Ne legyen popzene a templomban!

Vajon ellentmod-e egymásnak a két egyházzenei igény a liturgiában? Távoznia kell a popkultúrának a templomból, vagy létezik olyan könnyűzene, amelynek szellemisége lényegét tekintve a gregorián etalont követi? Az egyházfő meglátása, egyszersmind kérése így hangzott: „Ne legyen popzene a templomban” – írta a Daily Telegraph 1974. szeptember 27-én.

A keresztény könnyűzene mégis a templom falai között maradt, mi több, otthonra lelt. Igaz, nem nagyon remélhet több jussot, mint a templom egere. A stílus zenészeinek azonban, úgy látszik, ez is elegendő. Mintha csak a zsoltár szavainak egyszerűsége valósulna meg a tevékenységükben: „Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden napján az Úr házában lakjam”. (Zsoltárok 27,4)

Természetesen a tradicionalisták most azonnal és fennhangon kimondhatják: „Na, ugye!” Igen, cáfolhatatlanul igazuk van; 1974-re vonatkozóan minden bizonnyal helytállóan reagált VI. Pál pápa. A Szentatya különösen is érzékenyen figyelte a felgyorsult tempóban változó világot, amelynek kihívásaira azonnal

meg akarta fogalmazni az egyház józan, értékvédő válaszát.

A pápa álláspontját egy levélben fejtette ki, amelyet az észak-olaszországi Vicenzában tartott Szakrális Zene Nemzeti Kongresszusának elején olvastak fel az egybegyűlteknek. Tehát az egyház határozottan elzárkózott a popkultúra kincseiből merítő, az egyházi liturgiát szolgálni kívánó zenétől, mert annak hangvétele lényegében

a világi szórakozás beszüremkedésének látszott.

Tagadhatatlan, hogy a hatvanas-hetvenes években elindult egy olyan folyamat, amelynek során a cél az volt, hogy érezzük jól magunkat a templomban, éppen úgy, mint bármelyik egyéb szórakozóhelyen. Ám eközben a szentnek kijáró különleges, jól elhatárolható, csak erre fenntartott tisztelet erősen csorbulhatott.

A zsinat utáni években a „nagy nyitást” sokan túl tágan értelmezték, és ezzel a profán valóban teret kezdett nyerni a szentben. Mindent egybevéve látnunk kell, hogy

az egyetemes zsinat valójában nem tiltotta a modern egyházi zenét, mindössze kikötötte, hogy a gregorián maradjon az a példa, amelyet a kortárs zeneszerzők alapul vesznek.

Amennyiben a popkultúra zenei eszközeivel élő egyházi zenészek már rögtön, a kezdetektől fogva a gregorián szent szövegeket szolgáló lelkületét vették volna alapul, bizonyára az „egyház teste” nem vetette volna ki magából őket a VI. Pál pápáéhoz hasonló határozott állásfoglalással.

A liturgikus zene forrása az Egyház hitvallásában felcsendülő Krisztus-ikon – Sztankó Attila a Vasárnapnak

Voltak azonban olyan egyházzenei alkotók, akikből mégsem hiányzott a szent, az egyetemes és az igényes hármas kritériuma. Lucien Aimé Duval jezsuita szerzetes zenei munkássága például ékes bizonyítéka lehet annak, hogy a könnyűzene eszközeit a szenthez méltó módon, komoly alázattal is fel lehet használni. Ugyanezt a lelkületet szívta magába idehaza Sillye Jenő, akire nagy hatással volt a francia gitáros szerzetes munkássága.

Tagadhatatlan, hogy a világi popzenével párhuzamosan, hasonló zenei eszközöket felhasználva egyedül és kizárólagosan a szentnek kezdtek el új éneket zengeni. Idővel a hívekben és

a liturgia szolgálatára alkotó popzenészekben is kikristályosodott, hogy a művészetükkel mire hivatottak valójában.

Ez a letisztulási folyamat mára teljesnek mondható. Nem véletlenül hallunk a liturgiába szervesen illeszkedő, alázatos szolgálóleányként megszólaló könnyűzenei darabokat. Vagyis ez a templomi gitáros stílus otthonra talált az egyházban. Ezek a művek egyedül és kizárólagosan a szent szolgálatára születnek meg, és egyáltalán nem a bulik hangulatának átvételéről van bennük szó.

Egy új egyházzenei stílus született meg.

Valljuk be, nem volt rövid, sem pedig könnyű szülés! VI. Pál pápa annak idején teljesen következetesen reagált a kezdetek könnyűzenei elhajlásaira, totális gátat szabva a profán beszüremkedéseknek. Ma azonban egy virágzó, a liturgiáért élő, azt szolgálni akaró (és szolgálni képes) zenei stílus

gazdagítja az egyház zenei kincsestárát.

Nem lenne helyes a hetvenes évek ítéletével mérlegre tenni a mai liturgikus egyházi könnyűzene létjogosultságát. Csak teljes hittel bizakodhatunk a Szentlélek vezetésében: amennyiben újra a profán térnyeréséről lenne szó a liturgiában, akkor az egyház – egy VI. Páléhoz hasonló rendelkezéssel – azonnal fellépne ellene.

 

Gável András

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Szent II. János Pál pápa nagyra értékelte a rockzenét

Győzelem a keresztény könnyűzenében

Gregorián és könnyűzene Nagymaroson

Forrás: Katolikus Válasz

A kiemelt kép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!