Isten a zene által mentett meg – az Adorate Zenekar a Vasárnapnak

Különleges öröm, hogy Pengető rovatunkban újabb és újabb zenekarokat mutathatunk be, akik az ország valamelyik templomában végzik zenei szolgálatukat liturgikus vagy evangelizációs alkalmakon, magas színvonalú szakmaiság mentén. Az interjúban ugyan jeleztük, hogy éppen ki adja a választ, ám a tagok között megtapasztalt szeretetet és egységet látva akár el is hagyhattuk volna az egyes neveket, mert mindenki egyetértett minden elhangzott kijelentéssel. Az Adorate Zenekar három tagjával, Tamás Mónikával, Varga Zoltánnal és Bartal Józseffel beszélgettünk dicsőítő szolgálatuk lényegéről.

– Mi indított benneteket arra, hogy dicsőítő szolgálatban vegyetek részt templomon belül és azon kívül?

Tamás Mónika: 2005-ben alakultunk a kalocsai Szent Imre Plébánián. Dr. Finta József atya – aki maga is gitározik – indított el az úton bennünket. Semmiféle akadályt nem gördített a templomban végezhető zenei szolgálat útjába. Miután Józsi atyát elhelyezték, mi is átköltöztünk a helyi, Miasszonyunkról elnevezett kalocsai iskolanővérek zárdatemplomába, ahol befogadtak bennünket. Családokat megszólító miséken és szentségimádási alkalmak során zenéltünk. Dr. Jeney Gábor atya karizmatikus lelkülettel nagy lendületet adott nekünk ebben a szolgálatban. Fülöp-kurzuson és Szentlélek-szemináriumon is mi láttuk el a dicsőítő szolgálatot. 

– Úgy látszik, a gitáros atyák nagy lendületet adtak, hogy belevágjatok a muzsikálásba.

Tamás Mónika: Szabó Józsi atya lelkivezetése sokat jelentett nekem. Ő olyan pap volt, aki a prédikáció végén a nyakába kapta a gitárját, és elénekelt a templommal közösen egy éneket. Ez engem akkor annyira megfogott, hogy bementem a sekrestyébe, és megkértem őt, hogy tanítson meg engem is így gitározni és dicsérni az Istent. Erre vágytam mindig is. Ő felkarolt engem, és azóta is tudom, hogy végeznem kell ezt a szolgálatot.

A lelki integritásom része, hogy az Úrnak zenélek.

– Mindegyikőtöket így hívta meg az Úr?

Bartal József: Gyerekként minden időmet az utcán töltöttem. Odavoltam az extrém sportokért. Tizenöt évesen azonban történt valami: anyám titokban beíratott a helyi hitoktatóhoz gitárt tanulni. El is kezdtem. Viszmeg Laci volt a hitoktató, aki Varga Attilával, a Boanergész alapítójával, illetve Hollóssy Péterrel közösen szolgált sokfelé az országban, és engem is magával vitt ezekre az alkalmakra. Az ő személyisége nagyon megfogta a szívemet. A Nyolc Boldogság Közösség lelkülete élt benne, és azt sugározta a környezetében. A csodálatos dicsőítések, imaalkalmak során valahogy megragadott engem az Úr jelenléte. Attól kezdve sok erőt merítettem abból, hogy Isten dicsőségére gitározhatok. Tizennyolc évesen teljesen elköteleztem magamat Isten mellett. Ezután pedig egyre csak jöttek és jöttek a különböző szolgálatok.

Isten a zene által mentett meg engem.

– Neked, Zoli, viszont volt már valamilyen zenei előképzettséged…

Varga Zoltán: Középiskolás koromban egy kis rockzenekarban játszottam, aminek aztán vége lett. Korábban nem voltam hívő, az Úr huszonévesen érintett meg. Már megtértem, amikor ráeszméltem, hogy ezek a dicsőítő énekek az én dalaim. Sokkal közelebb állnak hozzám, mint bármilyen más, hagyományos jellegű zene. Józsihoz hasonlóan én is játszottam Csiszér Lacival korábban. Az Úr ezzel a szolgálattal

munkát és örömöt ad egyszerre, amellyel megtart engem maga mellett.

– Mit jelent valójában Istent dicsőíteni?

Bartal József: Azt tapasztaljuk, hogy minél közelebb kerülünk az Úrhoz, annál inkább kell őt énekkel dicsérnünk. Ez pedig nem függhet a hangulatunktól. A nyomorúság kellős közepén is tudjuk őt magasztalni. 2005-ben halt meg a karjaimban az édesapám. Édesanyámmal közösen éreztük abban a pillanatban a kegyelmi kiáradást. És akkor az Úr a szívünkre helyezte azt az indíttatást, hogy kezdjük el őt, mármint Istent dicsőíteni. Mindezt a halott édesapám fölött. Másnap ezt folytattuk az egész családdal. Magasztaltuk Isten kegyelmét, hogy édesapám ilyen szép és beteljesedett utat járhatott be.

– Melyik szerzeményeteket tartjátok a legértékesebbnek?

Tamás Mónika: A Keresztút-kompozíciónk a szívünk közepe. Olyan időben született, amikor az életünkben is megéltünk valamit a nyomorúságból. A közös alkotói munka után éppen az szólalt meg, ami az írás közben bennem volt. Szeretnénk majd másokkal is megosztani ezt a darabunkat.

– A nevetek – Adorate – azt sugallja, hogy az Istennek járó imádat tart össze benneteket.

Bartal József: A csapatban a zenei szakmaiság és a lelki összhang is egyaránt megvan. Ez egy nagyon jó együttállás. Megvan közöttünk a szeretet. Ez a legfontosabb része a szolgálatunknak. A nevünk az „imádjátok” szó latin alakja, az Isten iránti tiszteletet és hódolatot fejezi ki. Szeretnénk minden dolgunkat odaadni Istennek.

Az életünkben az Eucharisztia imádása a csúcs.

Amikor felekezetközi alkalmakon szolgálunk, még jobban elmélyíti bennünk azt, hogy mennyire hálásak vagyunk Jézus ajándékáért, amit ebben a szentségben adott nekünk. Minden héten szerdán tartunk dicsőítő szentségimádást. Hálát adunk, hogy katolikusok lehetünk, és ezért rengeteg ajándékot kapunk, amit az egyház őriz számunkra. A nem katolikus keresztény testvérekkel tartott közös alkalmaink még jobban fokozzák az éhségünket az Eucharisztia után.

 

Gável András

A kiemelt képet az Adorate Zenekartól kaptuk felhasználásra.