Nekünk mindig az evangéliumot kell hirdetni agresszivitás nélkül – Marton Zsolt püspök a Vasárnapnak

Az ember mindig vágyik Istenre és egy hiteles közösségre

Ültetés és oltás történik a Váci Egyházmegyében – mondta Marton Zsolt váci megyéspüspök lapunknak adott adventi interjújában. A három hónapja felszentelt főpásztor szerint az egyház feladata, hogy mindenkor képviselje az evangélium örök értékeit. Erre a munkára a teljes egyház, azaz nem csak a papok, hanem minden hívő meghívást kapott. A fiatal püspök saját elmondása szerint két dologban tartja magát függőnek: a napközbeni imában és az esti, Oltáriszentség előtti egy órás jelenlétben.

 

– Krisztus király vasárnapján elmondott szentbeszédében úgy fogalmazott, hogy létezik a világban egy „globális diktátor”, az önzés királya. Mire ad nekünk lehetőséget az adventi időszak, amely már most a vásárlásról és sok esetben csak a pénzről szól?

– Az adventnek mindig nagyon szép hangulata van, benne az újrakezdés lehetőségével, a várakozással. Ebben az időszakban a jó cselekedetekre nagyobb hangsúly helyeződik. Nagyböjtben inkább az önmegtagadás a hangsúlyosabb. A karácsonyra való felkészülés egy kisebb böjt. Az „önzés diktátora” alatt azt értettem, hogy nagyon sok ember roppant önös módon gondolkozik és cselekszik. Jó ilyenkor kilépni az önmagunk körüli forgásból, és jót tenni a másik felé. Lehet ez egy szó, egy apró gesztus. Böjte Csaba testvér szokta mondani: „Senkit nem lehet jóvá szidni, csak jóvá lehet szeretni”. Ha az adventben ezt elkezdjük komolyan venni, akkor már megtettük az első lépést.

– Vannak olyan országok, ahol a karácsonyt már „fényünneppé” nevezik át és szó sem esik Jézus Krisztus születéséről. Erővel terjesztik ezt az új nézetet, mondván, hogy az ünneplésből senkit se rekesszünk ki. Ez a tendencia is azok közé a veszélyes ideológiák közé tartozik, amelyeket a szentbeszédében említett?

– Ma nem úgy vagyunk, mint mondjuk a világháborúk idején, amikor „izmusok” keltek életre. Sokkal inkább az önzés került előtérbe. Ahogy korábban a püspöki kar is megfogalmazta: a relativizmus diktatúrájában élünk. Minden viszonylagos. Nagy kísértés, hogy a fogyasztás legyen az úr minden felett. „Élvezz, fogyassz, birtokolj” – így lehetne a legjobban megfogalmazni. Mintha ez lenne a legfőbb hatalom, amelynek mindent alá kellene vetni. Nekünk erre ugyanazzal a válasszal kell felelnünk, amellyel a kereszténység mindig is előállt: szeretni kell. Jóvá szeretni a másikat.

– Akkor is, amikor Németországban már kötelező tantárgy lett az általános iskola ötödik osztályában az lmbtq nemi identitásszerepek tanulmányozása és elfogadása?

– Az egyháznak mindig meg kell vallania a hitét, és erkölcsi kérdésekben is szilárdan kell állnia. Mindezt viszont pozitív módon kell megmutatnunk és megélnünk. Az egyház nem fegyház. Például a családtervezés és a természetes születésszabályozás nem egy büntetési tétel. A gyerek várása öröm. Áldott állapot. A férfi és a nő kapcsolata azért a házasságban fontos, hogy beteljesüljön, mert ez a legnagyobb ajándék. Nem azért, mert ez kötelező, vagy mert az egyháznak létezik egy ilyen parancsa. Ez senkit nem vonz, mert a lényeget nem tudja megmutatni. A házasság öröm és boldogság.

