Csak addig kell a forradalom, amíg van babzsák, pszichológus és szójalatte

Ezek az urak és hölgyek elmehetnének már valami művészmoziba, ahol két eszkimó meztelenül baktat a havas mezőkön, időnként egymás elé ürítenek, aztán szenvedve a Holdra néznek és elmondják, hogy minden rossz, mert Orbán.

– Helló, bemennék az épületbe.
– NEM MEHETSZ BE, FASISZTA! EZ FORRADALOM!
– Jó, de akkor nem lesz pénz.
– MI AZ, HOGY NINCS PÉNZ?! ADD ODA ÉS KUSSOLJ!
– Ahhoz be kéne mennem.
– NEM MEHETSZ BE, FASISZTA! EZ FORRADALOM!

Valahogy így képzelem el azt a jelenetet, ahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja, Szarka Gábor megpróbált bejutni az egyetemre, mire a bátor, antifasiszta ellenállók no pasarán!, no pasarán! felkiáltásokkal az útját állták. Érdekes, no. (Persze a kelleténél is többet elmond a jelenlegi ellenzéki sajtó állapotáról, ahogy immár a sokadik módon próbálták meg Szarkát becsmérelni; ezúttal azt hozták fel ellene, hogy volt gépesített lövész tiszt! Istenem, ha ezt látnák az egy évszázaddal ezelőtti emberek – vagy látnák a mostani USA-ban, ahol az egyenruha, dacára a mögöttünk hagyott, sárral szennyezett éveknek, még mindig tiszteletet parancsol, és akár – nagyon helyesen – egy munkahely megszerzésében is előnyt jelenthet… Értik, ugye – ellenzékiéknél kigúnyolandó, vicces  dolog az, hogy valaki katona volt. Nem baj, lássunk csak tisztán.)

Megmosolyogtató látni, hogy ezek az ellenálló egyetemisták és tanárok ugyan hallottak valamit 1968-ról, a nagy diáklázadásokról, de azt csak addig akarják játszani, ameddig megvan a babzsák, a pszichológus és a szójalatte. Hát, az úgy nem megy. Meg lehet persze próbálni, de láthatjuk, mi maradt az 50 évvel ezelőtti események emlékéből is a normalitást képviselő emberek szemében: egy megroggyant, pedofil váz, aki a sors különös, undormányos fintora miatt EP-képviselő is lehetett.

És most anélkül, hogy egy kicsit is megdicsérnénk a ‘68-asokat – hol vannak a mi SZFE-forradalmáraink hozzájuk képest?

Korábban már írtam a színművészeti körüli balhékról, és azt is megjegyeztem, hogy az események bizony egészen a leghisztérikusabb, legvisszavonhatatlanabb esetekig fognak eszkalálódni. Mindent és mindenkit bevetnek, hogy végül a zsarolás célba érhessen – most például operatőrök sora lépett ki a magyar operatőröket összefogó szakmai szervezetből, tiltakozásképpen az egyetemet célzó átalakítási kísérlet ellen.

Mondom, nincs az a pont, ameddig ne mennének el, hiszen teljes megadást várnak, a fehér zászló felhúzását. Ezért is tartom fontosnak – sokadszorra is – leszögezni, hogy meg kell mutassuk számukra, nem 20 évvel ezelőtt vagyunk, és ezzel a dacos kivagyisággal már nem lehet sikert elérni, legfeljebb önnön agóniájukat meghosszabbítani.

A szórakoztatóipar sem jár nekik alanyi jogon, csak azért, mert a baloldal erre saját tulajdonaként tekint.

Résztvevő a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Szentkirályi utcai épületénél az SZFE és a Parlament között szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án. MTI/Mónus Márton

Mert a blokád mögött is ez húzódik meg. Valójában mindenki tudja, hogy olyan nagyon sokáig ezt már nem lehet csinálni – Gulyás Gergely a minapi kormányinfón meg is jegyezte: a hallgatók annyira elkötelezettek a szórakoztatás iránt, hogy már növendékekként is egészen értékelhető produkciókat tudnak nyújtani , –de sebaj, még egy utolsó performansz belefér, hadd lássa csak a nemzetközi függetlenobjektív sajtó, milyen önkény zajlik itt! Ha már arról kevésbé tudósított, ugye, hogy 14 évvel ezelőtt egy tüntetést akár rendőri lovasroham és szemkilövetés is kísérhetett.

Erre megy ki a játék. Hátha elpattan a húr, hátha nagyon erős képeket lehet készíteni, hátha elcsattan az a pofon, eljár a tonfa, és akkor kattanhat a vaku. Pedig, elvtársak, semmi hasonlót nem érdemes várni. Játszhatják az agyukat, megelevenedhet a Pál utca, lehet működtetni a tanköztársaságot, alkotni jelenléti ív nélkül és egyebek, de ez a kormány betartja a demokratikus játékszabályokat. Ezért végül a diákok mögött álló erők nagyon mérgesek és csalódottak lesznek, a bábként, hadd ne mondjam: hasznos idiótaként használt diákságot meg használt zsebkendő módjára hajítják majd a szemétbe. Sebaj, mondják majd, hátha a következő ötlet jobban bejön.

Újfent kiütközött a régi igazság: a baloldal furcsa módon éppen a nép nyelvén nem ért. Remekül kiismeri magát a minden fontos dologról döntő Szakemberek dolgozószobáiban, nagyszerűen árulja a hazáját más nemzetek felé, de a választópolgárok irányába igencsak ritkán találja meg az utat, és általában azt sem saját erőből, hanem a szavazók protestálása segítségével. Nem értik, hogy ez a hisztéria nem érdekel pár tízezer – javarészt budapesti – embernél többet; nem fogja meg a vidéki nagyvárosok polgárságát sem ez a probléma. Pécsett és más helyeken mennyien is tüntettek pár hete? Néhány százan? Ne viccelődjünk már. A többség ebben az egész ügyben – mellesleg nagyon helyesen – egy műproblémát lát. Oké, még három tucatnyi ember elmondja majd, hogy így nem lehet, Vidnyánszky vonuljon vissza, mert ha nem, ő ebből és abból kilép.

Nagy kaland.

Szarka Gábor most újfent megpróbált cselekedni, igyekezett ellátni a kötelességeit – nem hagyták neki. De a pénz azért kéne, nyugodtan aláírhatja a megfelelő papírokat az utcán is. Micsoda ócska, önleleplező képmutatás ez. Sebaj, szerencsére ott volt egy sor fotós a csütörtöki behatolási kísérleten – és megörökítették Szarka arckifejezését. Ezzel az emberrel fölösleges packázni, mert láthatólag elemében érzi magát, és végre elindul majd a munka is.

A többiek meg kvaterkázzanak valami művészmoziban, ahol a vásznon épp két eszkimó baktat meztelenül a havas mezőkön, időnként egymás elé ürítenek, aztán szenvedve a Holdra néznek és elmondják, hogy minden rossz, mert Orbán.

 

Trombitás Kristóf