Mező Misi a Vasárnapnak: Ha fontos neked Isten, nem hallgathatsz róla!

Egy éve beszélgettünk Mező Misivel a mostanihoz hasonló nagyinterjúban. Azóta rengeteg dolog történt az énekes életében, például egy vastelepen megismerkedett a hegesztés rejtelmeivel, és ez boldoggá tette őt. A hallgatóság karantén idején megosztott hálátlan kommentjei elsőre talán vaskeménnyé tették az előadó szívét, amely azonban az első koncert idején biztosan teljesen megpuhul majd. Mező Misi napjait teljesen átjárja Isten szeretete, és ezt kicsit sem szégyelli. Erről is mesélt nekünk.

– Egy évvel ezelőtt, a The Sign kapcsán arról beszélgettünk, hogy ország-világ előtt egyetlen kérdéssel megvallottad a hitedet. Előbb te, aztán a fiatal csapat az arra adott válaszával. Nemcsak tudtad, hogy miről énekelnek a srácok, de rá is kérdeztél. A hitvallásoddal céltáblává lettél?

– Lehet úgy is dicsőítő dalt írni, hogy abban nem mondjuk ki konkrétan Isten nevét. Vannak azonban az életünkben olyan helyzetek, amikor nem maradhatunk csöndben, és meg kell vallanunk őt, bármi lesz is a következménye. Amikor a The Sign dalának hátterére rákérdeztem, tudtam, hogy nem lesz rizikómentes, de ez nem nagyon érdekelt. Fontos volt nekem, hogy lássam és láttassam, hogy a zsűri részéről szerelmes dalnak érzett szám mögött valami sokkal több húzódik meg.

– A zenével is megvallható Isten?

– Úgy érzem, a dicsőítés ma reformkorát éli. Korábban is létezett, de ma különlegesen fontos helyet tölt be a hívők életében. Szinte minden felekezetben ezt tapasztalom.

– Számodra mit jelent a dicsőítés?

– Zenével imádkozunk és örvendezünk amiatt, amilyen az Úr.

Egy-egy zsoltárvers eléneklése néha közelebb viszi az ember lelkét Istenhez, mint egy tanítás vagy prédikáció. A dicsőítés lényege szerintem éppen ebben áll: kerüljünk minél közelebb az Úrhoz. Bensőségesebb kapcsolatba kerülhetünk vele – és nem csak abban az adott pillanatban, amikor énekelünk. Ez az egész közösséget teremt.

– Akkor nem értesz egyet Ákossal, aki szerint „a dicsőítés formanyelve szinte csak a hívőkről vesz tudomást”?

– Én ezt nem így látom. Egy hitetlen embert is hihetetlen mélyen meg tud szólítani egy direkt dicsőítés, amely kizökkenti őt mindabból, amiben addig élt. A létrejövő közösség értéket fog képviselni, amely támpontot jelent, és amelyhez lehet csatlakozni. Nem hiszek abban, hogy a dicsőítés csak a hívő közösség tagjainak ad támaszt. Még nem voltam hívő ember, mégis

megfogott Sillye Jenő „Múlnak az évek” című szerzeménye.

Szikra gyulladt bennem, amikor meghallottam. Ugyanígy azt gondolom, hogy a lelkileg sérült embereknek szükségük van ilyen segítségnyújtásra, mint amit én is kaphattam annak idején. Egy-egy dicsőítő ének kapaszkodót nyújthat és kiránthatja őket abból a szorult helyzetből, amiben éppen benne vannak.

– Ettől függetlenül az „indirekt” dalok is betölthetik ezt a küldetést a lelki segítségnyújtás területén?

– A házba nem szabad ajtóstul berontani. Azzal az emberrel, aki még nem ismeri Istent, fokozatosan kell megismertetni az igazságot. Neki kell személyesen meghoznia a döntést, hogy a bűneit Isten elé tegye. Erőszakkal senkit nem lehet megtéríteni és Istenhez vezetni. A The Sign is ezt az utat választotta a zene segítségével. Az Eucharistnál is ezt érzem: nyitott a világi emberek irányában, hogy minél többeket tudjon Istenhez vezetni.

Ha az egyház bezárja ezeket a missziós lehetőségeket, nem végzi el a feladatát.

– Számít az, hogy hogyan, milyen minőségben szólal meg a keresztény könnyűzene? Szikora Robi pattanásos képű srácok sikálásának látja a műfaj ügyetlenkedéseit.