Fotó: Vasárnap.hu

– Egyre kevesebben vannak, akik úgy gondolják, hogy a házasság egy férfi és egyszövetsége

– Az egyház életében mindig voltak korszakok, amikor ebben a kérdésben hol többségben, hol kisebbségben voltak azok, akik Isten szemével értékelték a házasság szövetségét. Ám a krisztusi igazság mindig ugyanaz, mindig örök. Szent II. János Pál pápa mondta: nekünk mindig az evangéliumot kell hirdetni agresszivitás nélkül. Van, hogy ezért cserébe letarolnak minket, máskor pedig ünnepelnek. Ha éppen nem dicséretet kapunk azért, amit képviselnünk kell, akkor sem mondhatunk mást. Ettől leszünk hitelesek. Ez vonzóvá teszi az egyházat is.

– Amikor az egyház ilyen kérdésekbe karakánul beleáll agressziómentesen, akkor is megkapja a vádat, hogy miért szól bele, nem az ő dolga. Amikor bizonyos csoportok érdeke úgy diktálja, előhúzzák az „egyház ne politizáljon” kártyát. Az ön elődjét is nem egyszer érte az a vád, hogy valamely politikai oldal mellett korteskedik, pedig nem az a szándék vezette. Az egyház meddig mehet el és meddig kell elmennie politikai kérdésekben?

– Érdemes tisztáznunk: mi az egyház, kik az egyház, és mit jelent a politika? Ha politika alatt a hatalom megszerzését és birtoklását értjük, nem biztos, hogy azonosulnunk kellene vele. Ám ha a szó eredeti, az ókorba visszanyúló értelmezését nézzük, ami a „polisznak”, az adott városállam, vagyis a közösség lelki, szellemi, anyagi jólétén való munkálkodást jelentette, akkor ilyen értelemben mindenkinek kötelező politizálnia. Mindenkinek a közösség javáért kell tennie és dolgoznia ott, ahol él, a saját életállapotának, hivatásának vagy szakmájának megfelelően. 

– És hol van ebben helye az egyháznak?

– Az egyház benne él a társadalomban. De ki az egyház? Sokan azt gondolják, hogy csak a püspökök és a papok, illetve a pápa. Ám rajtuk kívül az egyházat alkotják a világi krisztushívők is. Ha a politika mai értelemben vett, pártokhoz kötődő tevékenységéről van szó, a világi krisztushívők vegyenek ebben részt! Szenteljék meg a világot és evangelizáljanak. Ők lehetnek párttagok, ha az adott politikai párt nem megy szembe az evangéliumi értékekkel. A papnak és a püspöknek viszont nem a pártpolitizálás a dolga, hanem az evangéliumi irány felmutatása. Időnként ezért ki kell mondani olyan dolgokat, amelyek esetleg nem tetszenek másoknak. Szelíden és agresszió nélkül.

Állást foglalunk ezért az élet védelmében a fogantatástól a természetes halálig, az elesettek felkarolása mellett vagy a terrorizmussal szemben. Állást foglalunk a férfi és a nő kizárólagos, szent kapcsolata mellett. Ezeket az egyházi irányokat éppen a püspöknek mint tanítónak, illetve a papságnak kell felmutatnia. A gyakorlatban – akár egy ország életében – történő megvalósulás a keresztény politikai szereplők feladata.

– A négyévente elkészülő Magyar Ifjúság kutatássorozat 2016-os válaszai – a korábbi adatokkal összevetve – az egyházba vetett bizalom általános emelkedését mutatják. A fiatalok az őket érintő kérdésekre várnak választ a személyes közelségű intézménytől. Felkészült erre az egyház?

– Mindig más eszközökkel kell megadnunk a választ, amelynek öröknek és igaznak kell lennie. Szükséges persze, hogy a válaszadó élete is hiteles legyen. A digitális világban a digitális felületekkel kell élnünk, hogy eljusson az üzenet a fiatalokig.

– Így nem vész el a fiatalság által vágyott személyes, közösségi aspektus?

– A személyes vonatkozás a legtöbb helyen létezik. Az ápolása azonban egy állandó feladat. XVI. Benedek pápa még müncheni érsekként írta, hogy az ember mindig vágyik Istenre és egy hiteles közösségre. Ha az egyház hiteles közösségként tudja magát megmutatni, jönni fognak oda az emberek és a fiatalok is. Ahol van már néhány őszinte, hiteles és imádkozó ember, ott kialakul egy közösség. Nem szabad megijedni, ha nem tömegeket látunk. A mustármag reménységével kell tekintenünk ezekre az elindulásokra.

