Amerikai képregényes iskolába járt, hazatérve aztán csatlakozott a Magyar Képregény Akadémia (MKA) nevű, jellemzően fiatalokból álló alkotócsoporthoz. Volt már blogos stripsorozata – illetve „történelmi tárgyakat”, köztük ’56-os relikviákat is gyűjt. Édesapja (a bátyjával együtt) a forradalom idején „pesti srác”-ként járta a főváros utcáit. Fábián Istvánnal, a Kommentár folyóirat állandó illusztrátorával beszélgettünk.
– Képregényes főiskolát végeztél az USA-ban. Honnan jött ez a sokak számára talán fura ötlet, és egyáltalán, hogy kerültél a tengerentúlra?
– Apám és a bátyja 1956-os „pesti srácok” voltak; apám „bűne” leginkább a csavargás volt, ő inkább csak szemlélte a harcokat, de Józsi testvére Molotov koktélokat gyártott, futárkodott stb. Amikor novemberben végleg bevonultak az oroszok, a budai családunknak valaki megsúgta, hogy az egyik kedves szomszéd felnyomta a testvéreket az ÁVH-nál… Innentől versenyfutás kezdődött az idővel. Végül az egész család (kivéve az iszákos nagypapát, aki már amúgy se lakott velük) fogta magát, és még az utolsó pillanatban sikeresen átsurrant az osztrák határon. Ahol aztán kb. egy éven át éltek egy lágerben; ott kellett kivárniuk a sorsolást, amellyel eldöntötték, melyik család hová, melyik országba országba disszidál. A mi családunk az USA-ba került, New Jersey államba.
Apám csak 1968-ban mert visszatérni Magyarországra, ekkor ismerkedett meg anyámmal. Pár hét múlva már mindketten Amerikában éltek. Ahogy mondani szokták: „the rest is history”. Nővérem 1969-ben, én 1974-ben születtem Toms River városában.
Ami a képregényrajzolást illeti:
hirdetésmás szakmát el se tudtam volna képzelni magamnak, 4 éves korom óta (miután először láttam a Csillagok Háborúja első / negyedik részét) non-stop rajzoltam.
A gimnázium után a Kubert Iskolába jártam, ahol szinte kizárólag a képregényrajzolás szemszögéből tanítottak. (Az intézményt a legendás Joe Kubert képregényrajzoló alapította még 1976-ban, és a mai napig sikeresen működik.) Az iskola roppant nehéz volt, naponta 12 órákat rajzoltunk, festettünk. Olyan tantárgyaink voltak, mint design, graphic storytelling, writing, painting, business of cartooning stb.
Fábián István grafikája, Kommentár folyóirat, 2019/4.
– Hol készült el az első teljes képregényed? Már Magyarországon?
– 2000-ben költöztem Magyarországra; az első években nem nagyon rajzoltam, ügyintéző voltam egy budapesti cégnél. 2005 környékén értesültem az MKA-ról (Magyar Képregény Akadémia), ahová egyből jelentkeztem. Az MKA hivatalos kiadványában (PINKHELL) publikáltam először képregényeket.
– Milyen volt akkoriban Magyarországon a képregényes élet?
– 2000 körül még nem igazán létezett itthon képregényes élet, én legalábbis nem tudtam róla; 2005-2006 körül indult csak el valamiféle „feltámadás”, amikor Budapesten megrendezték az első Képregény Fesztivált. Innentől fogva kiadók jöttek létre, itt-ott kezdtek képregények megjelenni, különféle kiállítások születtek.
Az MKA-n keresztül sok tehetséges Magyar rajzolóval és íróval ismerkedtem meg – és bár az egyesület már nem létezik, a neten keresztül azért tartom a kapcsolatot a kollégákkal.
2011 és 2017 között a Sötét Kor című történelmi-fantasy képregényt rajzoltam (összesen 12 számot), majd olyan 5 éve a Kovács Milán / Jáger Attila által alapított ZSIGER.hu alkotócsoporthoz csatlakoztam.
– Az utóbbi időkben Kovács Milánnal közösen rengeteget dolgoztatok az AllStar – Nem MindenCsillag Ragyog című sztorin (amiben az olvasók egy Balatonban rejtőzködő, hatalmas szörnyeteggel is találkozhatnak…). Milyenek a visszajelzések?
