Az SZDSZ és a magyar politikai képregény titkos története

Tudta, hogy Jókai Mór készítette az első képregényt Magyarországon? Hallott már a Horn Gyulát gúnyoló Robin Hoorn nevű figuráról vagy a Csurka István újságjában megjelent képregényekről? Hát az antiszemita Bosnyák Zoltán lapjában publikált zsidózó rajzos szériákról, vagy a Pajtás című kommunista „gyermekújság" agitációs képsorozatairól? Kis(s) magyar politikai képregénytörténet – Kiss Ferenc képregénytörténésszel, forgatókönyvíróval.

A XIX. század közepén Németországban megjelent a Fliegende Blätter című humorlap – Wilhelm Busch rajzaival. Busch rajzsorozatai közül a Max és Móric a legismertebb, mely két vásott lurkó kalandjait meséli el. A magyarított változat 1895-ben jelent meg könyvalakban Marci és Miska címen, Cziklay Lajos fordításában.

A Fliegende Blätter az Osztrák–Magyar Monarchiában is nagy népszerűségre tett szert, így nem csoda, hogy Jókai Mór is szívesen adoptálta Üstökös című lapjába az új módit. Kedvenc rajzolójának az autodidakta Jankó Jánost választotta, aki ontotta magából a képtörténeteket,

melyeknek rajzos forgatókönyvét nemegyszer maga a Mester, azaz Jókai készítette.

Már az első magyar képsorozatok, melyek 1861-ben születtek, Magyar Miska és Német Miska kalandjain keresztül a németek bugyutaságát pellengérezték ki, lejáratva a „kényszerű sógorokat”.

A sikeres példán felbuzdulva egyre-másra születtek a humoros lapok, melyek közkedvelt olvasmánya volt a vidám képtörténet. Garay Ákos, Bér Dezső, Gáspár Antal és Manno Miltiadesz rajzos történetei ott sorjáznak a Borsszem Jankó, a Kakas Márton és a Mátyás diák oldalain.

A századfordulón a zsidó származású Kner Izidor szintén az emberi ostobaságot pellengérezte ki Királyi audienczia című képsorozatában – Homicskó Atanáz rajzaival.

A humoros újságok történetein kívül a gyermekújságok oldalain is feltűntek a képtörténetek. 1925-ben jelent meg a Tündérvásár. A nívós külföldi képregényfigurákat nemsokára a háttérbe szorította Lekvár Peti, aki a makulátlan magyar gyermeki lélek tisztaságát volt hivatva jelképezni. Benedek Kata figurája húsz éven át képes volt megőrizni vonzerejét és báját.

Az első és második világháború között nem volt divatja a lejáratásnak, nem úgy, mint a nemzeti szocializmus térnyerése idején.

Az antiszemita újságok oldalain vidáman tréfálkoztak a munkaszolgálatra hurcolt zsidósággal. Az Egyedül vagyunk… és a Magyar Futár című újságokon kívül talán a Harc (A Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet nemzeti lapja) volt a legszélsőségesebb fasiszta eszméket valló sajtóorgánum.

1945-ben indult hódító útjára az emblematikus Ludas Matyi névre keresztelt szatirikus hetilap – Gábor Andor szerkesztésében. (A címkopfot az újságrajzolók koronázatlan királya: Korcsmáros Pál rajzolta.)

Az elején még aránylag visszafogottan tréfálkozó (a nyilasok és a kapitalisták voltak a fő célpontok) újság 1948-tól,

a kékcédulás választásokon csalással nyert Rákosi Mátyás regnálása alatt véres szájjal támadt neki a volt földbirtokosoknak, a papságnak, a kulákoknak és Tito, „az imperialisták láncos kutyája” sem úszta meg a dolgot.

Ezek a képsorozatok sok más újságba is átszivárogtak, például a Képes Szabad Föld oldalaira. Az erősen agitációs sztripeket Szemes István rajzolta.

A Szövetkezet (a földművesszövetkezeti mozgalom hetilapja) oldalaira pedig Szőnyi Gyula gyártotta hétről-hétre – szakmányban – a képsorozatokat.

A Magvetőben, a magyar parasztifjúság hetilapjában a fantasztikus Kuczka Péter osztotta az igét. (Máskülönben ennél a képsorozatnál használták először a „képregény” kifejezést a képtörténetekre.)

És természetesen a Magyar Rendőr sem maradhatott ki a sorból…

A gyermekek ideológiai átformálását a Pajtás című képes gyermekújság végezte.

A Harc a vasútvonalért című agitpropkában a lelkes úttörő megakadályozza a volt grófot és úri bandáját, hogy merényletet kövessenek el a vasút ellen.

1955 mérföldkő a magyar képregény történetében. Gugi Sándor grafikus felkereste az újságíró Horváth Tibort, hogy készítsenek együtt képregényt. Horváth meglátta az ajánlatban rejlő „nagy lehetőséget”, és fiatal alkotók közreműködésével új, képaláírásos sorozatok indultak az Új Világ, a Szabadságharcos és a Po Sztránye Szovetov (Keresztül-kasul a szovjet tájakon) oldalain, mely az orosz nyelvű Képes Nyelvmester elődje. A Pajtás 1957/1. számában kezdődött Cs. Horváth Tibor és Zórád Ernő közös munkája, a Winnetou című képregénysorozat.

Cs. Horváthot gyakorta éri a vád, hogy túlszövegezte a képregényeit, ami talán igaz is. De azt nem lehet rá mondani, hogy a gúny és a kifigurázás közel állt volna hozzá. Igyekezett minél távolabb tartani magát a napi politikától.

A Ludas Matyi is sokat finomodott, inkább csak a közélet különféle archetípusait (a káder, a bürokrata, stb.) állította pellengérre.

A rendszerváltás aztán újra nagy lökést adott a gunyoros látásmódnak. Az Uborka című politikai bábkabaré minden korosztály kedvence lett. A bábok tervezésében olyan alkotók közreműködtek, mint Tónió (Tóth Antal) és a mára méltán elhíresült, francia megrendelésre dolgozó, Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló: Farkas Lajos.

Ezt a vonulatot kihasználva készített A rendszerfoglaló magyarok történetéről szatirikus képregényt Fürcht Pál Zsolt újságíró és Varga „Zerge” Zoltán grafikus. Sajnos a Népszabadság (Andrassew Iván képviseletében) nem közölte le a képregényt, mindezt financiális problémákra és az általános papírhiányra vezetve vissza.

Ezzel szemben a Magyar Demokrata Fórum hetilapja,

a Magyar Fórum már nem volt ilyen bátortalan, és az ezredforduló táján le is közölte az emblematikus képregényrajzoló: Fazekas Attila két képregényét is (Robin Hoorn kalandjai, Az SZDSZ titkos története), melyet a rajzoló A gengszterváltás története címen pár éve újra meg is jelentetett.

Én úgy látom, hogy a gúnyhoz és a lejáratáshoz leginkább a szélsőségek vonzódnak (lett légyenek azok balosak vagy jobbosak: ganz egal!), és a két szél a végén mindig összeér. Mondhatni azt is, hogy a kígyó a saját farkába harap.

Szóval én hiszek a sajtó- és véleményszabadságban! Hogy nem szabad megtiltani semmilyen emberi megnyilvánulást, kinyilatkoztatást.

Csak még arra nem jöttem rá, hogy ezek a tartalmak hogyan érhetnek el csak és kizárólag érett és megfontolt emberekhez, akik különbséget tudnak tenni jó és rossz között…

Kiss Ferenc