Fotó: Vasárnap.hu

– A paphiányos időszakban, amikor a lelkipásztorok többszörösen leterheltek, némelyek a kiégés határán állnak, hogyan tud egy-egy ilyen kezdeményezés életben maradni?

– Ha csak a papra hárulna minden feladat, akkor nagy bajban lennénk. De az egyház nem egyedül a papokból áll. A közösségszervezés, a lelkigondozás nem kizárólagosan papi feladat. Ahogy már a kezdeti egyházban figyeltek arra, hogy ki milyen karizmával gazdagíthatná a közösséget, ugyanúgy ma is fontos szempont ez. A Váci Egyházmegyében a II. Vatikáni Zsinat útmutatásai alapján megvalósul a diakónus képzés. A felavatott világi krisztushívők tisztségekkel rendelkezhetnek. Az akolitusnak és a lektornak is van feladata. A hitoktatók szerepe is nagyon fontos. Egy hiteles és jó hitoktató egy adott egyházközség valóságos apostola lehet. Ők beszélgethetnek, lelkigondozást végezhetnek, programokat szervezhetnek, de a gyóntatás már a pap feladata. Mint egy jó kirakós játék, úgy illeszkednek egymásba az egyházi szolgálatok és a különböző karizmák:

a lektori, az akolitusi, a diakónusi, a kántori, a hitoktatói, az énekkarvezetői, stb. Egyre kevesebb papunk van. Nem szabad pánikba esnünk, és azon törni a fejünket, hogy helyettük kiket szenteljünk fel. Inkább azt kell megvizsgálnunk, hogy ebben a világban, ilyen helyzetben mi a pap feladata, úgy hogy ő még boldog is lehessen a szolgálatában, és az élete vonzóvá váljon új hivatások számára. Ha ez a kirakós jól van kirakva, akkor mindenki a helyén van.

Beer Miklós püspök több nyilatkozatában hangot adott annak a gondolatának, hogy nem kizárt, hogy az egyház akár nős férfiakat is pappá szenteljen – ez a gondolat az amazonasi szinóduson a közelmúltban is felmerült. Ennek idehaza van realitása?

– A görög katolikus, illetve más rítusú testvéreinknél ez élő valóság: házas embereket szentelnek fel papi szolgálatra. Lehetne erről vitázni, de jobb a Szentlélekre bízni a kérdést. Ha ő ebbe az irányba indítja az egyházat, a római rítusban is megvalósulhat. Nagyon kiváló görög katolikus paptestvéreket ismerek, akik persze házasok. Ők szokták elmondani, hogy nem könnyű a házasság mellett a papság. Isten sokszínű közösségnek teremtette az egyházat.

– „Nem bozótvágóval jöttem vissza az egyházmegyébe, de jó szőlősgazda módjára – a Szentlélekre figyelve –, ha kell, megmetszem a szőlőt ott és akkor, amikor szükséges. Nem azért, hogy fájjon a vesszőknek, hanem hogy a tőke még bővebben teremjen” – így fogalmazott három hónappal ezelőtt a püspökszentelést követően. Hogyan áll ebben a munkában?

– Még nagyon az elején. Az ismerkedés, a tájékozódás, koncepció-kialakítás folyamatában vagyok lelkipásztori és gazdasági szempontból egyaránt. Pozitív dologként értékelem, hogy kedves elődöm nyomán tőkekivágást nem kell végrehajtanom. Tehát nincsen nagy baj. Lehet, hogy majd metszést itt-ott kell végezni, de eközben is a Szentlélekre akarok figyelni. Nem metszés, hanem sokkal inkább ültetés és oltás történik majd.

Megválasztottuk az új egyházmegyei papi szenátust. Újjáalakult a gazdasági tanács is. És ezt követi majd a többi szakterület átgondolása, hogy lássuk, hol kell megtámogatnunk az életet.

– A számtalan teendő mellett fog sikerülni az ön által áhított cél, hogy „püspökként is ember maradhasson”?

– Úgy látom, hogy igen. Folytatom elődöm hagyományát: én is járok úszni. Ugyanazt a kabint kapom, mint ami az övé is volt korábban.

– Mi a száma?

