Sillye Jenővel énekel majd Mező Misi a NEK színpadán

Mező Misi a NEK színpadán

Szeptember 11-én Mező Misi is fellép a NEK színpadán. Az énekes még a középiskolai évei során találkozott Sillye Jenő katolikus dalszerző műveivel, amelyek maradandó hatást gyakoroltak rá. A hazai keresztény könnyűzene veterán apostola „Múlnak az évek” című dalával a jézusi lelkiség is megérintette az énekes lelkét – nyilatkozta korábban az előadó, aki szerint a mai fiatalságnak is szüksége van ezekre a hősökre feltekinteni.

„Kapcsoltban kell lennünk az Úrral, hogy dicsőíteni tudjuk őt” – mondta el Mező Misi, aki kilenc vagy tízévesen hallott először Istenről édesanyja révén. Szembesült azzal, hogyan lehet Istent imádni. Gyerekként azonban még nem tudta, mit kezdjen ezzel az élménnyel. Az egyházi középiskolában ugyanezt a szellemiséget mutatták be neki a pedagógusok, bár még nem tartotta jelentős dolognak ezt a fajta kötődést Istenhez. Mint mesélte:

„Részt vettem az énekkarban, ahol egy alkalommal meghallottam Sillye Jenő »Múlnak az évek« című dalát. Nagyon megragadott akkor ez az ének és a dalszerző egész munkássága.”

Sillye Jenő hazai terepen

Sillye Jenő örömmel mondott igent a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felkérésére. Szeptember 11-én a margitszigeti családi nap színpadának keresztény könnyűzenei nagykoncertjén szóban is tanúságot tesz majd Jézusról egy beszélgetés keretében Süveges Gergővel. Az ezt követő dicsőítő dalok között pedig első alkalommal énekli majd el közösen a „boldogabb világról álmodó” énekét.


Hirdetés

„Nagyon megtisztelő számomra, hogy Mező Misi arra gondolt, hogy közösen énekeljük el a dalomat. Örömmel mondtam erre igent” – mondta a több mint ötven éve a magyar katolikus egyházért dalaival tevékenykedő gitáros énekes.

A keresztény könnyűzene számtalan hívőnek segít, hogy az élő hitre alapuló kapcsolatát a popzenei dalok segítségével is képes legyen megélni az egyházban. Elmondható, hogy ez a stílus része az egyház gazdag zenei kincsestárának. Ezt fejezi ki az egyház által kitüntetéssel is elismert Sillye Jenő személye és zenei hitvalló munkássága. Ezen kívül pedig a katolikus egyház kiemelkedő, rangos eseményén a NEK hivatalos programjában kiemelt helyen találkozhatunk majd a hazai műfaj számos ismert előadójával.

A csapat szeptember 11-én a Margitszigeten

Sillye Jenő és Mező Misi mellett találkozhatunk majd Gável Andrással, Gável Gellérttel az Eucharistból, Fóris Ritával, Csiszér Lacival, Prazsák Lászlóval, Szabó Balázzsal, Ferenczi Gyurival és a NEK hivatalos himnuszának szólistájával Czinke Mátéval a The Sign zenekarból. A világi popszakma Jézushoz megtért képviselői és a hazai keresztény könnyűzene különböző felekezetekből érkező, korábbi és ifjabb dicsőítői lesznek tehát egy színpadon. Közösen arról az eucharisztikus gondolatról tesznek majd tanúbizonyságot egy grandiózus koncert keretén belül, hogy küldetésünk van a világ felé Jézus Krisztus evangéliumi örömhírének hordozóiként.

 

 

 

Jézus csinálta a legnagyobb rock and rollt a Földön – Czinke Máté énekes a Vasárnapnak

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

 

'Fel a tetejéhez' gomb