Matt Redman dala az utolsó vacsora ajándékáról szól

Egy gyönyörő ének az eucharisztiáról Matt Redmantól, amely bár sok igazságot kimond és ünnepel, a katolikusok Oltáriszentségről vallott tanításától még sajnos távolabbra helyezkedik el. Ettől függetlenül kiváló lehetőséget ad a különböző felekezetű keresztények számára, hogy együtt örülhessenek a közösben, amely már most összeköti őket. És azt is érdemes tisztázni, hogy az egymástól elválasztó dolgok valóban „szentségtörés” számba mennek-e a nem katolikus keresztények közösségeiben.

Matt Redman nem katolikus keresztényként gyönyörű finomsággal érintette Remembrance című dalában az utolsó vacsora ajándékának titkát. A rendelkezésére álló protestáns, illetve felekezetközi értelmezési készlettel mindent megtett annak érdekében, hogy Jézus Krisztus nekünk ajándékozott testének és vérének jelentőségét kellőképpen érzékeltesse.

Az értelmezéséből azonban éppen csak átsejlik a héber nyelv megjelenítő emlékezésre vonatkozó jellege. Amennyiben a dalszerző figyelembe vette volna a zsidó emberek nyelvhasználatának eredeti jelentését, bizonyára ő sem maradt volna meg a puszta memóriagyakorlat szintjén.

Az ökumenikus párbeszéd alapja lehet, ha leásunk a gyökerekig

Több dolog köt össze, mint amennyi szétválaszt

Nézzük azonban az eucharisztia ünneplésére vonatkozó egységes pontokat! Matt Redman megrendülten áll a tény előtt, hogy hogyan lehet az, hogy ebben a titokban maga az Isten érekzik el hozzánk. Az evangéliumból ismert találkozás juthat erről eszünkbe, amikor Mária találkozik Erzsébettel, aki felkiált: „hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?”

Az egyszerű istenivé nemesül, amelyet megkaphat az ember – tárja fel előttünk az igazságot az ének. Mindez Isten kegyelméből lehetséges: az Úr asztalához járulhatunk. A refrén kiemeli az emlékezés fontosságát, amelyre éppen Jézus szólította fel az apostolokat: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Ezen a ponton is fontos látni, hogy Jézus mintegy megelőlegezte a tizenkettő számára az ő megváltói keresztáldozatát. Amivel kapcsolatban Jézus tehát megjelenítő emlékezésre szólít fel, egyben megelőlegzett ajándékká is válik ott az emeleti teremben. Ez szintén egyedül csak Isten kegyelméből lehetséges, aki az idő felett álló mindenható.

Ez az én testem, mely értetek adatik

Az utolsó vacsora tette elválaszthatatlan a dicsőítéstől

Matt Redman éneke – noha protestáns irányból fogja meg az utolsó vacsora történéseit – mégis hordoz egy jelentésbeli többletet, amelyre érdemes odafigyelniük a katolikusoknak is. Az énekes úgy fogalmaz, hogy azzal, hogy emlékezünk Jézus tettére, megnyílik a szívünk a dicsőítésre. Ez a vonatkozás sokszorosan felerősíti a megváltói tett dicsőítő jellegét.

Krisztus az Atya iránti engedelmessége a dicsőítés hibátlan és követendő etalonja. A Szentháromság dinamizmusa is felsejlik emögött, amely az isteni szeretetbe enged számunkra betekintést. A közösségbe, amely mintája lehet minden egyéb, emberi-földi közösségi formának. Nem véletlenül halljuk a refrén logikai következtetését: a dicsőítés, Isten dicsőítése élő és egységes közösséggé formál bennünket.

Maranatha

A közösség tagjai pedig Krisztussal együtt meghalnak, és vele együtt támadnak fel. Mindez pedig az emberiség exkatológikus távlatait is kirajzolja előttünk, amikor Krisztus újra eljön. Erre a kozmikus perspektívára utal a keresztények ősi felkiáltása, a maranatha, azaz a jöjj el, Uram, Jézus! A Vőlegény utáni vágyakozás szólal meg Matt Redman dalának bridge szakaszában: Lord Jesus come in glory, azaz Úr Jézus, jöjj el dicsőségesen!

Észrevétlen dicsőítő lehetsz az Oltáriszentség előtt

Katolikus és nem katolikus keresztény egyaránt hálás lehet ezért a gyönyörű dicsőítő énekért, amely Isten magasztalására ösztönöz az utolsó vacsora ajándékának szemlélése által. Ez az emlékezés a katolikus egyház hite szerint valóságos megjelenítődése az egyetlen, örök és megismételhetetlen áldozatnak.

A Szentlélek kegyelméből bizakodhatunk abban, hogy egyszer a tökéletes ismeret mentén minden krisztushívő egy asztalhoz ülhet a Bárány lakomáján. Isten dicsőítése az a terület, ahol a teológiai különbözőségek eltörpülni látszanak, a szívek és az elmék megnyílnak, hogy Isten megmásíthatatlan, örök igazságait közösen fogadhassuk be az egyház egyetlen, osztatlan testének kölcsönös tagjaiként. Amíg ez nem érkezhet el, addig Isten jelenlétének – jóllehet nem szentségi – más szintjein kell összekapaszkodnunk, hogy Jézus vágya teljesülhessen: „egyek legyenek”.

Gável András

 

 

 

 

 

A keresztények legyenek újra egyek az asztal körül!

Krisztus szétszakadt ruháját még összefércelhetik az egyházak

A keresztények egysége nem holmi humanitás, hanem közös nevező Istenben

Iratkozzon fel hírlevelünkre!