikósi zenekar vezetőjének élete az egyik budapesti Ez az a nap! rendezvényen kapott élménynek köszönhetően változott meg gyökeresen. Azóta Isten dicsőítése tölti be az életét. Az utóbbi időben saját szerzeményeivel is teszi mindezt. Ferencz Leventével beszélgettünk a Szent István templomban végzett zenei szolgálatukról.

– Mit jelent számotokra zenével szolgálni a szentmiséken, dicsőítő alkalmakon?

– A zene nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a lelkünk Istenre hangolódjon. A vele való kapcsolat tele van érzésekkel, élettel, ezt pedig a felszabadult dicsőítésben élhetjük meg nap mint nap. Az Ő jelenlétében lenni csodálatos dolog. Hétről hétre vállalunk zenei szolgálatot a gyergyószentmiklósi Szent István templomban. 2017-ben megalapítottuk a Glory dicsőítő zenekart. Különleges hivatásunk van külön-külön, ám egy dolog mégis összeköt bennünket: együtt akarunk erősödni a hitben, és Isten jelenlétébe szeretnénk vezetni az embereket.

– A nevetek megválasztása mögött milyen üzenetet sejtsünk?

– Az angol „glory” szó Isten dicsőségére, hódolatára utal, ezért választottuk ezt a nevet. Isten dicsőítése a feladatunk. Ez hatással van a környezetünkre, hiszen maga az Úr kezd el munkálkodni, mi pedig ezt megengedjük neki. Éppen ezért aktív szerepünk látszik a közösség formálásában a vasárnapi szentmiséken. Persze máshol is szívesen szolgálunk, hogy minél többekhez

eljusson Jézus örömhíre.

Az Istentől való elhívásunkat, talentumainkat ajándékként szeretnénk visszaadni az emberek számára.

A gyergyószentmiklósi Glory Ének- és Zenekar tagjai. Fotó: Ferencz Levente gyűjteményéből.

– Hogyan jellemeznéd a saját attitűdödet?

– Három éve indultunk el, pár napja pedig megjelent a karanténidőszak alatt született első saját énekem is. Engedtem Istennek, hogy ő töltse meg a tartalmat. Minden héten egyszer találkozunk, hogy összepróbáljuk a vasárnapi mise énekeit és dicsőítsük Istent. Amikor az előző vezetőktől átvettem a kórus irányítását, először büszkeség volt bennem, hogy az emberekkel teli templom közössége előtt énekelhettem. Aztán ez

a „vagányság” átalakult bennem szolgálattá.

– Vannak példaképeitek?

Csiszér Laci és az Eucharist csapatának zeneisége fontos minta számunkra. Ezen kívül az Ez az a nap! egyik rendezvénye akkora hatással volt rám, hogy új irányba terelte az életemet. A dicsőítés ettől fogva lett ajándék az életemben. A Hillsong koncert alatt átjárt valamiféle melegségérzet. Nem tudtam eldönteni, hogy ez honnan származik, de tudtam, hogy biztosan nem rossz forrásból ered. Miután hazaértem Gyergyószentmiklósra, az emberek kérdezték, mi történt velem. Semmi különös, válaszoltam, mindössze

jó helyen jártam, és jó dolgokat hallottam.

Az arénában kapott képeslapot otthon kitűztem magamnak, és ráírtam: „Jézussal jó együtt lenni!”.

– A dicsőítés fogalomkörébe a muzsikán túl más is tartozik?

– Istent dicsőíteni nem csak zenével lehet. Ha segítünk másoknak, az is ide tartozik. Ahogy az is, ha jót teszünk, megdicsőítjük Jézus Krisztust, mert abból, amit ő adott nekünk, továbbadunk valamit a környezetünknek. A dicsőítés átjárja az ember életét. Akkor is, ha megfertőzne a vírus.

Isten mindig Isten marad.

– Ezért muzsikálsz neki?

– Ahogy engem ott az Arénában megérintett Isten szeretete, ugyanúgy az én itthoni szolgálatomat is fel tudja majd használni, hogy az általunk énekelt dalokon és a dicsőítésen keresztül másokat megérintsen. Elhatároztam, hogy ezt akarom végezni. Nem kell tudnom, hogy ezalatt kiben, mit visz végbe az Úr.

Elég, ha az emberek megfogják Isten kezét.

– A koronavírus-járvány kellős közepén is?

– Igen. A négy fal között most több időm van Istenre figyelni, és az ő igéjét olvasni, imádkozni, a zenei tudásomat fejleszteni, hogy azzal őt szolgálhassam. Másoknak is van erre lehetősége. Érdemes élni ezzel!

Bár talalkozni nem tudtunk, de egymásra gondoltunk otthon, és együtt hangolódtunk a Húsvétra! A Glory zenekar a lehető legszebb üzenetét közvetíti felétek ezzel a dallal, amelyet a legnagyobb szeretettel készítettünk nektek!🔊Glory – Jézus áldott legyél

Közzétette: Glory Dicsőítő Zenekar – 2020. április 12., vasárnap

A kiemelt képünk forrása: Vasárnap.hu

 

További olvasásra ajánlott írásunk:

A jó keresztény könnyűzene hitvalló és megerősít – Soltész Miklós a Vasárnapnak

Iratkozzon fel hírlevelünkre