Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kántor szakán kötelező tantárgyakként megjelentek az egyházi keresztény könnyűzene bizonyos elemei. Akikből hivatásos kántor lesz, megismerkednek a gitáros énekekkel is, megtanulnak bizonyos szinten gitározni, és tapasztalatot szereznek arról, mit jelent egy gitáros kórust vezényelni. A szeptembertől már működő képzésről és a keresztény könnyűzene egyházi megítéléséről is beszélgettünk dr. Lovassy Attila tudományos rektorhelyettessel, aki jelenleg a kántor szak szakfelelősi feladatait látja el.
– A főiskola kántor szakán tavaly szeptembertől könnyűzenei tantárgyakat és gitárt is oktatnak. Van létjogosultsága a könnyűzenének az egyházon belül, szűkebben pedig a liturgiában?
– A II. Vatikáni Zsinat Sacrosantum Concilium liturgikus konstitúciójának 116. pontja a következőképpen válaszolja meg ezt a kérdést: „Az egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének”. Tehát van egy szent zenei örökségünk, amely az idők folyamán kiforrott. Ám
a zsinat nem áll meg ezen a ponton, mintha kizárólag csak a gregorián felelne meg a liturgikus zenének. Beszél más műfajokról is.
Például a népénekről, amelyet mi is örököltünk, és amely nem feltétlenül a liturgia szerves, lényegi részéhez kapcsolódott. Azokat a részeket töltötte ki, amelyek során a pap a nép nevében szólt. Ezekben a pillanatokban a nép is bekapcsolódott a liturgiába egy sajátos módon: énekkel és a szívével. Ezek a változó részek a szentmisében.
hirdetés– A mai életünk ettől a népénekes hagyománytól nem került kissé távolabbra?
– Vannak profán zenei hagyományaink, amelyek az emberhez közel is állhatnak. Kialakult egy egyre szélesedő réteg, amely úgy érezte, hogy ezen a hangon tud Istenhez fordulni, hiszen ez volt a saját zenei köznyelve. Ezt értette, ezt használta nap mint nap. Ezen a nyelven kívánt Istenhez odafordulni. Ezáltal a köznyelviség és a hétköznapiság a szent szolgálatába állt, amennyiben az megfelelt a magasabb rendű feladatnak. A liturgiában addig nem használt, de
a szenthez méltó zene megszentelődött azáltal, hogy az egyházban addig nem hallott zenei stílusokban olyan dicséretek keletkeztek, amelyek eredeti és kizárólagos célja egyedül Isten dicsőítése és imádása volt.
– Az egyházi dokumentumok elismerik ennek a folyamatnak a lehetőségét?
– A zsinati dokumentumok egyértelműen fogalmaznak: nem a gregorián az egyedüli, amelynek helye van a liturgiában. Lehetnek olyan más énekek is, amelyek méltóak a liturgia ünnepélyességéhez, a „lelket nagy erővel emeli az Istenhez és az égiekhez”, és amelyek a területileg illetékes hatóság megítélése és jóváhagyása alapján megfelelnek. Ez a hatóság a püspök, illetve a püspöki konferencia. Ilyen liturgikus válogatásnak, szűrésnek tekinthető a közelmúltban megjelent DÚR énekeskönyv.
Ez is azt mutatja, hogy az egyházi könnyűzenei megszólalásoknak lehet létjogosultságuk.
A gregorián – mint a legmagasabb liturgiát szolgáló szent zene – a csúcs. Ezalatt létezhetnek egyéb zenei stílusok és megszólalások, amelyeknek a gregorián lelkületével kell betölteni liturgikus küldetésüket.
– Vajon közérthető a mai korban, mit jelent a „gregorián lelkülete”?
– Ha például egy fiatal az Úrhoz közeledni akar, nem biztos, hogy a gregorián nyelvét érteni fogja. Hiába ismerjük el, hogy az a római egyház igen magas szintű zenéje, amely alkalmas arra, hogy az Úr nyelvén szóljon. Szükséges, hogy az Istenhez közeledő fiatal a saját nyelvén tudja megszólítani az Urat.
