Jézus se csomagolt be semmit, a zenénk is legyen szókimondó – Hajba Imre a Vasárnapnak

Szinte „egydalos” szerző a hazai katolikus könnyűzenében. Sillye Jenő példáján indult el, de már 1967-ben Szilas Imre Mátyás templomban bemutatott beatmiséjének kórusában énekelt kamasz fiatalként. Az egész Kárpát-medencében ismertté lett felajánlási énekében a dicsőítés esszenciáját fedezhetjük fel, amelyet a gitáros előadó élete – és viszonyulása a születendő új élethez – teljes egészében hitelesít. „Jézus se csomagolt be semmit, nekünk is ki kell kiáltanunk az evangéliumot a zenében” – vallja Hajba Imre, akivel – jóllehet életkorilag az édesapám is lehetne, mégis – barátként beszélgethettem, és nagyon sokat tanultam a megosztott tapasztalataiból.

– Néha azért leszünk nagyon kíváncsiak egy szerzőre, mert kevés műve van, ám azokba mindent beleadott. Az „Áldott Istenünk” című felajánlási dal az egyetlen éneked?

– Majdnem. Szereztem még egyet-kettőt ezen kívül is, illetve egy „Uram, irgalmazz” misetételt. Viszont valóban ez minden. A sokfelé elterjedt felajánlási éneken kívül van egy Szent Gellértről szóló dalom, illetve egy keresztelői énekem. Az „Áldott Istenünk” és az „Uram, irgalmazz” elhangzott az 1974-es, Nagymaroson megrendezett keresztény dalfesztiválon.

– A kommunizmus alatt létezhetett ilyen jellegű rendezvény?

– Nem mérlegeltük, hogy mi lehet a következménye az eseménynek. Egészen biztosan jelen voltak megfigyelők és „téglák” is a hatóságok részéről. De soha nem volt incidens. Elég sokan gyűltünk össze. Emlékszem, még Sillye Jenőék is megmérettették magukat az indulók között, annak ellenére, hogy ők addigra már közismertek voltak a szolgálatukról. Nekem ez akkor azt mutatta, hogy nagy alázattal viszonyulnak a fentről kapott zenei talentumukhoz. Az általam szerzett „Uram, irgalmazz” máshol nem, csak ezen a fesztiválon hangzott el. Az „Áldott Istenünk” azonban valóban széles körben elterjedt, még Erdélyben is éneklik, és a rendszerváltozás után keletkezett „Kék könyvbe” (és a nem rég megjelent DÚR énekeskönyvbe – a szerk.) is beválogatták. 

Föltámadt, alleluja! – a hitvalló dal négy évtizede zengi a remény üzenetét

– Annak idején mi indított benneteket arra, hogy gitáron kezdjétek el Istent dicsérni?

– Nekem Jenő zenei és evangelizációs tevékenysége jelentette a motivációt. A példája arra indított, hogy én is valami hasonlóba fogjak. Amikor eljutottak hozzánk a szájról szájra terjedő hírek, miszerint Jenőék valamelyik templomban énekelnek, azonnal felkerekedtünk, hogy jelen lehessünk az eseményen. Egyszerűen magával sodort minket mindaz, ami belőle áradt. Erősítette a hitünket, és tevékenysége prófétai hatást gyakorolt ránk. Egy Regnum táborban Deák Gábor gitárral kísérte a hagyományos egyházi népénekeket, később pedig megtanított nekem pár akkordot. Innen indult minden. Azért persze nem lett belőlem gitárművész…

Hajba Imre keresztény könnyűzenei dalszerző gitározás közben odahaza.

– Viszont a gyerekeid a „zene mesterei” lettek. Ez azt mutatja, hogy sikerült nekik átadnod a muzsikálás iránti szeretetből valamit?

– A családunk közös esti imáin általában énekeltem nekik ilyen dalokat. Már egészen kis korukban találkoztak a zenével. Gyakorlatilag mind a nyolc gyermekem tud gitáron, illetve más hangszereken játszani, ketten pedig foglalkozásukat tekintve is profi zenészek a „Black Birds” együttes tagjaiként, ami miatt szintén nagyon büszke vagyok rájuk. Eszter lányom, illetve Imi és Áron fiaim Varga Attila „Boanergész” keresztény zenekarában is muzsikáltak. Kicsi koruktól kezdve hamar találkoztak a Beatles zenéjével, amikor éppen hallgattam az együttes dalait. Bizonyára a zene – és benne a könnyűzene – szeretete ekkor születhetett meg a szívükben. 

– Zenélsz még?

– Egyáltalán nem. Nagyon ritkán. Egyszer szerencsétlenül elestem, amit leginkább a kezem sínylett meg. Bár nem ez a fő oka annak, hogy már nem igazán szoktam gitározni.

– Szerinted a keresztény könnyűzenének van még feladata és jövője, legalább olyan mértékben, mint abban az időben, amikor ti elkezdtétek ezt az egészet?

– Valamelyest módosult a keresztény könnyűzenével kapcsolatos véleményem. Ma már korántsem vagyok olyan lelkes, mint annak idején. Hiányoznak a színvonalas vallásos ihletésű könnyűzenei darabok. A klasszikus zene iránt kicsi koromtól kezdve érdeklődtem. Ott felfedezhető még a zenei igényesség.

Nem adhatunk silányságokat Istennek. Ma sokszor azt tapasztalom, hogy zenei tudás és ismeret nélkül akarják Istent dicsérni, és még büszkék is erre, erényként beállítva a hiányosságaikat.

