Varga László karnagy: Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profánt

Varga László karnagy, katolikus pap, kanonok, zeneszerző, a váci székesegyház, a Váci Szent Cecília Kórus karnagya, egyházmegyei zeneigazgató, a Váci Egyházmegyei Kántorképző igazgatója, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet egyházzenei referense, a váci székesegyházi kórusiskola szakmai vezetője. Az elismert egyházzenész – aki fiatalkorában maga is gitározott – mindannyiunk számára megnyugtató választ ad arra kérdésre, hogy érdemes-e a zenei stílusok szembeállításával foglalkoznunk.

„A zene minősége, értéke, profán vagy szakrális volta nem a hangszerelésen múlik. Tinódi is lantot pengetett, és énekei közül a »Szent vagy Uram« énektár is tartalmaz néhány gyöngyszemet. Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profán zenét. Nem szeretem ezért a »gitáros ének« vagy »gitáros mise« kifejezéseket.

Az a tapasztalatom, hogy akik e kérdéskörben vitatkoznak vagy éppen veszekszenek, általában sohasem képzett zenészek, nem szakemberek, sőt igazán nem is értenek hozzá. (…) Fiatalkoromban én is gitároztam. 

Egy zenei anyag, hogy profán vagy szakrális, nem azon múlik, hogy milyen hangszerelésben szólal meg. Az a kérdés, hogy a zenei anyagnak milyen az ihletettsége, és szövegét, illetve zenéjét tekintve szakmailag milyen színvonalú. Ennek az eldöntése és szakmai szelekciója sajnos szinte sohasem történik meg” – fogalmazta meg véleményét Varga László karnagy (Cantate Domino! – Varga László egyházzenész pappal beszélget Simon Erika, Miért hiszek? sorozat LXXI., Kairosz, Budapest, 2010, 70-73. oldal).

Akik pedig azon rettegnének, hogy a gitárral kísért zene az érzelmeikre olyan hatást gyakorol, hogy annak következtében elvonja a figyelmüket Isten valóságáról, azoknak álljon itt a váci székesegyház karnagyának a kijelentése, amelyet lapunknak egy korábbi interjúban mondott a Szent Cecília Kórus karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó szolgálatáról: „Mint egy zenekart, ahogy felhangolunk, az embereket is felhangoljuk érzelmileg. Mi magunk is felhangolódunk. Szinte már az eksztázis örömének a határára kerülünk.”

Dékány Endre és a „bel canto” alapvetése, hogy az emberi torok az érzelmek központi közvetítője. „A könnyed és természetes hangadás lényege éppen az, hogy lehetővé tesszük ennek a készüléknek a képzelőerőnk és érzeteink által vezérelt működését”. Az énekmester ezért idézi Arisztotelészt, aki szerint „az emberi hang egy olyan rezgő levegő, ami a tüdőből a nyakon keresztül akadálytalanul felmegy a fejbe, és a lélek által van vezéreltetve”.

Fontos, hogy a muzikalitás jobb féltekés, ösztönös képesség. Dékány Endre szerint pusztán a balféltekés gondolat nem fogja a szükséges izomreakciókat kiváltani, csak a képzelet, a fantázia. Az agy csak képzel, de a nyak érzékel és megszólal – tudhatjuk meg a szerző könyvének éneklésről szóló tanulmányából (Dékány Endre: A dráma, a muzsika, a beszéd és az igazi BEL CANTO, Budapest, 2017.).

Jogos kérdés ezen a ponton, hogy ez az agyban megszülető képzelet valóban megtart-e bennünket Isten igazságában. Sokszor a vágyott érzelmeink kutatása miatt bizony elfelejtkezünk az istengyermeki identitásunkról. Ilyenkor az igaz hit helyére valami más férkőzik be, amit a sátán variál a valóságból. Önbecsapásba kerülünk: elkezdünk epekedni, hogy milyen jó lenne, ha Isten fiai lehetnénk, de nem vesszük észre, hogy már azok vagyunk.

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban az igazságot. Mondjuk éppen a fantáziánk segítségével. Oda kell képzelni magunk mellé Jézust, amint velünk jár s kel. Ezt a tevékenységünket mindössze az különbözteti meg a képzelgéstől, hogy amíg a képzelgés során arról fantáziálunk, ami nem létezik, a tudatosítás során a fantáziánk segítségével azt idézzük magunk elé, aki nagyon is valóságos.

Hogy a zene és az azt előadó zenész milyen irányba indul el, és indít el másokat, nagyban függ attól, hogy a fantáziáját, a képzelőerejét az objektív és abszolút igazság szolgálatába állítja-e. 

A szellemiségtől is függ tehát, hogy milyen irányultságú a zene. Dér Katalin világosan mutat rá, hogy a Biblia vallja a test-lélek-szellem hármasságát (Dér Katalin: A Biblia olvasása, Kairosz Kiadó, Budapest, 2008, 189. o.). Az ember test és lélek egysége. A szellem olyan, mint egy vektor a matematikában: irányt szab meg, amerre menni kell.

Az ember nem szellem, viszont képes szellemben élni. Ez a szellem lehet jó és lehet rossz. Aki jó szellemben él, vagyis Isten Szellemében él, az a jó irányban halad. Annak gondolatai, érzelmei, tettei – a pszichéje által – a jót fogják megjeleníteni. És ugyanígy fordítva: aki a rossz szellemre, vagyis a gonoszra, a sátánra bízza az életét, annak minden megnyilvánulása elkezd gonoszságot és destruktivizmust közlő lenni.

Ahogy nem beszélhetünk arról, hogy az ember önmagában véve rossz, hiszen Isten eredendően jónak teremtette, ugyanúgy nem mondhatjuk a zenéről sem, hogy az jó vagy rossz. Ám az emberhez hasonlóan a zene is tud rosszra hajló lenni.

Emiatt tarthatjuk eltúlzott, a keresztény popzenekultúrára kiterjesztett általánosításnak Gál Péter gondolatait: „A modern rockzenészek legnagyobb hányada beavattatta magát különféle boszorkány- és szabadkőműves szekták által a siker és a hatékonyság kedvéért, és lemezeiken és képileg a lemezborítókon használt különféle effektusok gyakran kendőzetlenül a sötétség birodalmának jeleit és ajánlatait alkalmazzák” – állítja a katolikus pap, aki szerint „a keresztény ún. »dicsőítésben« ugyanazok a zenei formák, hatások, eszközök szerepelnek – a hangszereket is, az erősítőt is beleértve –, mint a világi rockzenében, egyedül a szöveg van vallásosítva.”

Be kell látnunk: aki átadja magát Isten Szellemének, az a jó felé irányul. Ez az átadás egy pillanat műve lehet, ám nyomában a test, de leginkább a lélek egész életen át tartó művelése, ehhez a szellemiséghez való odasimítása követi.

A zene, amely az Isten Szellemében élő ember lelkéből születik meg, hinnünk kell, hogy jó, eszközeivel és megszólalásával együtt.

„A zenét a liturgiában én formának tartom. Soha nem a formán van a hangsúly, hanem a tartalmon” – szögezte le lapunknak nyilatkozva Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúságért felelős püspöke, hozzátéve: „a mai popzene stílusában kísért igényes és szép énekek ugyanúgy lehetnek a szent zene részei, mint az etalonnak számító gregorián.”

Szintén a keresztény popzenekultúra liturgiai jelenlétét hivatott alátámasztani Szász Péter, a katolikus hitvédelmi oldal főszerkesztője, amikor úgy látta, hogy „a liturgia soha nem szenvedte meg az adott kor populáris zenéjének megjelenését a liturgiában, attól nem szentségtelenedett meg a szentély”.

Vagyis úgy summázhatjuk, hogy a váci székesegyház karnagyának kijelentése reménykeltő lehet a szakrális zenét művelők számára, bármely stílusban is alkotnak szentet, művészit és egyetemest.

 

Gável András

 

 

Az egyház nagy és színes – zenei téren is

Orgona kontra gitár – eddig jutottunk idén a közös gondolkodásban

Meg kell tanulnunk dicsőíteni Istent a szenvedésben is

Iratkozzon fel hírlevelünkre!