Döntött az Alkotmánybíróság: visszakaphatják címerüket az Újpest-szurkolók

Az UTE és az Újpest FC hosszú évek óta zajló címervitájában az Alkotmánybíróság az anyaegyesületnek adott igazat, mely szerint a többségi tulajdonos Újpest FC-nek nem lett volna joga megváltoztatni a klub történelmi címerét. Ezzel a döntéssel komoly esély mutatkozik arra, hogy a IV. kerületi együttes és szurkolói végre visszakaphassák a hagyományos címert a „wc-deszkának” is csúfolt új logó helyett.

„Nagyon fontos győzelem!” – írta a hírről szóló Facebook-posztjában Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere. A politikus, aki minden tőle telhetőt megtett a régi címer visszaállítása érdekében.

„Jobb lenne nem jogászkodni tovább, Duchatelet azonnal állítsa vissza a történelmi címert!”

– üzente  az Újpest FC belga tulajdonosának.

Az MTI által kiadott közleményből kiderül, az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria ítéletét az Újpesti Torna Egylet és az Újpest 1885 Futball Kft. címervitájában.

Az AB honlapján pénteken megjelent indoklás emlékeztet, hogy a Kúria felülvizsgálati döntésével zárult eljárásban a bíróság az UTE keresetét elutasította, nem állapította meg a felperes személyiségi joga, azon belül a jóhírnévhez való joga megsértését, az egyesület ezért az AB-hoz fordult. Álláspontja szerint a döntés sértette a tisztességes eljáráshoz, tulajdonhoz, illetve a jóhírnév védelméhez fűződő alapjogát.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette.

Az Újpest vitás címere, melyet a szurkolók csak “wc-deszkának” csúfoltak. Forrás: Origo

Közel négy éve kezdődött a címerügy

Az Újpest FC 2017. július 3-án mutatta be új címerét. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a szavazásra bocsátott három tervezet között. A szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben “jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját”. Az UTE bírósághoz fordult, ám első fokon elutasították a keresetét, másodfokon azonban az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság azt mondta ki, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert. Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely neki adott igazat. Az UTE 2019 májusában jelezte, nem fogadja el a Kúria döntését, a közgyűlésen a küldöttek az egész UTE-család nevében egységesen felszólították az Újpest 1885 Kft. vezetését, hogy tisztelje a hagyományokat, álljon el a jogsértéstől és állítsa vissza a hagyományos címert.

Tavaly májusban Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa közölte, kész visszaállítani a régi címert, ha az UTE belegyezik abba, hogy a két klub utánpótlás-nevelő képzése egyesüljön a jövőben. Az UTE visszautasította a szerinte zsarolással felérő kezdeményezést.

Kiemelt képünk forrása: csakfoci.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre