Jézus az én orvosom és békességem – Sillye Jenő a Vasárnapnak

A közelmúltban megjelent interjúkötetben Sillye Jenő megosztotta az olvasókkal eddigi életútjának fontosabb emlékeit, állomásait egészen a gyerekkorától kezdve. A Kismarosi majd a Nagymarosi Ifjúsági Találkozók mind a mai napig zenei etalonjának és a magyarországi keresztény könnyűzene máig alkotó úttörőjének tekinthető dalszerző a Vasárnap.hu Pengető rovatában a jelen életének kihívásairól és ajándékairól mesélt.

A neved említése nélkül a keresztény könnyűzenéről beszélni Magyarországon nem lehet. Még hetvenkét évesen is tömegek kíváncsiak a dalaid által tolmácsolt hitedre. Honnan meríted a lelki erődet az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentkező betegségek ellenére?

– Éppen öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben kaptam az első stroke-ot, bár már azelőtt is szedtem gyógyszert a magas vérnyomás miatt. A túlhajszolt élettempóm közrejátszhatott ennek a kialakulásában. Bár alapvetően jól éreztem magam egészségileg. Szerettem azt csinálni, amit Isten rám bízott. Aztán éppen egy zenei evangelizációról autóztunk hazafelé Borka Zsolttal – én vezettem –, még minden rendben volt velem. Néhány nappal később, az egyik éjszaka szinte a semmiből elkezdett erőt venni rajtam egy nagyon erős fejfájás és rosszullét. Csak egy héttel később jutottam el megfelelő orvoshoz. A Honvéd Kórházban Csókay András kezei alá kerültem, ami Isten nagy és vigasztaló ajándéka volt számomra abban a nehéz helyzetben. A kórházi ágyon volt lehetőségem arra, hogy picit elgondolkodjam az életemen.

– Mi foglalkoztatott abban a helyzetben?

– Nagyon megrémültem, ez az igazság. Nem tudtam, hogy mi lesz velem, hatvanhét évesen. Szentgyónást végeztem, átgondoltam sok mindent, hogy mit csinálhatok még, és milyen jövő vár rám. Tudom-e még folytatni az eddigi zenei evangelizációs tevékenységemet? Borzasztóan nehéznek találtam volna, ha nem. Mindenki vigasztalt, bátorított, és imádkoztak értem. A vérömleny végül felszívódott, és karácsonykor már jöttem a káposztásmegyeri templomunkba éppen úgy, mint azelőtt: vittem a gitárom és énekeltem. Jó érzéssel töltött el, hogy újra dicsérhettem az Úristent, akitől a folytatás ajándék volt számomra. Az agyvérzést leginkább a szemem sínylette meg: a térlátásom nem működött többé, ezért nem vezethettem már autót.

Fotó: vasárnap.hu

– Azután jöttek újabb váratlan események…

– Két-három évig újra elvállaltam zenei szolgálatokat sokfelé. A plébániánk új papja is nagyon számított rám. Nagyjából csendesen végeztem a rám bízott feladatokat. Csak új dalom nem született. Az Irgalmasság évében sokat imádkoztam.

Kicsit kérdőre vontam Istent: „Uram, a dalírás már elmarad? Nem feladatom ez már?”

– Isten mit felelt erre?

– Akkortájt sokat olvasgattam Isten irgalmasságáról. Végül megszületett bennem a válasz: „Uram, ha te akarod, lehetséges, hogy még írhassak dalt”. Elkezdtem különböző dalokat írni. Papi évfordulóra is szereztem éneket.

– Annak mi volt az üzenete?

– „Te vagy az én utam. Te látod, Uram, hogy gyönge vagyok. De tudom, benned bízhatok”.

Fotó: vasárnap.hu

– Ez a hálaadásnak érezhető szöveg nem szól egy kicsit rólad?

– Biztosan egy kicsit én is benne vagyok. Mi is küzdünk a papjainkhoz hasonlóan: meglátjuk a saját gyengeségeinket, és kijelenthetjük, hogy Isten nélkül semmi nem fog menni. Túl voltam már több betegségen. Az ötödik gyermekünket is felneveltem.