– Ez nem volt mindig így minden korban?
– A kezdetekkor a világ zenéje és az egyház zenei anyaga nagyjából megegyezett: a hétköznapit szakralizálták. A népénekek és a népdalok hangzásvilága megegyezik, bizonyára, mert azokból merítettünk. Egy az egyben dallamot nem vett át az egyház. A stílust viszont lekövette. A dallamot azért nem, mert ha az egyház lefoglal valamit Istennek, azt már profán célra nem használja többé. Például azt a kelyhet, amely már az Úristennek fenntartott, nem használjuk hétköznapi ivásra. Ugyanígy, amennyiben a könnyűzenei műfaj hangzásvilága alkalmas arra, hogy az Istent dicsérje, használható az egyházban.
A gregorián dallamkincse végül is hasonlóan lelt otthonra és vált később mértékadóvá az egyházban.
– Ma a világ zenéje távolabb érezhető az egyházi, szent zenétől…
– A mostani világunk meglehetősen profán. Talán nem volt még soha ennyire szekularizált világunk, mint napjainkban. Nincs jelen az ember mindennapjaiban az Úr. Maga a hanganyag sem annyira képes a szakrális szolgálatába szegődni.
Ezért a könnyűzenét szakralizálni sem túl egyszerű feladat. Ilyen szempontból sokkal nehezebb dolga van egy egyházi könnyűzenésznek.
– Sokáig úgy tűnt, mintha a könnyűzenészek „örök partizánok” maradnának az egyházban…
– Nincs olyan dolog vagy terület, amit az egyház ne szeretne szakralizálni. A kérdés az, hogy mit tudott megszentelni. Ami nem volt részben vagy egészben vállalható, azzal nem próbálkozott. Az orgonát sikerült beemelnie. A zsinat így fogalmaz: „a latin egyházban nagy megbecsülésben részesül az orgona mint hagyományos hangszer. Hangja csodálatos módon tudja fokozni a liturgia ünnepélyességét, és a lelket emeli Istenhez és az égiekhez”.
– Az orgona ebben az esetben kizárólagosságot élvez az egyházi útmutatás szerint?
– A rendelkezések nem zárják ki más hangszer használatának lehetőségét a liturgiában. Vagyis azok után, hogy megállapítjuk, mi a csúcs, a többi hangszernek és zenei stílusnak is lehet helye a liturgiában. Ehhez a gondolkodáshoz illeszkedve hozta létre az Apor Vilmos Katolikus Főiskola azt a kántor szakot, amelyben helye van a könnyűzenei képzésnek.
A tantárgyak kilencven százalékában a hagyományos kántor- és egyházzenei képzés elemei vannak összesűrítve, a fennmaradó tíz százaléknyi részben a hallgatók megismerkednek az egyházi könnyűzene stílusával és annak legjellegzetesebb hangszerével, a gitárral.
Fontos, hogy egy leendő kántor ismerje meg a mai egyházi valóságot, amelyben ugyanúgy jelen van az egyházi gitáros könnyűzene.
Lovassy Attila, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorhelyettese; Fotó: AVKF
– Mi a cél ezzel a képzéssel?
– Gitárosként, orgonistaként is fel kell készülni a liturgiai szolgálatra. Alázat és szaktudás kell hozzá a liturgia ismeretével, a helyes hangszerkezeléssel, zenei affinitással. Vannak már olyan kezdeményezések, amelyekben ez az igényesség megvan. Ezek mellé kell odaállni és felkarolni őket. Ennek érdekében kurzusokat is el szeretnénk indítani a főiskolán azok számára, akik az egyházi könnyűzenében szeretnének jobban elmélyedni. Huszonegyedik századi felfogásban gondolkodunk: új hangszereket szereztünk be, felújíttattuk az orgonát.
Gável András
Kiemelt képünk forrása: Vasárnap.hu
További olvasásra ajánlott írásunk:
Vissza kell hódítanunk az Isten dicséretére rendeltetett dallamainkat
