Tíz, eddig kiadatlan fotót tesznek közzé Pio atyáról

Új képek kerülnek a nyilvánosság elé április 29-től  Szent Pio atyáról, a Pietrelcina szentjéről. A hiteles és eddig nem publikált képeket a Vatikáni Filmtárban megrendezendő sajtótájékoztató keretében mutatják be a nyilvánosságnak a Szent Pio fényképei – Emlékek egy szentről elnevezésű esemény keretében.

A Saint Pio Foundation nonprofit szervezet célja, hogy megismertesse a kortárs szentet, valamint elősegítse a kapucinus szerzetes tiszteletét. A Szent Pióról készült, most bemutatandó fényképeket, köztük a kiadatlanokat is, a Szent Pio Alapítvány létrehozója és vezérigazgatója, a „civilben” tenorista Luciano Lamonarca választotta ki Pio atya személyes fényképészével, Elia Stellutóval együttműködve. 

A nagy felbontású képeket aznaptól ingyenesen elérhetővé teszik a Saint Pio Foundation weboldalán keresztül katolikus intézmények, hívek, csoportok számára, hogy „előmozdítsák a Szent Pio iránti áhítatot”, a fotók azonban nem használhatók fel kereskedelmi célból.

Ebben a fontos évben, amikor Szent Pio boldoggá avatásának 25. évfordulóját, valamint a Szent Pio Alapítvány megalakulásának 10. évfordulóját ünnepeljük, ezeket a jelentős dátumokat kívántuk kiemelni azáltal, hogy megajándékozzuk a hívek millióit Szent Pio, szeretett szentjük hiteles képeivel, amelyeket elvihetnek otthonaikba, templomaikba és üzleteikbe, és rábízhatják magukat és életüket

– fogalmazott Luciano Lamonarca. Hozzátette, „Karizmájának előmozdítása révén alázattal elismerjük Szent Piót az évek során nyújtott áldásáért és védelméért.”

Elia Stelluto fényképész kifejtette:

E hosszú évek során mindig elérhetővé tettem a birtokomban lévő, Szent Pióról készült fotókat azoknak, akik kérték, hogy növekedjen tisztelete. A Szent Pio Alapítvánnyal együttműködésben létrehozott jelenlegi projekthez kiválasztott fényképeket „ajándékként teszem közzé, amiket azért adok, hogy a katolikus közösség részesülhessen a szeretet e tettéből.

Forrás és fotó: Vatican News

Iratkozzon fel hírlevelünkre