– Persze, hogy nem mindegy a megszólalás minősége. Nem tudok nem zenészként nyilatkozni ebben a kérdéskörben. A hívő szív mellett nekem a hívő fül is fontos. Szakmai szemmel nézve ezt a dolgot úgy látom – legyen szó a Szikra Projektről vagy akár az Eucharist csapatáról –, hogy létezik minőségi dicsőítő zenei mozgalom Magyarországon, amelynek tagjai a külföldi keresztény előadók színvonalán alkotnak és adnak elő.

Keresztény könnyűzenei világsiker a magyar életvédő dal – Pajor Tamás a Vasárnapnak

Ehhez egymagában nem elegendő a lelkület. A dicsőítő zenét legtöbben gitáron adják elő, ez valamiféleképpen a sajátossága. Ezen a szinten egyetértek Szikora Robival – nem szerencsés, amikor öt-hat gitáros ugyanazt hozza a hangszerén. Hálátlan feladat, mégis kikerülhetetlen megmondani valakinek, hogy alkalmas-e rá, hogy a dicsőítő zenekarban szolgáljon. Nem lehet professzionális együttest csinálni, ha a minimális hangszeres tudás sincs meg. Ha nem jó a zene, akkor nehezen jut el az üzenet a közösség tagjaihoz, egyáltalán a zenét halló emberekhez. Például a Hillsong által megütött szint elérése fontos lenne.

– És van ilyen?

– Egyáltalán nem szeretnék udvarolni, de a minőséggel kapcsolatban az első ilyen benyomásom az Eucharisttal volt. Malek Andi új lemeze is a külföldi előadók szintjét hozza. Fóris Rita Szikra-díjra nevezett dalai is ezt az irányt erősítik. Csak hogy néhányakat említsek a teljesség igénye nélkül. Az megint más kérdés, hogy a lemezfelvétel élőben hogyan állja a sarat. Ott azért sok minden eldől.

– Mit gondolsz Dolhai Attila véleményéről, aki szerint ha jól szólal meg a keresztény könnyűzene, akkor az nyitottá teheti akár a nem keresztényeket is az üzenet befogadására?

– Maximálisan egyetértek ezzel a véleménnyel.

Mező Misi. Fotó: Sztankó Dávid

– Ha már a daloknál tartunk, beszéljünk egy kicsit a Magna Cum Laude új számáról. A „Piros az alma” egy keresztény dal?

– Ennek a dalnak van bibliai üzenete. A megtérésem után fontos volt számomra, hogy a zenésztársaim tudomására hozzam, milyen változás történt az életemben. Sőt, tovább merészkedtem, nem félve attól, hogy elpártolnak tőlem, illetve tőlünk, és a rajongóknak is elmondtam, hogy megváltoztam, már más értékrendem van. De azt gondolom, ez nem taszított el tőlünk senkit – ha egy ember életében pozitív irányban mozdul el minden, az nem hiszem, hogy taszító lenne.

Tehát hoztam egy komoly döntést.

Az elején még nem vette komolyan a zenekar, ám ahogy teltek az évek, látták, hogy ez nem csak egy ideig-óráig tartó fellángolás a részemről. Aztán azt vettem észre, hogy Misa, a csapat szövegírója próbál olyan szavakat papírra vetni, amelyek talán még hitelesebbek az én számból. A „Piros az alma” című dalunkat nem előzte meg semmiféle egyeztetés – Misa egyszerűen csak küldte a dalt. Meghallgattam, és megállapítottam, hogy valami beérett közöttünk. Még a korábbinál is harmonikusabb lett közöttünk minden.

– Misa ráérzett, hogy mi neked a fontos?

– Igen. A bibliai képekkel komponált dalszöveg gyönyörűen kifejti, mit jelent a bűnbeesés. Sok visszajelzés érkezett a dalról. Azt mondják, lehet érteni. Nekem öröm, hogy nem egyfajta burkolt, kifejtendő megfogalmazás vált érthetővé a hallgatóságnak, hanem a bibliai üzenet. Ez jó!

– A tiedéhez hasonló, határozott hitvallást kevés hazai előadótól hallani. Honnan meríted az erőt és a bátorságot ehhez? Nem félsz, hogy mit mondanak majd rólad?

– Félig megvallani Istent vagy egyáltalán nem beszélni róla ugyanakkora vétek. Ha ő neked fontos, ha hiszel benne, akkor nem hallgathatsz róla. Én így látom.

– Kicsit kitágítva a látóhatárt: van ma a művészetnek megbecsülése – úgy általában?