– Az egyház elismerte és hálás a szolgálatodért.

– Nagyon megtisztelő volt számomra a Bíboros úr szeretete, hogy két évvel ezelőtt, a hetvenedik születésnapomra megkaphattam a Szent Adalbert-díjat. A gyermekeim és az unokáim is mind ott voltak velünk az ünnepélyes átadáson Esztergomban. A mi papunk pedig elvitt engem és a feleségemet Rómába egy zarándokcsoport tagjaiként, ami óriási élmény és a gyógyulás ajándéka volt. Amilyen szent helyen csak megfordultunk, mindenhol dicsértem Istent a gitárommal, énekemmel. Egy évre rá azonban egy újabb egészségügyi gyöngeség vett erőt rajtam.

– Kiújult a korábbi probléma?

– Nem. Rákos daganatot diagnosztizáltak bennem, amely rosszindulatú volt. Újra a semmiből egy félelmetes állapotba kerültem. Az onkológiai intézetben egy olyan orvos kezébe kerültem, aki érezhetően a gyógyító Jézus kezével és az ő szeretetével kezelt engem. A hatalmas műtét után napok alatt jobban lettem, és gyógyultam. Úrnapján már misén vehettem részt a feleségemmel.

Fotó: vasárnap.hu

– Újra meglepetésszerűen hatott rád ez az esemény?

– Úgy gondoltam, hogy Jézus évekkel ezelőtt meggyógyított már engem. Emiatt egy új belső küzdelmet jelentett számomra a kialakult helyzet. Megint csak elvégeztem a műtét előtti alapos szentgyónásomat, felvettem a szentségeket. Azt mondtam, készen vagyok. Ennél jobban nem tudok felkészülni az előttem álló küzdelemre az egészségemért. Bementem a kórházba, a családom állandóan körbevett. Hiába készül fel az ember, amikor egyszer csak szembe kell nézni azzal, hogy bármi lehet. Amikor a műtőbe betoltak, csendben imádkoztam magamban, és hallottam az orvosi stáb beszélgetését: „Csere van. Az egyik kolléga személyes érintettség miatt szeretne jelen lenni a műtéten”.

– Volt ott ismerősöd?

– Nem tudtam, ki az, a mai napig nem tudom. Senkit nem ismertem ott személyesen. Egyszer csak fölém hajolt egy kedves fiatal hölgy, és azt mondta: „Mi már régóta ismerjük egymást. Én vagyok az altató orvosa. Örülök, hogy most valamit én is tehetek önért, mert sokszor hallottam már Egerszalókon, az ifjúsági találkozón, és nagyon szeretem a dalait”.

– Úgy látom, ma is meghat, ami akkor történt veled.

– Nagyon nagy biztonságot éreztem. Ma is szinte elsírom magam, amikor belegondolok: teljesen egyedül voltam, kiszolgáltatva, és akkor ott van velem az Úr Jézus. Ő azzal a személlyel azt üzente számomra: „itt vagyok veled, látod, megint küldtem valakit, aki szeret”.

– Felépülésed után újra tudtál gitározni?

– Nem emelhettem többet két kilónál. Ezért az unokámtól egy időre visszakértem “kölcsönbe” az első kis méretű gitáromat. Azzal jártam át mindennap a templomba énekelni az Úr Jézusnak.

– Mindennap átjársz a kápolnába?

– Mindennap megyek. Nagy dolgokat én már nem fogok csinálni, de ezt még tudom.

Fotó: vasárnap.hu

– Azért te is nyújtottál be pályázatot az Eucharisztikus Kongresszus zenei bizottságához saját komponálású műveiddel. Azért mégis született ezután is új dal?

