Baloldali belharc Újpesten: saját képviselőjét tiltotta ki a városházáról a momentumos polgármester

Déri Tibor attól tartott, hogy az ex-jobbikos Szabó Balázs beszól majd az épületben Magyar Kupa-győzelmet ünneplő Újpest FC belga tulajdonosának.

Mint arról mi is beszámoltunk, az Újpest FC nyerte a Magyar Kupa 2020/2021-es kiírását. A lila-fehér szurkolók öröme azonban nem lehet felhőtlen, mert egyrészt a bajnokságban évek óta gyengén szerepel a csapat (az idei szezonban a kiesés szele is megcsapta a IV. kerületieket),

másrészt Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa továbbra sem hajlandó visszaállítani az egyesület hagyományos címerét.

A Momentumos városvezetőnek nem számít a címer

Úgy tűnik azonban, hogy Újpest momentumos polgármesterét ez nem túlságosan érdekli: Déri Tibor a városházán fogadta a kupagyőztes csapatot (amivel önmagában még nem lenne probléma), ám az eseményen elmondott beszédében egy szóval sem tért ki a címerkérdésre – pedig néhány héttel ezelőtt az Alkotmánybíróság is úgy határozott, hogy jogszabályellenes volt a szimbólum megváltoztatása. Sőt, a beszámolók szerint kifejezetten „jól elvolt” a klub belga tulajdonosával, aki több százezer Újpest-szurkoló szeretett címerét gyalázta meg, amikor egy vécédeszkára emlékeztető logóra cserélte azt.

Kitiltott képviselő

Hiába rendezett Déri Tibor járványhelyzetben (amikor legfeljebb 10 fős rendezvényt lehet tartani) több mint 50 fős győzelmi fogadást a városházán, azon nem minden képviselő vehetett részt. Az ex-jobbikos Szabó Balázst, aki a 2019-es önkormányzati választáson a momentumos polgármesterrel karöltve, a baloldali horrorkoalíció jelöltjeként indult – majd nyert képviselői mandátumot –, nem engedték be az épületbe.

Itt még nagy volt a barátság – Déri Tibor (balra) és Szabó Balázs közös plakáton a 2019-es önkormányzati választásokat megelőzően. Forrás: Facebook

Szabó lapunknak elmondta, szerinte ennek az az oka, hogy a címer miatt köztudottan hadilábon áll az Újpest FC belga tulajdonosával, Déri pedig nem mert kockáztatni, inkább kitiltotta a városházáról, amíg tart a rendezvény:

„Déri Tibor hozott egy belső szabályzatot és megváltoztatta a városházában való tartózkodás rendjét: letiltotta a képviselők és a külsős bizottsági tagok belépőkártyáit az épületbe. Ezt a szabályt egyébként csak és kizárólag miattam hozta, hogy távol tartson a rendezvénytől, ismerve véleményemet a belga tulajról. A biztonsági őröknek utasításba adta, hogy név szerint engem ne engedjenek be a városházára. Ez így is történt, a biztonsági őrök valóban nem is engedtek be, kérdésemre, hogy név szerint rám vonatkozik e az utasítás, igennel feleltek. Ilyenre a rendszerváltás óta nem volt példa (legalábbis Újpesten), hogy egy képviselőt ne engedjenek be bármikor, a hét és a nap bármelyik szakában, akár hivatali munkaidőn kívül is a városházára. Ez mindeddig alanyi jogon járt minden képviselőnek, akárcsak az országgyűlési képviselőknek az Országházban való szabad mozgás joga.”

Szabó Balázs hozzátette, a hivatali munkaidő lejárta már csak azért sem magyarázat, mert a képviselői irodája a városháza épületén belül van,

így a munkavégzésben akadályozta a momentumos polgármester.

„Álláspontom szerint az önkormányzati képviselők kitiltása a városháza épületéből súlyosan alkotmánysértő, mivel sérti a közügyek megismeréséhez és szabad megvitatásához fűződő alkotmányos alapjogot, valamint sérti a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségét is” – húzta alá a 2019-es választáson még Déri szövetségeseként indult képviselő.

Az újpesti városházára előbb jut be egy kutya, mint egy képviselő

Szabó arra is felhívta a figyelmet, hogy éppen a múlt héten nyilvánították állatbaráttá az újpesti városházát, ami azt jelenti, hogy most már kutyával és macskával is lehet menni a hivatalba ügyet intézni.

„Így most előállt az a helyzet, hogy az újpesti önkormányzat épületébe előbb juthatnak be a kutyák, mint az önkormányzati képviselők”

– hangsúlyozta.

Az ügyben kerestük telefonon Déri Tibort, aki azt javasolta, e-mailben küldjük el a kérdéseinket, és majd a sajtóosztály hétfőn válaszol. 

Galambos Sandra lehet a kapocs Déri és Duchatelet között

Szabó Balázs szerint egyébként nem kell túl mélyre ásni, hogy politikai kapcsolattartót is felfedezzünk Déri és Duchatelet között: információi szerint Galambos Sandra, az Újpest FC kommunikációs vezetője a helyi Momentum tagja. (Reméljük, Sandra politikai aktivistának jobb, mint kommunikációs szakembernek, az Újpest FC honlapján és Facebook-oldalán ugyanis nagyjából egy első osztályos kisdiák helyesírásával jelennek meg az üzenetek.)

Galambos Sandrát is felhívtuk, hogy nem tartja-e aggályosnak, hogy egy NB I-es futballcsapat kommunikációs vezetőjeként a pártpolitikában is részt vesz, ám sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy tagja-e, vagy valaha tagja volt-e a liberális pártnak…

Látva a IV. kerületi baloldal vergődését, mi már csak egy kávét kérnénk. Meg persze azt, hogy adják vissza a címert az Újpest-szurkolóknak!

 

Horváth Tamás

 

Adjátok vissza a címeremet! Adjátok vissza az Újpestet!

Döntött az Alkotmánybíróság: visszakaphatják címerüket az Újpest-szurkolók

 

Kiemelt képünkön Déri Tibor. Forrás: MTI