Forrassz eggyé békességben minden… egyházi zenészt!

Az egy évvel elhalasztott Eucharisztikus Kongresszus ajándékai az egyházi zenei összefogások – minden műfajban.

Mindig jó dolog, amikor valamilyen egységes zenei jelenséggel találkozhatunk. Ilyen érzés keríthet hatalmába mindenkit, aki az 1938. évi Eucharisztikus Kongresszus himnusszá lett énekének újabb és újabb feldolgozásaival találkozik. A mostani újdonság esetében ráadásul határokon átívelő egyházzenei összefogásról beszélhetünk, amely magas színvonalú előadásmóddal párosul. Mindez hűen és a maga nemében méltón jeleníti meg a mintegy száz évvel korábban élt hívek vallási érzületét. A kérdés talán csak az lehet ezután, hogy ugyanezek az egyházzenészek vajon miért nem képesek ugyanilyen összefogásban valami egészen – maguk által is liturgikusnak és szabályosnak felcímkézett – új darabbal magajándékozni az egyház közösségét. Ez a Szentlélek szabad működésének lenne az egyértelmű bizonyítéka. Reméljük, ilyet is hallhatunk nemsokára!

Nem olyan rég értesültünk arról, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén őszre tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – amelynek nagyköveti feladatait Szikora Robi látja el – egy évvel későbbre tolódik. A készülődésre tehát éppen ennyi időt – vagy inkább haladékot – kaptak a szervezők és a találkozó érdekében alkotó művészek.

Bizonyára lesz olyan működési terület, amely kis levegőhöz juthat a halasztás hírére. A készülő egyházzenei énekgyűjtemény és a Római Misekönyv megújítási folyamatai minden bizonnyal még gazdagabban érhetik el eredeti céljukat. Sapszon Ferenc tanár úr és a köré szerveződött egyházzenei alkotóműhely már eddig is lázasan dolgozott a gyűjtemény minél tökéletesebb összeállításán, annak ellenére, hogy az egyre csak fogyó idővel állandó harcban álltak.

Csak az a zene ér valamit, amiért érdemes a csendet megtörni – Ifj. Sapszon Ferenc a szentségimádásról

Korábban úgy értesülhettünk a NEK szervezőbizottságától, hogy az esemény hivatalos himnuszán Kovács Ákos és Pejtsik Péter zeneszerző dolgozik, amely minden bizonnyal követi majd azt a központilag megfogalmazott vágyat, hogy az 1938-as kongresszus himnusszá avanzsálódott éneke új hangszerelési köntösben jelenjen meg. Az elkészült művet kíváncsian várjuk. De a jelen állás szerint ehhez még egy kicsit több türelemre lesz szükségünk – szintén a halasztás, és ennek következtében a hivatalos himnusz megjelenése optimális idejének megválasztása miatt.

Amíg viszont Ákosék „laborjából” nem kerül nyilvánosságra az ígéretes – és feltehetőleg a tegnapot a mával magas színvonalon összekötő – darab,

a többi alkotó sorra jelenteti meg a kongresszus apropóján komponált műveit.

Lehet ez azért is, mert a katolikus egyház részéről központilag meghirdetett himnuszpályázatra annak idején számtalan mű érekezett művészi kvalitást képviselő, nagynevű szerzőktől és előadóktól. Sajnos a pályázaton szinte egyikük sem ütötte meg a szigorú zsűri által elvárt szintet, bármilyen műfajban vagy zenei stílusban is született az adott darab.

Jószándékkal feltételezhetjük, hogy a műfaji sajátosság nem jelenthetett kizáró okot, hiszen – jóllehet nem a himnusz kategóriában, de – nem egy könnyűzenei darab is magas elismerést kapott. Akárhogyan is találgatjuk a mögöttes okokat, bizonyosak lehetünk abban, hogy

a könnyűzenének még a liturgiában is van helye,

ahogy ezt Sztankó Attila atya is leszögezte az idén februárban megrendezett Pengető szakmai minikonferencián: – Tisztázzuk rögtön, hogy a keresztény könnyűzene az egyházban nem számít eretnekségnek – jelentette ki az előadó hozzászólása legelején.