– Úgy éreztem, hogy nekem is feladatom, hogy amit csak tudok ezen a téren, tegyem meg az egyházért. Írtam himnuszt, egy komplett új misét állandó és változó részekkel együtt. Viszont hiányzott az összeállításomból a kivonulási ének. Megtudtam, hogy a plébános atyánk nagy kedvence a 130. zsoltár. Nekem is nagyon megtetszett a benne megfogalmazott üzenet. Kicsit más perspektívából, az újszövetségi látásmóddal én is megírtam a zsoltár parafrázisát Béla atya születésnapjára. A kivonulási ének karakterét kölcsönöztem a megszülető dalnak: „Áldásoddal indulok, Uram, Istenem…”

Sillye Jenő a Pengetőnek énekelt

Sillye Jenő a saját otthonában az "Áldásoddal indulunk" című, a 130. zsoltár ihlette gyönyörű énekével ajándékozta meg a Pengető olvasóit a vele készített interjú fináléjaként. Köszönjük neked, Jenő!

Közzétette: Pengető – 2019. november 5., kedd

 

– Ez a gyönyörű éneked valódi útravaló lehet a misén jelenlévőknek.

– Ha én nem megújult szívvel jövök ki a templomból – esendőségem ellenére legalább rövid ideig a szentet hordozva magamban –, akkor nem történt bennem semmi. Engem ezért érintett meg ez a zsoltár. 

– Milyen fogadtatása volt a szerzeményeidnek az említett pályázaton?

– Egyiket sem fogadták el a felajánlási éneken kívül. Picit értetlenül álltam az értékelés előtt. Kérdés volt bennem, hogy amin én heteket, hónapokat dolgoztam, hogy Istennek a legszebbet nyújthassam, ennyire nem érdekli őket. Igaz, ezek a dalok már egy hetven éves embernek a munkái, de nekem mégis annyira szépek. A mi egyházközségünkben nagyon megszerették, és lelkesen éneklik a testvérek.

Nekem gyógyszer az, ha az Úristen előtt szolgálhatok az énekemmel.

– Vagyis Jézus a te “orvosod és békességed”, ahogyan az eucharisztikus kongresszusért végzett imában mondjuk?

– Én már sokat nem fogok tudni érdemben tenni a zenémmel ezért az alkalomért, de valóban sokat jelent számomra, hogy Jézus az én orvosom és békességem. A betegségem során számosan imádkoztak értem. A plébániai közösségben nagyon megszerettek. Nekem is öröm volt, hogy szolgálhattam a zenémmel őket és másokat. Kegyelem, hogy itt vagyok, és még dolgozhatok.

„Nagy dolgokra már nem töröm magam, sem erőmet meghaladó csodák után, Uram”

– mondom én is a 130. zsoltárból megőrzött gondolatokkal. A szolgálat, amit még csinálhatok, nekem tényleg gyógyító erő. Amikor aggódni kezdtem az egészségemért, hallottam magamban, hogy az Úr arra indít, hogy

„Jenő menj, és szolgálj nekem. Én leszek a te orvosod és békességed.”

A vérnyomásom is helyreáll egy-egy zenei szolgálat után. Megkapom az erőt, hogy örömmel szolgálhassak az egyházunknak és a ránk bízottaknak.

Fotó: vasárnap.hu

– Vajon szükség van még az ilyen énekekre az egyházban?

– Újra és újra halljuk a püspökeinktől és a szentatyától, hogy milyen hatalmas igény van a misszióra, és fontos az evangelizáció. Ha ez így van, nehogy félretegyük ezeket a dalokat, inkább hadd szóljanak. Nem kizárólag az Istent még nem ismerőknek van erre szükségük, hanem a mi egyházunknak is, amely sokszor egyre inkább tűnik egy vallásilag ellanyhult közösségnek. A mi egyházközségünkben jönnek az emberek, és várják ezeket a dalokat, az evangélium megénekelt verseit.

Rendkívül fontosak ezek az énekek és az ezeket kísérő tanúságtételek az egyházban.

Nagyon hálás vagyok, hiszen Jézus az ő papjai révén mindig rengeteg szeretettel vett körül. Mindegyikük a családunkat elhagyó apám helyett apám volt. Ilyen értelemben nem éreztem a hiányt. Az Úristen szeretete embereken keresztül érkezett el hozzám. 

