Észrevétlen dicsőítő lehetsz az Oltáriszentség előtt

Észrevétlen dicsőítőkkéváltozunk az Oltáriszentség előtt

A dicsőítés lényege, hogy elmondom Istennek, hogy ő milyen. Eközben azon vagyok, hogy ne magamat állítsam a középpontba, hanem ezt a helyet egyedül Isten számára tartsam fenn. A dicsőítés az életünk minden területén megjelenő valóság lehet. Amikor a saját elképzeléseimet alá tudom rendelni Isten akaratának, azonnal létrejön az a kapcsolat, amelyben az ember a helyére kerül. Ebben a pozícióban szabaddá válik, és kinyílik a szíve, hogy Isten szüntelen jóságára hálával válaszoljon.

Közel a titokhoz

Ennek a köszönetnyilvánításnak a legtöbbször létezik hallható formája is. Az ilyenkor megszólaló legegyszerűbb ének és dallam észrevétlen módon is ajándékká nemesülhet az istenkapcsolatunkban. Miközben a belénk teremtett csodálatos hangszerünket használjuk, a szabadságunk csodálatos pillanatait élhetjük meg, amelyek egy picit mintha az idő földi fogságából is kiragadnának bennünket.

A dicsőítések dicsőítése, amikor átélhetjük, amit Keresztelő Szent János is kijelentett: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”

A katolikusok szentmiséje és szentségimádása ezzel a tapasztalattal lephet meg bennünket. Ezekben a liturgikus, paraliturgikus cselekményekben Isten van a középpontban. A misztériumhoz közelítő ember boldog, hogy meghívást kapott a lakomára az isteni Báránytól.

Elengedés, odaadás, befogadás

Ugyanezt a boldogító kisebbedést átélhetjük zeneileg is. A dicsőítést vezetőnek különleges lehetősége is van erre. Egy-egy zenei produkció esetében minduntalan ott leselkedik a magamutogatás kísértése. Pedig a szentségimádás egy „bensőséges találkozás Istennel. Szemlélem, hogy ő ki is valójában. Itt ő a főszereplő. A szeretettel szemlélés elengedést, odaadást és befogadást jelent” – mondta ifj. Sapszon Ferenc Liszt és Kossuth díjas karnagy, egyházzenész.

Amikor bármely hangszerrel vagy zenei stílusban szolgálunk Isten trónusa körül, a dicsőítésvezető szinte eltűnik a látótérből. A szentség erejéből a dicsőítés tökéletes formájához közelítő állapotba kerülünk.

Ilyen értelemben minden szentségimádás, adoráció az eucharisztia előtt zene nélkül, a teljes csendben is dicsőítővé tesz bennünket. Amikor azonban ugyanezt a találkozásunkat zene is kíséri, akkor annak is ehhez a belső dicsőítő attitűdhöz kell idomulnia, éppen Isten jelenléte miatt. A dicsőítésvezető feladata ilyenkor tehát az, hogy minden rendelkezésére álló zenei eszközzel Isten jelenlétére irányítsa a figyelmet.

Csak az a zene ér valamit, amiért érdemes a csendet megtörni – Ifj. Sapszon Ferenc a szentségimádásról

Kisebbedni

A szentmisén és szentségimádáson kívüli Istent dicsőítő alkalmaink során a szentségimádás dicsőítő jellegét megjelenítő szempontoknak ugyanúgy teljesülniük kell. Jézus ígérete alapján hisszük, hogy ő jelen van közöttünk, amikor ketten vagy hárman összejövünk az ő nevében. Azt is tudjuk a Biblia alapján, hogy Isten az ő népe dicséretei között lakik.

Ezekben a helyzetekben ugyanúgy kell tudnunk „kisebbedni”, és Istennek megadni az első helyet. Ám amíg a szentségi jelenlét egyértelművé teszi, hogy kit dicsőítünk, addig az Oltáriszentség kihelyezése nélküli istendicséreteink során állandó önvizsgálatra van szükségünk, hogy meglássuk, mikor helyezkedtünk Isten elé ahelyett, hogy őt emeltük volna fel.

A dicsőítés igazi iskolájába léphetünk, ha hittel tudunk közeledni az Oltáriszentség misztériumához,

és megtaláljuk az Istennek egyedül méltó központi helyet, miközben egyedül neki szól a dicséret hálaadó éneke, amelyet csak abban az esetben szólaltassunk meg, ha az többet ér, mint a csend.

Az észrevétlen dicsőítő

Észrevétlen dicsőítőkké kell változnunk.

Ebben tökéletes példa lehet számunkra az ács Szent József. Az ő és jegyese példája is arra irányíthatja a figyelmünket, hogyan teljesíthetjük Isten tervét az életünkben, amely minden egyéni elképzelésünket felülmúlja a látszólagos, talán valóban nem könnyű küzdelmeink ellenére is.

Szent József csendesen dicsőít a háttérből

Jézus, mielőtt az ő szeretetének legnagyobb jelét adta, búcsúbeszédében arra biztatta az apostolokat, hogy maradjanak meg az ő szeretetében. Ez a tökéletes szeretet. Nem olyan emberi fajta, ami holnapra elfogy. A dicséret áldozatának golgotai etalonja követendő a tanítványok számára is. Engednünk kell tehát, hogy ugyanaz a szeretet működjön bennünk, mint ami Jézusban volt, és aminek a teljességét a keresztáldozatban fedezhetjük fel.

Minden szentmisén ez a megváltói tett jelenítődik meg a szemeink előtt. A szentmise és a szentségimádás ebbe a nagy szeretetbe von be bennünket. Nekünk nem kell mást tennünk, csak engedni, hogy ez megtörténhessen. Így megmaradunk Jézus szeretetében. Az Oltáriszentség élő volta egyszeriben láthatóvá lesz a hittel néző benső szemeink számára. Nem csak emlékezni gyűlünk egybe, hogy valami régi eseményt el ne felejtsünk.

Itt és most a Jézus Krisztus áldozatát megjelenítő emlékezet erejével bekapcsolódunk a tökéletes dicsőítésbe, amelynek során tőlünk függetlenül is összeér a föld a mennyel.

Gável András

 

 

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

A dicsőítő zene bibliai gyökerei V.

Matt Redman: A kiolthatatlan dicsőítő

Lábadnál térdelek