– Ezzel kapcsolatban éppen a közelmúltban szereztem egy elég negatív tapasztalatot. Egy hatalmas pofon volt az életemben, hogy azok az emberek, akik figyelemmel követik egy adott zenekar vagy zenész munkásságát, lemezeket vesznek tőlük, koncertjeikre járnak, olyan kommentekkel illették a pandémia során a nagyjából lebénult és ketrecbe zárt zenésztársadalmat, amelyek számomra kiábrándítóak voltak. A gyomrom forgott ezeket olvasva. Még az is megfordult a fejemben az ilyen hálátlan reakciókat látva, hogy talán mellőznöm kellene ezt a zenészi hivatást. Bizonyára túl hamar a szívemre vettem ezeket, mégis térdre rogytam: hogyan álljak ki a színpadra azok elé, akik egy hónappal korábban talán még hangosan azt skandálták, hogy „a lusta zenészek is dolgozzanak végre és menjenek el mondjuk árufeltöltőnek”, vagy bárminek.

Mi zenélni szerettünk volna világéletünkben.

Nem azért, mert lusták lennénk, hanem mert tudtuk, hogy ehhez értünk a legjobban. Szerintem fontos, hogy mindenki találja meg magát az életben, és szeresse azt, amit csinál. A gyerekeimnek is ezt akarom továbbadni, bármilyen szakmát vagy hivatást is válasszanak.

– Lehetnek akár hegesztők?

– Akár azok is lehetnek, csak szeressék a munkájukat. Én nem akarom megmondani nekik, hogy mit válasszanak. Ebben teljes szabadságot kapnak tőlem. Egyet szeretnék – hogy boldog emberek legyenek. Annak idején a szüleim észrevették, hogy

nekem a zene a mindenem,

ezért ebben támogattak. Ehhez is értek a legjobban. De ez nem azt jelenti, hogy megkülönböztetem magamat másoktól. Nekem ugyanolyan értékes egy asztalos és egy pék is.

– Úgy hírlik, most hegesztőként dolgozol egy vastelepen… Igaz ez, vagy csak mendemonda?

– Ez nem megélhetési döntés volt számomra. A dolog háttere, hogy a Magna Cum Laude egyik rajongójának vastelepén szereztem be az építkezésünkhöz szükséges árut. Ő nem fogadott el pénzt ezekért. Elkezdtem kellemetlenül érezni magam, hiszen nem azért mentem hozzá, hogy ingyen megkapjam ezeket, hanem szerettem volna oda vinni a pénzt, ahol egy Magna-rajongó a tulajdonos. Felajánlottam, hogy a nem kis összegű ajándékot szívesen ledolgoznám nála. Így megtanultam a szakmai fogások és megoldások közül sok mindent, amiket a jövőben is tudok alkalmazni: CO hegeszteni és kezelni a lakatos munkához használt gépeket. Mindez hihetetlenül boldoggá tesz. Jóleső érzés, hogy egy picit hasznossá teszed magad ahelyett, hogy csak otthon üldögélnél és várnád a karantén végét. Amikor a munkából fáradtan hazaérek és lefürdök,

a fürdőkád vize koromfekete a rólam lemosott vaspor miatt.

Mező Misi. Fotó: Lajtos István

– Ez a kétkezi munka gátolta a művészetedet vagy inkább új lendületet hozott?

– Őszintén szólva nem nagyon volt az utóbbi időben jelen az életemben a muzsika. Három gyerek mellett, otthon nagyon nehéz lett volna megteremtenem az ehhez szükséges nyugodt állapotot.

– Nem lehet, hogy a közönség szeretete és közelsége is hiányzott ehhez?

– De igen, bár ezeket a kellemetlenkedő kommenteket olvasva egyáltalán nem hiányzott. Persze a zenészember vágyik arra, hogy valamit alkosson és megmutasson a művészetéből. Biztos vagyok abban, hogy

a bennem lévő mostani űr egy pillanat alatt elillan, amikor színpadra állok.

Így működöm, tudom. Sajnos az első koncertünk időpontját a jelenlegi helyzetben még nem lehet látni. Talán júliusban lesz egy-két kisebb. Az egész zenészvilág életében nagyobb beindulás talán augusztus huszadika után várható. Bízunk benne, hogy talán nem lesz második fertőzéshullám, vagy legalábbis nem túl nagy.

Gável András

A kiemelt képünket Lajtos István készítette.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Mező Misi: Az élet Isten nélkül olyan semmilyen