A régi kelenföldi Szent Gellért templomban – ahol Dió is felnőtt, és ahol Keglevich és Emődi atyák neveltek bennünket javarészt illegalitásban, itt-ott valamelyik lakáson – a hetvenes években kezdtem el vezetni egy kis helyi gitáros kórust. A kezdetek kezdetén sok támadást kapott egyházon belülről a könnyűzenei megszólalás, mondván, hogy a hagyományt rombolja. Én ezzel a nézettel soha nem értettem egyet. Mai fejjel egy kicsit azért meg tudom érteni, mert még a zenében is felhígulni látszik minden, ami értékes.

Hajba Imre, az „Áldott Istenünk” című felajánlási ének szerzője. Fotó: Kósa Péter 

– Ha létezne jó színvonalú keresztény könnyűzenei oktatás, az javíthatna ezen a jelenségen?

– Azt feltételezem, hogy igen. Mint ahogyan biztosan hozzájárult az egyházi könnyűzene fejlődéséhez, amikor az Életünk Krisztus Gitáriskola elkezdett működni, ahol – Sillye Jenő, Dax, Varga Attila, Borka Zsolt, Pipó Józsi, Déri András és mások mellett – nekem is volt lehetőségem átadni a tapasztalataimat a résztvevőknek. Úgy emlékszem, hogy gitártechnikai hangszeroktatás azonban nem nagyon valósult meg ennek keretén belül.

– A ma születő keresztény muzsika el tudja érni a fiatalokat az Istenbe vetett hit üzenetével?

– Mindenféleképpen van jövője és létjogosultsága a vallásos könnyűzenének. Képes lenne eljuttatni az örömhírt a mostani generációkhoz is. Ám nem csak a jó zenén múlik minden, bár annak megléte alapvető fontosságú. A fiatalok ma sajnos mintha eltávolodnának az egyháztól. Nekem ez nagyon fájó tapasztalat.

Szükség lenne a hitet felvállaló, szókimondó számokra. Jézus se csomagolt be semmit,

nekünk is ki kell kiáltanunk az evangéliumot a zenében. Nem baj, ha ez megosztó. Ha valaki ilyen zene előadására vállalkozik, ahhoz előbb nagyon sok belső imára van szükség

– Miben áll a dicsőítés lényege a tapasztalataid alapján?

– A dicsőítés nem csak zene lehet, viszont a zenében megmutatkozhat a mindennapi dicsőítésünk.

Az, hogy nyolc gyermekünk született, azt mutatja, hogy azzal akartuk megdicsőíteni Istent a feleségemmel egyetértésben, amit az esküvőnkkor megfogadtunk, miszerint „elfogadjuk az életeket, amellyel Isten megajándékozza házasságunkat”. Nem tettünk mást, mint a mi akaratunkat Isten akaratához simítottuk a családtervezés vonatkozásában is. Elfogadtuk, hogy az ő akarata a legjobb a mi számunkra, és ezzel máris megdicsőítettük őt. De ugyanígy, ha meghallunk egy gyönyörű madáréneket, azonnal felébred bennünk a hála Isten alkotásai iránt. A zenében is ennek az odaadásnak és tiszta hálának kell megjelennie, ezért fontos, hogy

olyan művek szülessenek – akármelyik műfajról is beszélünk –, amelyek szakmai színvonala a világban is vállalható minőséget mutat.

Hajba Imre gyermekei közös énekés közben.

– Ez az életfelajánlás és odaadás fedezhető fel a széles körben elterjedt „Áldott Istenünk” című dalodban is?

– Még ha így is lenne, akkor sem gondolnám tudatosnak a dal efféle vonatkozását. Azt viszont fontosnak tartom, hogy akik eléneklik, pontosan tegyék. Úgy, ahogyan annak idején megírtam. Sok téves verzió terjedt el ugyanis. Pedig nem mindegy, hogy mit énekel az ember. Egy apróságnak tűnő, figyelmetlen változtatás már képes elfedni az eredetileg megfogalmazni vágyott lényeget. Amikor az első versszakban azt énekeljük, hogy „de egyszerű és köztünk élő valóság”, annak jelentősége van. Nem énekelhetjük helyette, hogy „te egyszerű és köztünk élő valóság”. És a második versszakban sem keveredhetünk össze, ami helyesen így hangzik:

„te nagyszerű és üdvözítő valóság”.

– Mi az oka, hogy erre most külön felhívtad a figyelmet: a költői igényesség vagy valami más?

– Nagyon fontos, hogy pontosan énekeljünk egy másvalaki által szerzett művet, de ennél fontosabb, hogy az előbb jelzett helyeken történő változtatásokkal jelentős tartalmi torzulás is bekövetkezik, amit szeretnék elkerülni. A dal első versszaka azt fejezi ki, hogy a kenyér az életünk, amely megszokott és mindennapos dolog számunkra. Jézus egyszerűen jött közénk, valahogy úgy, mint a mindennapi kenyér. Éppen ez valósul meg az Eucharisztiában.

– Mit jelent az életedben ez az egyszerű, ám átlényegült kenyér, az Eucharisztia?

– Hiszek Jézusban, aki a második isteni személy. Amit azonban tudok róla az Újszövetségből, amiatt szeretem is. Éppen ezért várom a vele való találkozást. Isten hív bennünket, de nekünk igent is kell mondanunk erre az isteni invitálásra. Ez már most megtörténhet, amikor táplálkozom Jézussal az Oltáriszentségben.

Élettel telek meg, amikor magamhoz veszem az Eucharisztiát. Ez tart kapcsolatban Istennel.

Ez csodálatos dolog, ahogy a felajánlási énekem második versszakában meg is fogalmaztam: „te nagyszerű és üdvözítő valóság”. 

Gável András

További, olvasásra ajánlott írásaink:

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

Hadi Ferenc: A fiatalság nem függ az életkortól a Nagymarosi Találkozókon