Győzelem a keresztény könnyűzenében

Ötven éve, tehát amióta a templomi könnyűzenei megszólalás legelső hangjai visszhangozni kedtek a Kárpát-medencében, a hazai egyházzene tudorai lépten-nyomon elmagyarázzák nekünk, hogy a gitárosoknak nincsen létjogosultsága az egyházban, no pláne a liturgiában.

Az idén februárban megjelent, „Győzelemről” című éneket már több mint nyolcvanezren tekintették meg az interneten. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának egykori szövege kapott új zenei köntöst. Az így megszületett dal mai, könnyűzenei, popos hangszerelése és hangvétele azonban kiverte az egyházzenei biztosítékot.

A művel szemben megfogalmazott kritika nem érti, hogy a szerzők milyen alapon mertek egy „Szent vagy, Uram!” énekgyűjteménybe tartozó népénekhez ilyen módon hozzányúlni. Az egyházzenét védelmező, levegő után kapkodó hozzászólók a feldolgozást már-már szentségtörésnek titulálták. Nem is kellett sokat várni a kántorok és karnagyok reakciójára, amelynek gyümölcseként végül egy Kárpát-medencei összefogás keretében hangzott el – szigorúan autentikusan! – a „Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat” kezdetű, Bangha Béla és Koudela Géza atyák által szerzett ének.

Forrassz eggyé békességben minden… egyházi zenészt!

Az ekkor már semmit sem nyomott a latban, hogy a magyar fiatalok számtalan helyen, egyik pillanatról a másikra nyitották meg szívüket a több mint nyolcvan évvel ezelőtti himnusz üzenete, az Oltáriszentség tisztelete és Jézus imádása előtt. Ráadásul a feldolgozás észrevétlenül kötötte össze a katolikus egyház híveinek különböző, idős és fiatal generációit.

Amikor azonban Tardy László visszaemlékezését olvasom, amelyben Szilas Imre beatmiséjének egyházzenei engedélyeztetési folyamatairól számol be, meglepődve kell szembesülnöm a világon feltehetőleg első ilyen jellegű kompozíció egyházi elfogadásának gördülékenységével.

A Szilas-mise fiataljainak lelkesedése fogott meg – Tardy László egyházzenész a Vasárnapnak

Schwarz-Eggenhofer Artúr apostoli kormányzó megadta az egyházi előadáshoz szükséges engedélyt, miután a változó részek szövege a „Szent vagy, Uram!” énekgyűjteményből eredt, az állandó részeké pedig a latin nyelvű mise akkor még nem hivatalos, de már létező magyar fordítása volt. Micsoda kettős mérce, ha jobban belegondolunk!

A Szilas-beatmise énekei megkapták az előadáshoz szükséges engedélyt, mivel a hagyományos népénekek szövegei kaptak új megzenésítést – a Győzelemről című népének Szikra-különdíjjal is elismert megzenésítése azonban égbekiáltó egyházzenei bűnnek minősült. Az állandó részek liturgikus szövegéhez ragaszkodik Sillye Jenő közismert szentmiséje, vagy a Mise Gitáron misekompozíció is,

mégsem világos, hogy a szerzőknek és az előadóknak miért kell állandóan bizonyítaniuk, hogy megütik az egyházzenei hármas kritériumot.

Ja? Vagy a zenével van a baj? Szilas Imre esetében ezen nem akadtak fenn sokan. Ráadásul a darabbal foglalkozó egyházzenészek mit sem tudtak a beat műfaj sajátosságairól és karakteréről. Pár évre rá, az ősbemutató után szívének istenhitéből és egyházszeretetéből dalokat író Sillye Jenőt viszont az újságok hasábjain, nyilvánosan hurcolták meg. És még csak nem is a kommunisták.

És ha már itt tartunk: az említett apostoli kormányzó, jóllehet a Szilas-misét engedélyezte, és ezzel támogatta az egyház életét a kommunizmus kellős közepén, más területeken meghozott döntéseivel sokkal inkább nyirbálta azt.

Balás Béla püspök mesélte egyszer, hogy a Regnum Marianum közösségéből érkezett kispapokat az ő végrehajtásával küldték el a szemináriumból, másoknak – köztük a magyar katolikus ifjúságért lelkesen küzdő Kállay Emil piaristának – a papi engedélyét vonták be.

Tízezernél is több magyar szerzetest löktek az utcára a kommunisták – éppen hetven éve

Amit azonban Isten eltervezett, az ellen hiába kapálózik bármiféle ellenerő. A hivatásukban megpróbált kispapok és papok később még nagyobb lendülettel vetették bele magukat, hogy az egyházban és a papok hitelességében csalódott ifjúsággal intenzíven foglalkozzanak.

Az egyház feléledésének és megújulásának látható eredményei valójában nem az egyházilag engedélyezett Szilas-féle beatmiséből születtek, hanem az apró, majdnem vértanúságig menő áldozatokból, amelyeknek egyik kézzelfogható gyümölcse lett a Nagymarosi Találkozó a Dunakanyarban Sebők Sándor, Opalény Mihály, Kerényi Lajos, Balás Béla, Major Sándor, Tomka Ferenc, Kemenes Gábor atyák és Sillye Jenő énekes-gitáros dalszerző kitartó munkája révén.

Sillye Jenő több mint zenész: ő misszionárius – nyilatkozta Marton Zsolt püspök

Az ő tevékenységük virágai a szemünk előtt nyiladoztak ki. Ahogyan Marton Zsolt váci püspök idézte a Szilas-mise létrejöttében közreműködő Tardy László karnagyot: „Ha a Jenő nem lett volna a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, akkor az önök korosztálya már nem lenne a templomban”.