– A hetvenhetes. De biciklizni is el szoktam járni. Sőt, most szerdán csapatépítő kirándulásra mentünk Varga Lajos segédpüspök atyával, akivel nem könnyű tartani a lépést hegymenetben, illetve Molnár Zsolt irodaigazgató atyával. A Naszály nagyon jó lehetőséget nyújt, hogy a millió problémából kicsit kiszakadhassunk.

Fotó: Vasárnap.hu

– A Fokolár Közösség tagjaként hogyan tudja megvalósítani, hogy mindenki püspöke lehessen az egyházmegyében?

– Örülök a kérdésnek. Amikor pap voltam, a Fokolár Közösség elkötelezett tagja voltam. A szentelésem után ez megszűnt. A püspökök nem tagjai elkötelezetten egy-egy lelkiségnek, csak barátkoznak velük. Vagyis mostantól én a Fokolár lelkiség püspök barátja vagyok. Ez azért is nagyon jó, mert én nem a mozgalom püspöke vagyok, hanem a Váci Egyházmegyéé, amelyben nagyon sok lelkiség és irányzat van. Én mindegyikük pásztora vagyok. Nem lehetek részrehajló semmilyen irányban. Próbálok egyformán szeretni mindenkit. Nem esik nehezemre.

– Jövőre Eucharisztikus Kongresszus. Hogyan készül az egyházmegye? Mit jelent önnek a személyes imaéletében a szentségimádás?

– A szentségimádást a szemináriumban szerettem meg kispapként. Varga László kaposvári püspök atya ilyen irányú lelkigyakorlatai is sokat adtak nekem ezen a téren. Az Eucharisztikus Kongresszustól függetlenül mindennap egy órát imádkozom a kápolnában a tabernákulum előtt. Nekem ez létszükséglet. Ha a kongresszusnak vége lesz, én ezt a gyakorlatot utána is folytatni fogom. Két dologban vagyok függő: a napközbeni imában és az esti, Oltáriszentség előtti egy órás jelenlétben.

Akár egészen későn is megteszem. A kongresszusra való készület jegyében sok helyi kezdeményezés fut: szentségimádás, eucharisztikus előadások, lelkiségi programok. Ám az Eucharisztikus Kongresszus előtt illetve azután történő dolgok annál az egy ünnepi hétnél is fontosabbak. Az izgalmas kérdés, hogy eucharisztikus közösséggé válnak-e a plébániáink? Számomra az Eucharisztia eucharisztikus közösségépítést jelent. Vácra érkezik majd a Missziós Kereszt az egyházmegyei napra, amelyet azután számos helyi plébániára elvisznek, hogy köré építsenek egy konkrét egyházközségi programot.

– A kongresszusra egyházzenei megújulással is készül a magyar egyház. E folyamat részeként kell értelmezni, hogy a váci kántorképzőn megjelentek könnyűzenei tantárgyak?

– Tisztelettel vagyok Sillye Jenő munkássága iránt. Az egyházi zene nagyon széles skálán mozog. Létezik egy hagyományos, népénekes irány, de a klasszikus és gregorián stílus mellett van egy nagyon igényes könnyűzenei irány is, amelynek szintén helye van az egyházban. Ennek a harmóniáját szükséges megteremteni.

– „Kész akarok lenni az életemet is odaadni Egyházamért és a rám bízottakért, akár a vértanúság árán is. Meghívom az egyházmegyémet, hogy a jövőben is elszánt hűséggel, és szelíd szeretettel ragaszkodjunk az evangéliumi hithez és tiszta erkölcsiséghez” – fogalmazott szentelésekor. Esélyesnek látja a vértanúságot a keresztény életünkben?

– Nagyon megérintett, hogy a kinevezésemet egy vértanú, Goretti Szent Mária emléknapján vettem át, a szentelésem pedig egy szintén vértanú apostol ünnepén történt. Nem tudom, ez a jövőben mit jelent. Az biztos, hogy a nyájáért a püspök az első számú felelős. Ha évtizedek múlva itt bármi történne, akkor nekem kell elsőként odaállni, és az életemet is feláldozni a rám bízottakért. Belső nyitottságról van szó: ha kiállunk az evangéliumi értékek mellett, méltatlan vádak érhetnek bennünket.

 

 

Gável András

Képek: Vasárnap.hu