Amint megértjük, hogy Jézus édesanyja, Mária élete azáltal lett makulátlan, hogy teljesen átadta magát a Szentlélek vezetésének, a felekezeti, teológiai vélekedések nem szűkítik többé a názáreti lány gyönyörű alakja körüli kontúrokat. Anyák napján menjünk oda az ő anyai kötényéhez! Az egymással civakodó testvérek itt találhatják meg a békét és a kiengesztelődés lehetőségét. Utána pedig – a „dicsőítés királynőjétől” ellesett legjobb zenei figurákkal – adjunk hálát Istennek, betársulva a mennyei kórushoz!
Állítólag Istenben zene van. E meglátás szerint a menny muzsikál, a szentek énekelnek, amelybe az egyház teljessége bekapcsolódik… Aki Istenhez kapcsolódik, dalra fakad. Minél közelebb hajol valaki „Isten kebeléhez” – az utolsó vacsora szeretett tanítványához hasonlóan –, annál jobban meghallhatja az isteni dúdolást, amelyet azután töredékesen, de leutánozhat.
Jézus Krisztus arra buzdítja követőit, hogy legyenek a mennyei Atyához hasonlóan tökéletesek. Ez a tökéletesség mintha ellentétes lenne, de minimum nem lenne ugyanaz, mint az említett töredékesség. Még a keresztények közül sem dicsekedhetnek sokan – egyáltalán van bárki is – a feddhetetlenség jellemvonásával.
Ha a „tökéletes” szó eredeti, bibliai szóhasználatban vett jelentését megvizsgáljuk, megértjük, a jézusi kérés nem annyira légből kapott, számunkra teljesíthetetlen elvárás. A Biblia a tökéletesség alatt azt érti, hogy tegyünk meg mindent az üdvösségért. Azon legyünk, hogy a mennybe jussunk. Ahogyan az Atyaisten legfőbb vágya, hogy az ember Vele legyen és üdvözüljön, ugyanígy az embernek is ezen kell dolgoznia, illetve másokat is ebbe az irányba kell terelnie. Tehát
a tökéletes ember az, aki lépéseket tesz az üdvösségért.
Jézus anyja, Mária éppen ilyen – tőle elvitathatatlan – lépéseket tett egész életében. A názáreti fiatal lány az első pillanattól kezdve „odasimítja magát” az isteni akarat jóakaró tenyeréhez. Ennek következményeként az angyali üdvözlet „igenje” végigvonul az egész életén, és minden ember üdvösségéhez járul hozzá.
hirdetésMáriát ott látjuk majd a kereszt alatt. A megfutamodott tanítványok nélkül, kitartóan megy végig azon az úton, amelyre annak idején az angyali szót követve rálépett. A hétfájdalmas anya később szintén jelen van a harmóniától duzzadó pünkösdi közösség dinamizmusában!
József tiszta jegyese Isten keblére hajolt tehát. Meg is hallja az égi muzsikát, amely végül a Magnificat Istent dicsérő himnuszában ölt testet. Mária elfogadja az Isten által számára megálmodott csodálatos, ám cseppet sem könnyen elhordozható sorsot.
Megszüli és felneveli a világ Üdvözítőjét. Az evangéliumból róla felcsillanó képek azt bizonyítják, hogy szüntelenül Isten akaratát keresi, még akkor is, ha kezdetben ez sokszor érthetetlen számára. Ezzel engedélyt ad Isten Szentlelkének, hogy oda vigye őt – az ő szellemi vezetése által –, amerre csak akarja.
Jézus születésében közénk születik a tökéletes ember. Ezzel párhuzamosan Mária alakjában felfedezhetjük a Teremtő által megálmodott tökéletes teremtményt. Azt, aki minden rezdülésében Isten dicsőségére él: Istennek adja vissza az Istentől kapott jóságot.
Mária az istendicséret mintaképe. Tökéletes, mert az ember üdvösségét akarja: minden pillanatban Jézust adja a világnak, hogy fia által az egész emberiség üdvözüljön. Mindezt a Szentlélek szellemi vezetése alatt teszi, hiszen a Lélek is ugyanezt akarja:
Jézust kinyilatkoztatni a világnak.
„A Lélek működése és Mária származékos, alárendelt működése ugyanarra a célra irányul: hogy a világnak adják és kinyilatkoztassák Jézus Krisztust, és így megdicsőítsék az Atyát” – írja L. J. Suenens bíboros az Új Pünkösd? című könyvében.
Mindenki, aki Isten dicsőítésére vállalkozik – zenével vagy más módokon –, akarnia kell Krisztust adni a világnak. Nem önmagát, nem az egyéniségét és sajátjának érzett művészetét, hanem egyedül Krisztust. Ezt természetesen, Mária példájához hasonlóan, meg kell, hogy előzze
a Szentléleknek való teljes önátadás és ráhagyatkozás.
Hogy azután minden Krisztusról szólhasson!
Merjük befogadni Máriát az életünkbe: „ne félj magadhoz venni Máriát”! Ez a befogadás nem függhet felekezeti hovatartozástól. Ez egy egyszerű és szabad döntés a Szentlélekben, amely jó, ha mentes a vallási identitásféltésünktől.
Amint befogadjuk ezt a fiatal anyukát, egész akaratunkkal azonnal megnyílunk a Szentlélek befogadására. Az ő kötényénél az egymással civakodó testvérek végre kibékülhetnek, és újra együtt lehetnek, „egy szív, egy lélek”. Megszűnik az egymásra mutogatás, a sebnyalogatás, a pozícióféltés és a kiszorítósdi.
Az egyházzenében és Isten dicsőítésének bármely – liturgikus vagy paraliturgikus – területén többé nem a stílus lesz a mérce, hanem az adott zenei irányzaton belüli mindent adás, amely egyet jelent az Istennek odaadott dicsőítő szívvel. Ez lesz a „dicséret áldozata”, amely mindennél kedvesebb Isten előtt. Bekapcsolódunk a Szentháromság vérkeringésébe, és zengjük az örök himnuszokat!
Gável András
További olvasásra ajánlott írásunk:
Szemről szemre – szemtől szembe. Miért imádkozzuk a rózsafüzért?
A kiemelt képünk Mel Gibson Passió című filmjéből származik.