Nem érthető tehát, hogy az egyházzenészek – akiknek reakciósabbikjai nem vesznek el, csak átalakulnak – honnan veszik a bátorságot, hogy megkérdőjelezzék ennek az igenis létező zenei megszólalásnak a létjogosultságát – tisztelet a kivételnek. És tegyük hozzá, a kivételek a halkabbak, mert félnek a kollégáik megvető, szakmainak nevezett reakcióitól. Ahogyan vissza kellett húzódnia Sapszon Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas karnagynak is.

A visszaemlékezésében Tardy László által is megemlített Mise Gitáron misekompozíció Mátyás-templomi bemutatóját követően Sapszon tanár úr bizony kapott hideget és meleget is – de leginkább hideget – az egyházzenész kollégáitól – pusztán azért, mert szóba mert állni a könnyűzene egyik diplomás szerzőjével, és hajlandó volt vele közösen komponálni. Ennek szomorú következménye lett, hogy a támadások intenzitása miatt a tanár úr jobb szereti nem említeni a közös alkotást, legfeljebb a hangszerelési munkákat ismeri el magának.

Győzelemről a keresztény könnyűzenében még nem beszélhetünk.

Hacsak nem olyan értelemben, hogy ötven évnyi gyomrozás ellenére is él, sőt virágzik a liturgikus keresztény könnyűzene a katolikus egyházban. Igazságtalanok lennénk, ha nem méltatnánk azokat, akik kiállnak a stílus templomi megszólalása mellett.

Erdő Péter bíboros üzenetében például így méltatta a Mise Gitáron Mátyás-templomi bemutatóján megjelenő, stílusok közötti egyházzenei egységet: „Örömmel értesültem róla, hogy hosszú évek munkájának eredményeként 2014. november 23-án, Krisztus Király vasárnapján a Mátyás templomban bemutatásra kerül a »Mise Gitáron« című misekompozíció, s ezen az ünnepélyes bemutatón az Eucharist együttes mellett a Cantate Vegyeskar is részt vesz Sapszon Ferenc karnagy úr vezetésével. Közös együttműködésükkel tanúságot tesznek a különböző műfajok egységéről és elkötelezettségükről a szent liturgia szolgálatában. A bemutatóhoz szeretettel gratulálok, mindennapi életükhöz és értékes munkájukhoz Isten bőséges áldását kérem. Tisztelettel és főpásztori szeretettel: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek”

Szinte már az extázis örömének a határára kerülünk – Varga László egyházzenész a Vasárnapnak

„Végre egy olyan misét halhattam, aminek a szövege liturgikus szöveg! Se több, se kevesebb. És a dallama csodálatos szép!” – így méltatta a mű jelentőségét a szintén egyházzenész Varga László pap-karnagy, aki más alkalommal e kérdésben azt az álláspontját fogalmazta meg, hogy ezeken a szinteken már nincs különbség a különböző korok liturgikus zenéi között, mert egyaránt fontosak mind. Arra a kérdésre pedig, hogy hol van a határ a könnyűzenei és a komolyzenei, illetve a gregorián alkotások között, és hogy van-e egyáltalán határ, illetve ma hogyan kell erre a problémára tekintenünk, a következőképpen válaszolt a 2013. október 18-án közzétett, Bonum TV által rögzített műsorban: „Nincs határ.”

„Ezen csak azok vitatkoznak, akik nem értenek hozzá, se egyikhez, se másikhoz. Véleményem szerint a vallásos könnyűzene – bár nem találó ez a kifejezés, vagy nevezhetjük úgy, hogy gitáros egyházzenei számok – között is vannak zseniális és nagyszerű, és úgy gondolom, hogy maradandó alkotások. És vannak olyanok közöttük, amelyek szakmailag – vagy szövegük miatt, vagy zenei anyaguk miatt – selejtnek számítanak. De ugyanezt elmondhatom a másik oldalról is. Ott is vannak zseniális és maradandó dolgok, amit az idő kipróbált, és vannak selejtes és giccses dolgok, amik meg fognak szűnni. Tehát nem szabad a kettő között ellentétet felállítani.

Nem a gitárral van baj, és nem az orgonával van baj – hogyha valaki bajt keres.

Hanem hogy szakmai szempontból ezeken a hangszereken milyen zenei anyag szólal meg. Illetve milyen szöveg fölött szólal ez meg? Ezt kell okosan és hozzáértő módon szelektálni: mi való a liturgiába, és mi való a liturgián kívülre.” – nyilatkozta Varga László, a Szent Cecília Kórus vezetője, a Váci Székesegyház karnagya, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója.

Van tehát remény, nincsen veszve minden a liturgikus könnyűzene számára sem. A megkezdett úton még nagyobb szakmaisággal és Isten iránti szívbéli szeretettel kell továbbhaladnia a templomi keresztény könnyűzene mai művelőinek is. Köszönet a veteránok hiteles és kitartó példamutatásáért. A győztesnek a koszorút amúgy is a célban adják, nem futás közben. És ne felejtsük el: mindannyian a Győztes csapatába tartozunk! Félre hát az acsarkodással!

Keressük és szolgáljuk a zenénkkel azt, ami örök! Ha ez megvalósul, akkor közösen énekelünk majd a győzelemről…

 

Gável András

 

Kapcsolódó írásaink:

A keresztény könnyűzenétől volt hangos a híres Pannónia

Varga László püspök: Baj, ha az egyházi zene képviselőiből hiányzik a szeretet

Szakmai nap templomi gitárosoknak

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.