Adjátok vissza a címeremet! Adjátok vissza az Újpestet!

Hétfőn este az Újpest FC hosszabbítás után legyőzte a Videotont, ezzel története során 11. alkalommal elhódította a Magyar Kupát. A Puskás Arénában megrendezett mérkőzés nem volt mindennapi, meg nem adott tizenegyesek (az Újpestnek), valamint piros lapok (a Vidinek) borzolták a kedélyeket. A találkozó 101. percében, amikor már kettős emberelőnyben játszottak a lila-fehérek, Kastrati bombája döntötte el végérvényesen a trófea sorsát.

Érdekesség, méghozzá meglehetősen szomorú érdekesség, hogy az Újpest kezdőjében egyetlen magyar állampolgárságú játékos sem szerepelt – igaz a Fehérváréban is csak négy. Amikor a mérkőzést megelőzően lejátszották a Himnuszt, Hajdú B. István, a találkozó kommentátora meg is jegyezte, hogy az elsősorban a játékvezetői ötösnek szól, hiszen a két csapat kezdőjében összesen nincs öt magyar játékos.

Minden további nélkül el lehetne indulni ezen a vonalon, és arról értekezni, hogy miért van az, hogy – egy-két klubot leszámítva – ennyire kevés magyar labdarúgó jut szóhoz az NB I-ben, ám a mostani írásom fő témája nem ez.

Ezúttal inkább az Újpest hagyományos címeréhez fűzött emlékeimet és érzelmi viszonyulásomat szeretném bemutatni, amivel talán azok számára is érthetővé válik az Újpest-szurkolók immáron közel négy éve tartó küzdelme a „vécédeszka” ellen, akik egyébként nem követik rendszeresen a magyar labdarúgás történéseit.

A címerkérdés története

A kedvükért, nulladik lépésként, röviden azért összefoglalnám, hogy tulajdonképpen mi is ez a címervita. Roderick Duchatelet, az Újpest FC többségi tulajdonosa 2017 nyarán úgy döntött, hogy lecseréli a klub hagyományos címerét egy „vécédeszkára”.

Az Újpest régi és új címere (Forrás: Csakfoci.hu)

Tette mindezt jogszerűtlenül, ugyanis a társasági szerződés értelmében az arculati elemek megváltoztatásához (a címer is ilyen) az Újpest FC tulajdonosainak százszázalékos hozzájárulása szükséges – a néhány százalékos tulajdonjoggal rendelkező anyaegyesületet, az UTE-t viszont senki sem kérdezte meg a döntésről.

Az UTE aztán személyiségi jogi pert indított az Újpest FC-t birtokló kft. ellen, ami egészen az Alkotmánybíróságig jutott (a taláros testület néhány héttel ezelőtt kimondta, hogy a Kúria korábbi ítélete, amiben Duchateletéknek adott igazat, alkotmányellenes). Nem lehet tudni, hogy mi lesz a jogi hercehurca vége, de mind a címert, mind az Újpest hosszú távú sikerességét illetően az lenne a legjobb megoldás, ha Roderick Duchatelet eladná a klubot. Városi legendák és folyosói pletykák szerint lenne is vevő az Újpest FC-re, csak a belga tulajdonos irreálisan magas összeget kér a tulajdonrészéért.

A szimbólumok fontossága

Ezeket a színfalak mögött játszott, kizárólag az anyagi haszonszerzésről szóló piszkos játszmákat szurkolói lelkülettel nem nagyon lehet megérteni. Az Újpest több százezer fanatikusa számára ugyanis a csapat szimbólumai (főleg a neve, a színei és a címere) a folytonosságot jelentik a már elhunyt, a most élő és a majd a jövőben megszülető szurkolók, játékosok, edzők és klubalkalmazottak között. Éppen ezért ezeket a szimbólumokat nem lehet pénzben mérni, nem szabad áruba bocsátani. Miattam aztán hozhat eurómilliókat, netán milliárdokat a Red Bull, ha az lenne az ajánlatuk, hogy a Salzburg és a Lipcse mintájára megcsinálják az egyen címerű, piros-fehér színű Red Bull Újpestet/Budapestet, inkább választanám a BLASZ IV-et.

Az Újpesthez és a szimbólumaihoz ugyanis erős érzelmi kötelék fűz. A gyerekkori meccsélmények; a karácsonyra kapott sál, sapka vagy éppen mez; a világraszóló győzelmek és vereségek (a közelmúltban sajnos inkább az utóbbiak) mind hozzájárultak az identitásom kialakulásához. Az UTE-címer gyakorlatilag az első dolog volt, amit fejből le tudtam rajzolni kisgyerekként. S ha már így volt, oda is pingáltam mindenhova: tolltartóra, füzetbe, tankönyvbe, iskolapadra.

Amikor Roderick Duchatelet a saját üzleti érdekeit követve egy „vécédeszkát” rak a legrégebben alapított, megszakítások nélkül működő magyar sportegyesület focicsapatának a mezére,

azzal a gyermekkori élményeimet és az identitásom egyik fontos elemét veszi el.

S bár tavaly nyár óta a „vécédeszka” mellett a hagyományos UTE-címer is ott virít a mezeken, ez még csak félmegoldásnak sem nevezhető: színtiszta parasztvakítás egy cinikus üzletember részéről.

Reménykedjünk a változásban

Lassan négy éve harcolunk a címerünkért, az Újpestért. A szervezett szurkolói csoportok álláspontja szerint a címerig nincs visszaút, addig nem mennek meccsre, amíg Duchatelet (vagy tulajdonosváltás esetén a következő vezető) nem állítja vissza a 2017 előtti állapotot. A szervezett szurkolás hiánya természetesen a mérkőzések hangulatára, ezáltal a csapat teljesítményére is kihatással van. Az Újpest-tábor egyike azoknak a magyarországi táboroknak, amelyek létszámuknál és a szurkolás intenzitásánál fogva valódi 12. játékosként segítik a pályán lévő focistákat. 

Igaz, hogy már évek óta hallgatjuk, hogy a belga eladja a klubot, most tényleg reménykedem benne, sőt érzem, hogy hamarosan tulajdonosváltás lesz a IV. kerületben.

Istenhez imával fordulok, a földi illetékeseknek pedig azt üzenem:

Adjátok vissza a címeremet! Adjátok vissza az Újpestet!

 

Horváth Tamás

 

Kiemelt képünk forrása: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre!