Istentisztelet – vagy még csak majdnem az

A szabadkeresztény és egyéb keresztény kisegyházak dicsőítéseit nehéz a szentmisével egy szintenemlíteni

Leült egymással beszélgetni a keresztény könnyűzenéről négy, azaz négy klasszikus zenész, amelyből kettő történetesen katolikus egyházzenész volt. Közel másfél órán keresztül győzködték egymást, de mindvégig mintha elbeszéltek volna egymás mellett. Konszenzusra leginkább abban a kérdésben jutottak, hogy a zene kommunikációs erővel bír.

Kommunikációs patthelyzet

A kialakult kommunikációs patthelyzet láttán érdemes egy kicsit elmorfondíroznunk azon, miért van ekkora különbözőség az istentisztelet zenéje körüli értelmezésben. Amíg a nem katolikus, leginkább kisegyházi felekezetekhez tartozó keresztények rugalmasabbnak tűnnek a kortárs, modern zenei stílusok istentiszteleti integrálása területén, addig jellemzően a katolikus egyház rideg merevséget tanúsít ebben a kérdésben a hivatalos állásfoglalások szintjén.

Közös gondolkodás az egyházzene jövőjéről

A szentségek kérdése

A választ talán ott találhatjuk meg, hogy a katolikusok számára az istentisztelet csúcsa a szentmise, amely Jézus Krisztus keresztáldozatának megjelenítődése a ma embere számára is. A katolikus papot nem avatják, hanem felszentelik Krisztus örök papságának szentségére. A pap keze által átlényegülő kenyér és bor Jézus valóságos teste és vére lesz – az utolsó vacsora történéséhez hűen. Az emeleti teremben a pászkavacsora kenyértörésében Jézus által alapított eucharisztia szintén szentség: Oltáriszentség.

A szentségekből van összesen hét.

Ha ezt a gondolatot minden személyes állásfoglalás mellőzésével egy pillanatra képesek vagyunk magunkba fogadni, elkezdjük majd megérteni, hogy a katolikus egyházban a zene, a liturgia ehhez az objektív valósághoz igazodik. Nem szubjektivizál, nem „pszichikai hatásmechanizmusként” tekint az istendicséretre, hanem

az örökkévalót ünnepli már több mint kétezer éve.

Ezért fontos és nem elhanyagolható distinkció a katolikus egyházban, hogy ne keveredjen össze a vallásos ihletettségű értékes muzsika, amely a hívő ember önkifejeződése, a szentmise liturgikus ünneplésével.

Az ének nem az értelem által emel Istenhez

Szentmise és az időfeletti

A szentmise ünneplése, mivel Krisztus keresztáldozatának a megjelenítése, magában hordozza az időfelettiséget. Az egyházzene története kiválóan mutatja, hogy az egyház minduntalan ehhez az örökhöz akart ragaszkodni és visszatérni. Nem véletlen, hogy ennek megjelenítésére olyan alkalmas megszólalásnak bizonyult a gregorián zenei nyelvezete, amely önmagát alárendeli a szent szöveg szolgálatának, valamint a számunkra ismert zenetörténeti korszakokban egyfajta változatlanságot reprezentált. Nem oldódott fel, és kisebb tisztulási folyamatokat leszámítva, az istentisztelet önálló és egyedülálló nyelvévé emelkedett az állandóság jegyeit mutatva.

Amikor az egyház a gregorián segítségével énekeli a liturgiát, kifejezi a ragaszkodását az örökhöz, az idő felett állóhoz.

Engedjünk a Szentlélek dinamizmusának!

Természetesen minden kor a saját zenei nyelvezetével igyekszik igazodni ugyanehhez az örök valósághoz, amely a hit szemével megtapasztalhatóan ragyog fel előttünk. Éppen ezért nyílik tér és lehetőség, hogy kortárs zenei művek is megszólalhassanak a liturgiában. Ám eközben is kőbevésett szempontként a gregorián etalon lelkülete áll, amely a szent szolgálatának rendelte teljesen alá magát.

Amennyiben a könnyűzene is képes ugyanezt az alárendeltséget a zenei eszközei révén megjeleníteni, alkalmas lehet a szentmise szolgálatára, másodlagos helyiértékű formaként.

Ez a popzenei megszólalás azonban lényegesen különbözni fog attól, ami az istentiszteleten kívüli, nem liturgikus megszólalásokra jellemző. Egy sokkal több határ közé szorított, látszólag sokkal kevesebb művészi szabadságot megengedő popzenéről van szó.

Gável András: Jézus szagunk van

A szentmise a dicsőítés csúcsa

A liturgikus, egyházi könnyűzene megkötöttségei természetesen csak látszólagosak.

A szent szolgálata miatt betartott határok nem gúzsba kötnek, hanem az Isten melletti tudatos döntés kifejezőivé válnak.

A dicsőítés során az ember elmondja Istennek, hogy ő milyen. Ezenkívül alárendeli önmagát Isten szándékának. A profán, emberi akarat belesimul az örökkévaló Atya akaratába. Éppen emiatt a szentmise keresztáldozata is dicsőítés, amelyet Jézus Krisztus mutat be. Ennek az áldozatnak az ajándéka az eucharisztia, amely ezért szintén a dicsőítés csúcsa. Mindaz pedig,

aki ebbe az áldozatba bekapcsolódik, a dicsőítések dicsőítésében vehet részt.

Ezért csak látszólagos a katolikus egyház zenei béklyója, mert az tulajdonképpen a dicsőítés legnagyobb szabadságával ajándékoz meg. Ezt egyedül a titokhoz hittel közelítő ember képes felfogni. Akinek ez az ajándék nem adatik meg, keresni fogja a zenei önkifejeződés újabb és újabb, érzelmeire hatást gyakoroló formáit.

Ne legyen popzene a templomban!

A katolikusok liturgikus dicsőítésének meghatározott szellemi iránya van, amely egy pillanatra sem módosul a szubjektív értékítéletek által. Éppen ezért egy szentmise során a dicsőítés abban az esetben is létrejön, ha hamis a kántor vagy ha ügyetlen a gitáros – hiszen nem az emberi ügyességen áll vagy bukik az érvényessége. De miért ne közeledhetnénk a titokhoz egyre tökéletesebben, amely sok esetben leegyszerűsödést kíván meg tőlünk?

Szükség van az oltár körüli egységre

Ezek alapján úgy tűnik, célravezetőbb lehetett volna olyan területről beszélgetni, amely a szentmiseáldozaton kívüli rész. Itt ugyanis jellegét tekintve közel hasonló dolgokról értekeztek volna a szakmai beszélgetőtársak. Azért csak közel hasonlókról, mivel a szabadkeresztény és kisegyházi felfogásban az istentiszteletről másképpen gondolkodnak a keresztények.

Így alakulhat ki az az újabb elcsúszott értelmezés, hogy a katolikusok oldaláról nézve az egyéb felekezetek „dicsőítései” kevésbé érik el az istentisztelet szentmiséhez mérhető szintjét, miközben az adott felekezetek számára ezek az alkalmak az Istennel folytatott kommunikáció csúcseseményei.

Az már előrelépés, hogy le tudunk ülni egy asztalhoz, de az oltár körüli egység hiányában nem lesz soha közös nevező a keresztény könnyűzene istentiszteleti alkalmazásának kérdésében.

Marad tehát a dicsőítés és az evangelizáció metszete. Persze kérdés, hogy a közösen átélt szellemi pillanatokban ki hogyan vélekedik azokról: az már istentisztelet vagy még csak majdnem az?

Gável András

 

Az egyház nagy és színes – zenei téren is

Varga László karnagy: Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profánt

Ahol Isten dicsősége, ott a mennyország – Palánki Ferenc püspök a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Imádság Háza Konferencia/Berkecz Franciska

Iratkozzon fel hírlevelünkre!