DJ-ből dicsőítő lettem – Flach Ferenc a Vasárnapnak

A Pécsi Imádság Háza vezetőjét személyesen Isten hívta meg, hogy szüntelenül őt dicsőítse. Flach Ferenc szerint a Bibliából megtanulható, mit jelent Istent dicsérni, nem szükséges új módokat keresni. „Egy dolgot helyezett a szívünkre Isten, hogy legyünk a szentélyében vele” – meséli a zenész az ég által kapott küldetés kezdeteit.

– Mi motivált téged, hogy egyszer csak gitárt vegyél a kezedbe és Istennek énekelj?

– Nem kaptam vallásos nevelést, de amikor két éves lettem, súlyosan megbetegedtem. Édesanyám ekkor fogadalmat tett Istennek, hogy ha megmenti a vesémet, akkor megkeresztel engem. Így is lett. Ám ezen kívül semmi nem történt egészen addig, amíg el nem kerültem az egyetemre. Ott értek olyan impulzusok, amelyek Isten irányába vezettek. A szobatársaim közül néhányan megtértek. Odaálltak elém, és azt mondták, hogy „képzeld, Feri, szeret az Isten”. Ennek hatására vettem egy vallásos könyvet, ami teljesen felvillanyozott. Két hétig. Aztán minden ment tovább. Például DJ voltam, és bulikat szerveztem.

– Ezek szerint az Úr a DJ-t leszerződtette magának idővel?

– Igen, fogalmazhatunk így is. Egy másik barátom elhívott, hogy menjek el vele templomba. Szépen lassan, a magam tempójában elindultam az Úrral. Ekkor ismertem meg a későbbi feleségemet, akivel kapcsolatban jelet is kértem Istentől. Azt mondtam, hogy amennyiben Isten létezik, hadd lehessen ez a lány a feleségem. Egymás mellett ültünk egyszer a templomban a padban.

Az Istenre és az egymásra találásunk egy időben történt.

A feleségem egy nagy Lélek-áradással megtért. Bekerültünk egy karizmatikus közösségbe. Az én megtérésemben nagy szerepe volt a feleségemnek és a hozzá való ragaszkodásomnak és vonzódásomnak. Ajándék számunkra: Isten nem engedte meg nekünk, hogy „világi módon” jöjjünk össze. 1994-ben betöltekeztünk a Szentlélekkel, elvégeztük a Szentlélek szemináriumot is, és így bekerültünk egy aktív közösségi életbe.

– Hogyan társult ehhez a zene?

– Mikor a közösségben megtudták, hogy korábban zongoráztam, a kezem alá nyomtak egy billentyűs hangszert, és bekapcsolódtam én is a zenei szolgálatba. Később egy lelkigyakorlat során találtam egy szekrényben egy gitárt, amin elkezdtem néhány akkord használatával egyszerűbb dalokat játszani. Aztán megkaptam életem első gitárját. Három évre rá már én voltam a közösség dicsőítésvezetője. Ekkortájt kapcsolódtunk be a Tűz evangelizációkba. Viszont rengeteg – nem minden esetben építő jellegű – kritikát kaptam a környezetemből. Besokalltam, és feladtam a megkezdett szolgálatot. Ez fél évig tartott. Letettem a gitárt, még közösségbe sem jártam, és kicsit perlekedtem az Úrral. Volt nekem elég bajom – mondtam magamban – nem kell nekem ehhez még a keresztények hülyesége is.

– Mi hozott aztán vissza mégis a dicsőítéshez?

– Egy barátom személyesen keresett fel. Azt mondta, hogy lesz egy nagyobb dicsőítésük, és nincsen zenészük. Megkérdezte, hogy bevállalnám-e. Ha telefonon hívott volna, biztosan nemet mondok. A személyes felkeresésnek viszont nem tudtam ellenállni, mert jó barátom volt az illető. Ráálltam a dologra. Az alkalom egy szabadító kurzus volt. Utólag azt éreztük magunkon, hogy láncok hullnak le rólunk. Nagy szabadságot éltünk át a feleségemmel közösen. Megkérdeztem Istent, hogy akkor most merre tovább.

– És jöttek sorban a programok és a tervek?

– Nem. Semmi nem jött. Az Úr azt adta tudtunkra, hogy nem kell tennünk semmit. Egy dolgot helyezett a szívünkre, hogy

„legyünk a szentélyében vele”.

Isten azt mondta, hogy csak ennyit tegyünk, és majd utána megmutatja a következő lépést.

– Mihez kezdtél ebben a helyzetben?

– Újdonságot jelentett nekem, hogy pusztán Isten dicsőítése elég. Nincs más feladatom, csak az ő jelenlétében áldani őt. Meglepett, hogy a zenével történő dicsőítés nem csak egy „kitöltő” szerepű foglalkozás a programok között. Annak önmagában értelme és értéke, feladata van. És Isten most ezt bízza rám.

– Volt ebben valamiféle útmutatásod vagy példa előtted?