Az eddig megjelent, kongresszus ihlette – nem egy esetben főleg könnyűzenei – darabok után most azonban egy olyan próbálkozással találhatjuk szembe magunkat, amely mögött a hazai egyházzenész világ széles, határokon is átnyúló összefogása áll.

Önmagában is hiánypótló kezdeményezés megvalósulásával van tehát dolgunk, hiszen ehhez hasonló egységet nem minden nap tapasztalhatnak meg a hívek.

A Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész köré csoportosuló alkotói és előadói team tagjai – összesen 52 fő, az 52. kongresszus számára rímelve – egyáltalán nem nevezhetők egyszerű „falusi kántoroknak”, sokkal inkább „egyházzenei krémnek”. A megjelent mű Bangha Béla jezsuita atya és Koudela Géza atya énekét dolgozza fel, amely a harminas évek valódi korrajzának tekinthető. A lenyomat mai adaptálása stílushű: a hagyomány tiszteletét és az eredeti mű autentikus tolmácsolását helyezte a fókuszba kiváló minőségben.

A győztes: az Oltáriszentség Krisztusa!

Vagyis ne keressünk benne különlegesebb újításokat, az eredetitől határozottabban eltérő zenei ötleteket! Felfedezhetjük azonban a korok felett átívelő hűséget, amely az előadókat a múlthoz köti. Míg Kovács Ákosék darabja várhatóan az új hangszerelés révén köti össze a tegnapot a mával, addig Kovács Szilárd Ferencék

a mai ember szívében érintetlenül megőrzött és a múltat megidéző hangzás és a ma élő ember, művész hozzá társuló hitbeli attitűdjének tolmácsolásával.

Nem újszerű próbálkozás ez az orgonaművész részéről. Az utóbbi időben még a gitár lehetséges egyházi, liturgikus megszólalását is felfedezni vélte, amikor kísérletképpen régi zsoltároknak komponált kíséretet a húros hangszeren. Ezzel a gitár könnyűzenei megszólalását továbbra sem legalizálta a liturgiában, de egy lépést már elmozdult abba az irányba, ahol a hangszerek és az azokat megszólaltató művészek már nem az egyházzenei kiszorítósdit folytatják.

A húros hangszerrel kísért zamir énekek ma is szólhatnának!

„Mindenki javára szántuk ezt a felvételt is, reméljük, ez átjött belőle! Az egység alatt lehetséges, hogy nem pont ugyanarra gondolunk, én két dolgot értek alatta. Elsőként egy a földrajzi határokat átívelő, így a magyarságot a saját egyházzenei hagyományai által minden körülmények között összekötő és felbonthatatlan egységet látok, másodikként a teljes világegyházra gondolok, amelyben a közös egyházzenei fundementumra építve a hívek, az összes nemzet egyfajta időtlenségben mindenkor együtt imádkozhatnak az elődökkel. Közben abban is bízom, ez a kontinuitás tovább él majd a következő generációkban. Kaptuk, ezért őrizzük” – írja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem hivatalos himnuszfelfolgozásáról Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész.

Énekeljük tehát a karantén időszak ellenére most megjelenő gyönyörű éneket 1938-ból!

Egyesítsük az Eucharisztiában jelenlévő Jézusért dobogó szívünket a harmincas években élt keresztények hitével!

És bizakodjuk közösen, hogy a Szentlélek munkáját megjelenítő zenei megújulás 2020-ban is megtermi az új dalokat és műveket az egyház javára, amelyre már olyan régóta vártunk! A most megjelent „Győzelemről énekeljen” című ének ennek az útnak az első, ám annál fontosabb állomása lehet. Az igazi győzelem pedig a mögötte kibontakozó, feltételezhető szeretet és egység, amely a himnusszá lett dalban is megfogalmazódik:

„forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet” – és szabadon hozzátehetjük: egyházi zenészt!

Gável András

A kiemelt képünk forrása a Pixabay.

További ajánlott írásunk a témában:

A liturgikus zene forrása az Egyház hitvallásában felcsendülő Krisztus-ikon – Sztankó Attila a Vasárnapnak