– Az AllStar eddig hat nyelven jelent meg (a magyart is beleszámítva). Itthon sikeresnek mondható a képregény útja. Ugyanakkor – érdekes módon – külföldről egyelőre több méltatás érkezett, mint Magyarországról…
– A füzet eredetileg fekete-fehérben készült el, most viszont színesben is kiadnátok, az ezzel járó költségeket pedig közösségi finanszírozás révén szeretnétek fedezni. Beszélnél erről kicsit?
– A közösségi finanszírozós módszer már korábban is jelen volt a magyar képregényes életben (Nyugat+Zombik, Az utolsó előtti huszár), mi viszont most egy új, hibrid megoldással próbálkozunk – egyelőre sikerrel. (A projektről – és magáról a képregényről – a következő linkre kattintva tájékozódhat: AllStarComic – a szerk.)
Igazából az a legjobb ezekben a megoldásokban, hogy az ember mindvégig a maga ura lehet, nem szólnak bele a munkába szerkesztők, a kiadó…
Megjegyzem, itthon amúgy se túl egyszerű hagyományos módszerrel megjelentetni bármit is, a kiadókat gyakran nem érdeklik az új ötletek, nem szánnak rájuk se időt, se pénzt – sajnos.
Skicctől a kész panelig – részlet az AllStar – Nem MindenCsillag Ragyog című képregényből.
– Mi kell hozzá, hogy ezen a téren egyáltalán esélye legyen egy projektnek, csapatnak? Erős, már az indulás előtt meglévő jelenlét a közösségi médiumokban?
– Mi elsőre csináljuk ezt, zöldfülűek vagyunk, csak próbálgatjuk a szárnyainkat. A „közösségifinanszírozós-guruk” általában azt mondják, hogy a személyes kapcsolattartás kiemelkedően fontos. Csak hát ugye a magyar piac kicsi, a külföldi piacon pedig csak most próbálnánk terjeszkedni, kevésbé van még terünk. Pont ezért találtuk ki, hogy a híresebb kiadóknak (így például a Marvelnek és DC-nek) dolgozó képregényrajzolók készítsenek a kiadányunkhoz ún. alternatív borítókat, amik aztán mind a magyarok, mind a külföldiek számára érdekesek lehetnek.
– Jelenleg – egyebek mellett – a Kommentár folyóirat illusztrátora vagy. Mennyire nehéz ez a munka? Hogy érzed, sikerült megtalálni a helyedet a lap (új) megjelenésében?
– Az illusztrációkészítés egészen más szemléletet igényel, mint a képregényrajzolás. Békés Márton főszerkesztővel minden alkalommal megbeszéljük, pontosan mi és hogyan legyen, melyik szöveghez kéne rajzolnom. Néha saját ötletet valósítok meg, de Mártonnak általában rögtön vannak iránymutató gondolatai – így nekem kevesebbet kell agyalnom.
Újrarajzolásra szerencsére még soha nem került sor, úgy gondolom, nagy mákom van, hogy Mártonnak szinte mindig elsőre bejönnek a rajzaim…
Fábián István grafikája, Kommentár folyóirat, 2019/1. A rajz egy Baudrillard-cikkhez készült.
– Katonai cuccok gyűjtésével is foglalkozol. Beszélnél erről kicsit? Az 56-os relikviákat kiemelten gyűjtöd?
– Valójában történelmi tárgyakat gyűjtök (tehát nem csak katonai holmikat) – hobbi-szinten. Az ókori római fibuláktól kezdve első és második világháborús felszerelési tárgyakon, iratokon, fotókon át ÁVH-s és 1956-os tárgyakig mindenfélék az érdeklődési körömbe tartoznak.
Dédapám (Voronyezsnél) a sztálingrádi csatában is részt vett (1948 környékén tért csak haza a fogságból), apámék 56-ban ott voltak az utcákon – gondolom, többek között ezek miatt is alakult így az érdeklődésem.
A legbüszkébb talán az 1956-os gyűjteményemre, illetve a nagyszabásu sztálingrádi vitrin projectre vagyok (ez 3 kivilágított vitrinben elhelyezett magyar, német, orosz, olasz és román emléktárgyakból áll, amiket egyenesen Volgográdból szereztem be).
Remélem, ezzel a felmenőimnek is méltó emléket tudok állítani.
Kemenes Tamás
Kiemelt kép: Fábián István grafikája, Kommentár folyóirat, 2019/1.
KAPCSOLÓDÓ ANYAGAINK:
„Jézusé a legizgibb történet!” – beszélgetés Péterrel, a képregényfordító pappal
Még mindig nem értékelik helyén a magyar képregényt – Bayer Antal a Vasárnapnak