– Voltak külföldi pásztorok, akiknek a tanítása nagyon inspirált engem ebben a szolgálatban. Tudatosult bennem, hogy nem akarok mást tenni innentől kezdve, csak odaállni az Úr elé és imádni őt. Néhányakkal, akik hasonlóan fontosnak látták ezt, elkezdtünk dicsőíteni az Oltáriszentség előtt a Pécsi Székesegyház kápolnájában tartott nyilvános szentségimádás során. Minden héten ugyanakkor. És egyre többen kezdtek hozzánk csatlakozni ezekben az időpontokban, pedig nem hirdettük sehol.

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

Egyik ilyen alkalmon az Úr arra indított, hogy a beteg rokonainkért imádkozzunk. Egy héttel később a testvérek pedig gyógyulásokról számoltak be. Isten megmutatta, hogy kedves az ő szemében az a szolgálat, amit elkezdtünk. Belendültünk: havonta egyszer egész estés éjszakai dicsőítő virrasztást tartottunk. Idővel, 2004-ben pedig Betánia néven közösség is szerveződött körénk. Az identitásunkként megfogalmaztuk, hogy

a mi közösségünk Isten imádatában és dicsőítésében született meg.

– Hogyan indult el ebből a Pécsi Imádság Háza?

– 2015-ben a hitből és szívből az Úr ügyére felajánlott tizedeinkből kibéreltünk egy korábbi autószalont, ahol azóta is folyik a dicsőítés Dávid király szüntelen folyó bibliai dicsőítésének mintájára. 2014-ben Berkecz Franciskáék Máriabesnyőn megszervezték az első Imádság Háza Konferenciát. Mi is részt vettünk ezen az alkalmon. Rá kellett csodálkoznunk, hogy amit az Imádság Háza végez, mi már 2002 óta folyamatosan tesszük, csak nem tudtunk arról, hogy ez tulajdonképpen ennek a szolgálatnak az alapja. Isten ezzel azonban arra inspirált bennünket, hogy lépjünk egészen konkrétan erre az útra.

– Hogy néz ki ez a szolgálat?

– A Pécsi Imádság Háza egy felekezetközi szolgálat, tehát nem közösség. A dávidi folyamatos dicsőítést szeretnénk megvalósítani egy konkrét helyen. Jelenleg harmincheten szolgálnak a dicsőítésben. Konkrét szándékokra imádkozunk, például Izraelért, hiszen Istennek ma is fontos az ő választott népe – nem véletlen, hogy a sátán eltompítja az emberek szívét, amikor Izraelről van szó. A huszadik század történelme azt támasztja alá, hogy Isten valóban visszavezeti az ő népét Izraelbe. Ez ma is érvényes. A szolgálatunk célja azonban nem elsősorban a közbenjárás, hanem hogy Isten jelenlétében szemléljük az ő arcát. Amikor dicsőítünk, megfogalmazódik a vágy a szívünkben, hogy milyen szándékokat hozzunk az Úr elé.

– Emellett más feladataitok is vannak közösségileg?

– Lelkigondozói szolgálatot is ellátunk a vonzáskörünkbe tartozó Betánia és Emmausz katolikus közösségben. A dicsőítésben szolgáló zenészek számára kidolgoztunk néhány testvérrel az Ászáf 2 elnevezésű kurzust, amely a dicsőítés szellemi részére koncentrál leginkább és nem annyira a zenei vonatkozásokra. Ezeken kívül az egész évünket átszövi az Imádság Háza Konferencia szervezése.

 

– Hogyan szerzed a dalaidat?

– Szerintem a legőszintébb, amikor egy művész egy adott élethelyzetre reagál. Fontos, hogy ne egy „nyálas maszlagot” akarjon sokadjára megalkotni akármilyen formában. Az élet hozza azokat a lehetőségeket, amelyek inspirálják az embert az alkotás során. Ezeket a pillanatokat kell megragadni. Szerintem az Úr nagyon örül, amikor megvalósulni látja az ő ajándékait az emberek életében. A dicsőítés során nem kell új módokat kitalálnunk. Elegendő megfigyelnünk az őseinket.

Krisztus előtt ezer évvel Dávid király bemutatta a dicsőítő szív hiteles prototípusát.

Nekünk elegendő ezek után olvasni a Bibliát, ahonnan ez a lelkület gyönyörűen megtanulható. A Jelenések könyvének negyedik és ötödik fejezete is ebben nyújt iránymutatást, amikor leírja számunkra, hogy mi zajlik fenn a mennyben Isten imádásaként: szünet nélküli dicsőítés. Ezt lehet ellesnünk és gyakorolnunk nekünk is! Ennek során megváltozik pozitív irányba a környezetünk.

Gável András

A kiemelt képünk a XXIV. Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó felvételének részlete.

További olvasásra ajánlott írásaink:

Az európai társadalmi rendszerek szétesőben vannak – Berkecz Franciska a Vasárnapnak

Essen szerelembe az egyház Jézussal – Kovács Frigyes a Vasárnapnak