Frissült: Késeléses terrortámadás történt Londonban – az elkövetőt a rendőrök lelőtték

Késeléses támadásban hárman megsérültek vasárnap délután London déli részén, a támadót a rendőrök lelőtték. A Scotland Yard terrorizmushoz kötődőnek minősítette az incidenst, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a támadás körülményeit még vizsgálják. A rendőrség hivatalosan bejelentette azt is, hogy az elkövető a helyszínen meghalt.

Az első rendőrségi beszámoló két sérültről szólt, de a Scotland Yard vasárnap esti újabb közleménye szerint a támadó három embert sebesített meg, mielőtt a helyszínre vonuló fegyveres rendőri egységek lelőtték.

A rendőrség esti tájékoztatása szerint az egyik sérült életveszélyes állapotban van, egy másik könnyebben sebesült meg.
A harmadik sérült sebesülései a közlemény szerint nem életveszélyesek. Mindhármukat kórházba szállították.

Szemtanúk a közösségi médiafelületeken arról is beszámoltak, hogy három lövést hallottak, miután a rendőrség megérkezett.  Vannak olyan, egyelőre meg nem megerősített beszámolók is, hogy a támadó az öngyilkos robbantásos merényletekben használt szerkezethez hasonló mellényt viselt.

Nem hivatalos hírek szerint az elkövető először egy boltban késelt meg valakit, majd az utcán egy bicikliző nőt szúrt meg. Az út egy rövid szakasza köré a rendőrség kordont vont, de a környéket nem zárta le. A Scotland Yard kora este közölte azt is, hogy a helyszínt teljes mértékben ellenőrzése alá vonta.   

A rendőrség kérte az incidensről felvételeket készítőket, hogy józan eszükre hallgatva szabjanak korlátot az általuk készített fotók és videók terjesztésének, különösen azoknak a felvételeknek az esetében, amelyeken a helyszínre kivonult rendőrök is látszanak.

Előzőleg a közösségi médiafelületeken megjelentek olyan felvételek, amelyek közelről mutatják a támadóhoz fegyverrel a kezükben közelítő rendőröket.

Legutóbb november 29-én történt késeléses terrortámadás Londonban. Annak a merényletnek az elkövetője, Usman Khan a London híd közelében két embert megölt, hármat megsebesített, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

A brit igazságügyi minisztérium néhány nappal később közölte, hogy a kormány sürgősséggel felülvizsgálja a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását. A bejelentés előzményeként kiderült, hogy Usman Kahnt terrorcselekmények előkészülete címén 2013-ban 16 évnyi börtönre ítélték, de már 2018 decemberében próbaidőre szabadlábra helyezték.   

A tervezett szigorítások alapján a terrorcselekményekért és az egyéb, szélsőséges indíttatású bűncselekményekért megállapított börtönbüntetéseket az elítélteknek az utolsó napig le kell majd tölteniük, az enyhítés mérlegelésének lehetősége nélkül.

Frissítés (2020.02.03., 13:30): 

 Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett hétfőn a vasárnapi londoni késeléses támadás elkövetőjeként.

A szervezet Aamák nevű “hírügynökségén” keresztül nyilatkozatban állítja, hogy a támadó az Iszlám Állam harcosa volt, és tettét válasznak szánta az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíciónak, azok állampolgárainak.

Az elkövető egy 20 éves férfi, Sudesh Amman volt, akit a rendőrök agyonlőttek, miután késsel megsebesített két embert. Amman egy hete szabadult a börtönből, ahova terrorcselekményekre biztató tartalmak birtoklása és terjesztése miatt került 2018-ban. A férfi egyebek közt lefejezésekről készített videókat osztott meg barátnőjével, akit arra biztatott, hogy fejezze le “hitetlen” szüleit.

MTI

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: pixabay.com