Örömhír Franciaországból: Welcome to Paradise fesztivál

Az utóbbi időben sajnos szinte csak rossz hírt kaptunk Franciaországból. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelmondat félreértelmezése sok keresztény testvérünk életét megnehezítette, és számos egyházellenes cselekedethez vezetett Franciaországban. Ezt a három szót azonban jól is lehet értelmezni, és ez nyilvánul meg az 1973-ban, Franciaországban alapított ökumenikus elhivatottságú katolikus közösség, a Chemin Neuf által évről évre megrendezett Welcome to Paradise fesztiválon keresztül is.

A Chemin Neuf egy karizmatikus közösség, amelynek tagjai egyaránt lehetnek papok, nővérek és világi személyek. Mára már több mint 1200 tagja van, a világ mintegy 25 országában, köztük jelen van Magyarországon is.

A közösség 1993 óta évről évre megrendezi júliusban és augusztusban a Welcome to Paradise fesztivált (de csak 2014 óta ezen a néven) a Hautecombe-i apátságban, amelyre a világ minden tájáról érkeznek fiatalok, hogy együtt dicsőítsék Istent, és a Szentlélek által megértsék, mi az Úr terve velük.

Annak ellenére, hogy idén a koronavírus nem tette lehetővé sokak kiutazását, a fesztivált nem csak Hautecombe-ban, de számos más országban is megrendezték. Magyarország mellett Lengyelország, Hollandia, Mauritius, de még Burkina Faso is részt vett a fesztiválon, amely az internetnek köszönhetően közösen tudott zajlani az országok között.

A 18-30 év közötti fiataloknak lehetőségük volt a közös dicsőítésen és egyéni imádságon keresztül még közelebb kerülni az Úrhoz, azoknak is, akik csupán keresik Istent, és csak ismerkednek az egyházzal.

Az esemény egyébként minden évben egy három hetes képzéssel kezdődik júliusban, amelynek során a Biblia által próbálják megérteni Isten akaratát, majd az egyhetes fesztivál után egy több napig tartó Szentignáci csendes lelkigyakorlat folyamán igyekeznek a fiatalok tisztázni magukban, amit mindaddig megéltek.

A fesztivál minden évben kap egy külön jelmondatot, amelynek segítségével mindig egy adott témát járhatunk körül. Az idei esemény témája a NEXT STEP, azaz KÖVETKEZŐ LÉPÉS volt, ami egyszerre jelenti a fiatalok számára a saját következő lépésüket Istenhez, és a társadalom következő lépését a jelen nehéz helyzetben, amely elé a koronavírus járvány, vagy éppen az agresszióba torkolló Black Lives Matter mozgalom állít bennünket.

Franciaországot az utóbbi időben elkezdtük megbélyegezni. A francia forradalom, az egyházi és a világi hatalmak elválasztása óta hajlamosak vagyunk a franciákat  hitetlen nemzetként elkönyvelni, de ne felejtsük el, hogy ugyanakkor mennyi közösséget és szerzetesrendet köszönhetünk a franciáknak, nem csak a középkorban, mint például a Domonkos, vagy a Ciszterci rendeket, de a 20. században is alakultak új közösségek, akár a Taizéi, vagy a Chemin Neuf közösség.

Ezért is különösen fontos, hogy a nehézségek ellenére kitartsunk Franciaország mellett és támogassuk az ottani keresztény egyházat, hiszen azon a helyen születnek a legnagyszerűbb dolgok, ahol a legjobban küzdenek a kiirtásukért.

A képek forrása: Le dauphiné

Iratkozzon fel hírlevelünkre