Sillye Jenő több mint zenész: ő misszionárius – nyilatkozta Marton Zsolt püspök

– Mindent megkaptál?

– Azt hiszem, hogy igen. Még ha voltak is néha hiányérzeteim, hogy nem kapok meg minden lehetőséget az élethez, ezek mindig múló és futó gondolatok voltak csupán. Ami viszont megmaradt bennem, hogy az Úr mindig a gondunkat viselte a szegény keresetünk ellenére is. Amire szükségünk volt, azt megkaptuk. Nehézségeink voltak, de azt élhettük, amit a nagymamám rendszeresen ismételt nekünk: „Keressétek az Isten országát és az ő igazságát, és minden mellé adatik”.

– Mit jelent számodra az Eucharisztia és a szentségimádás?

– Kisgyerekként állandóan ministráltam. Mindig lelkesen mentem az oltár körüli szolgálatra. Mindegy volt, ki misézett, nem a pap személye számított. Később a zene útján tapasztaltam meg hasonlót. Élmény volt a kórusban éneklés által aktívan bekapcsolódni a szentmisébe. Nekem a szentmise általában fontosabb és előrébb való, mint a szentségimádás. Mielőtt még tudtunk volna arról, hogy Budapesten kongresszus lesz, én már akkor is szerettem szentségimádáson részt venni. Bevallom, nem vagyok egy órákig csendben ücsörgő típus. Az alkatomhoz jobban illeszkedik ezért, amikor énekemmel dicsérhetem Istent, aki ott van jelen előttem. Korábban vállaltam, hogy vezetek egy-egy ilyen alkalmat. Vittem a gitáromat is, és a lelki üzenet, a csend, valamint az ének egymást követő ciklikus dinamikájában beszélgettünk Jézussal, és hallgattuk őt. Ő ilyenkor átjárja a testünket-lelkünket, mint amikor egy őszi délután jó a hátunkat vagy az arcunkat a nap felé tartani, és az teljesen felmelegít.

Mi csak ülünk Jézus előtt, elmondjuk, ami bennünk van, odahozzuk az egész családunkat, és hagyjuk, hogy ő megöleljen bennünket. Mindig megköszönöm neki, hogy tudom őt még szolgálni.

Érdekes, hogy az együtt töltött évek úgy összekötöttek bennünket a feleségemmel, Julcsival, hogy mindig csak úgy tudok beszélni és odafordulni Jézushoz, hogy a kettőnk nevében szólok. Ami Julcsinak nehéz, az nekem is az, és az örömeink is közösek.

Sillye Jenő és felesége, Julcsi; Fotó: vasárnap.hu

– Hogyan látod a keresztény könnyűzene jövőjét?

– Nem akarok “öregurasan károgni”, de egyik-másik mai szerzemény már nem tetszik. Én még mindig azokat a dalokat szeretem, amelyeket Borka Zsolti, a Gável fiúk vagy Kindelmann Győző, Varga Attila és Dax szereztek, illetve szereznek. Van persze egy-két nagyon szép új ének. Érzem, hogy már más korszakban vagyunk. Remélem, az új generáció is megtalálja a saját küldetését, a saját zenei nyelvét, amin keresztül az evangélium igazsága megszólalhat. Abban bízom, hogy nekik nem kell majd olyan felesleges megaláztatásokat elviselniük, mint amilyeneket nekünk kellett annak idején. Persze biztos lesznek majd más megpróbáltatásaik. Ez edzi az embert és megtisztítja.

Rájövünk, hogy nem mi vagyunk a fontosak, hanem maga Jézus.

Borka Zsolt: Az örökkévalóságnak írom a dalaimat

Sillye Jenő: Boldogság, öröm volt az életem!


Sillye Jenőt legközelebb november 16-án hallhatjuk Káposztásmegyeren, a katolikus templomban este hat órakor kezdődő, “Ötven éve gitárral” elnevezésű koncerten.

Kiemelt fotó: vasárnap.hu