Ákos a Vasárnapnak: Kétkedő ember vagyok egy kétkedő korban

„Megtérésből nem lehet egyszer és mindenkorra levizsgázni, az egy állandó folyamat. Minden nap elölről kezdődik, hullámzik, hol közelebb vagyunk hozzá, hol távolabb” - mondta a Vasárnapnak adott interjújában Kovács Ákos énekes-előadóművész. A népszerű zenésszel a hazai könnyűzene keresztény tartalmairól beszélgettünk.

– Az életműve a bizonyíték arra, hogy a könnyűzene valóban sokakat képes megszólítani – valamint arra is, hogy komoly társadalmi igény van a keresztény gondolatok dalba foglalására. A magyar közönség mennyire tekint reményre szomjasan, a szent amolyan „pótlékaként” a dalaira? Hogyan emelheti fel a lelkeket egy dal, egy előadó, egy koncert?

– Igazán! Szerencsére ebben a műfajban előttem is sokan szóltak tömegekhez. Pótlék nem szeretnék lenni senkinek, a dalaimban pedig az jelenik meg, ami foglalkoztat. Ha az élet szent, márpedig szerintem az, akkor az élet dolgairól beszélni alapvetően szakrális gesztus. Szerintem a jó művészet alapjaiban szakrális. Sokszor átéltem már, hogy bár nagyon sokféle ember jár a koncertjeimre, különböző indíttatással, neveltetéssel, műveltséggel, mégis hasonló dolgokat élünk át együtt – egy-egy ihletett pillanatban ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló érzések jelennek meg bennünk.

Többször kaptam már olyan visszajelzést is, hogy valakinek egy dal irányította rá a figyelmét valamire, ami nekem is fontos: ennél többet nem is kaphat az ember szerzőként, előadóként.

– Pályája elején talán csak néhány dala szólt a hitről, az istenkeresésről; 2000 után viszont megsokasodtak a keresztény témájú szerzeményei. Milyen személyek, gondolatok vezetették Isten felé?

– Szerencsésnek érzem magam, mert normális családban nőttem fel a testvéremmel együtt, férfi volt az apám, ízig-vérig nő volt az édesanyám. Szerény anyagi körülmények, rendezett hétköznapok, szép ünnepek jellemezték a gyerekkoromat. Nem kaptunk vallásos nevelést, de a legnagyobb családi ünnepeinket a hit jelölte ki, így fiatal felnőttként mi magunk tölthettük fel tartalommal az otthonról kapott kereteket. Az öcsém nászmiséje döbbentett rá sok mindenre, de radikális váltást nem éltem meg, nem vagyok afféle nagy megtérő, aki az alkoholizmust vagy a játékszenvedélyt hagyja ott Jézusért. Sokat köszönhetek Eperjes Károlynak, aki a jó felé lökdösött, rengeteget kaptam Grácián testvértől, aki a pasaréti közösséget tartotta össze, és akit ma is barátomnak mondhatok. Hitbéli kérdésekben legfontosabb vezetőm dr. Farkas Attila atya, aki ma, 91 évesen is a Bazilikában szolgál. Vele több zarándoklaton is jártam, nagyon sokat tanultam tőle, igazi példakép örökös derűvel, kitartással, tűréssel, emberszerető egyenességgel. Megéreztem, hogy

megtérésből nem lehet egyszer és mindenkorra levizsgázni, mert állandó folyamat, minden nap elölről kezdődik, hullámzik, hol közelebb vagyunk hozzá, hol távolabb.

MTI Fotó: Rosta Tibor

– Közel húsz éve minden koncertje a színfalak mögötti közös imával kezdődik. Hite, istenképe mennyiben változott meg a Bonanza Banzai A Megváltója óta?

– A Megváltó éppen harminc esztendővel ezelőtt született, és a dal kapcsán megélhettem azt, amit sokszor megtapasztalok ma is. Gondolom, majdnem mindenkivel előfordult már, hogy kimond valamit, amit csak sokkal később ért meg. Így voltam én ezzel a szöveggel. Ebben keresőként, naivabban fogalmaztam meg valamit, ami hatással lett az egész életemre.

A közös imáról annyit, hogy jó néhány évszázadon át semmilyen fontos munkába nem fogtak az emberek imádság nélkül, se szántóvető, se polgár, se a király.

Mi csak ezt a hagyományt folytatjuk: számunkra a koncert fontos dolog, amire sokat készülünk, de mindig kérjük az égi segítséget is.

– Egy-egy keresztény témájú dal megalkotásakor honnan meríthet ihletet a művész, ha elakad?

– Olvasmányokból, a Szentírásból, művészi alkotásokból lehet ihletet meríteni, ha amúgy nem volna.

De a legfontosabb a megélt hitélmény, enélkül nem érdemes hozzáfogni.

Vicces, de amikor például A kezdet előtt című szöveget írtam, elővettem a Teremtés könyvét, hogy leellenőrizzem, jó sorrendben írtam-e a dolgokat. Anna lányommal közös dalunknál, az Elhiszemnél egy Fra Angelico-festmény és Michelangelo Pietája lebegett a szemem előtt. Más segítséget nem szoktam igénybe venni.

– A keresztény könnyűzenét játszó együttesek már távolról sem csak a templomokban vannak jelen – ugyanakkor szélesebb körű társadalmi elismertséget, közönségsikert általában mégsem tudnak maguknak szerezni. Mi lehet ennek az oka? Fiatalon „ciki” Jézusról énekelni, a dicsőítő zene képviselői soha állhatnak majd a nagyszínpadra?

– Hallottam már nagyon komoly zenekart is ebben a műfajban, de az az általános tapasztalatom, hogy a direkt dicsőítés formanyelve szinte csak a hívőkről vesz tudomást. Ez Bach korában nem jelentett problémát, de ma, a lényegében deszakralizált közgondolkodás korában más a helyzet. Ezt persze cáfolja sok koncert, ahol ilyen bandák lépnek fel – és valóban sokan is vannak. Bevallom, a direkt dicsőítés hallgatóként nem az én műfajom, alkotóként pedig teljesen más úton járok. Kaptam már olyan úgynevezett „keresztény” kritikát is, miszerint az én dalom nem szólhat Jézusról, ha nem mondom ki a dalban a nevét.

Szerintem a művészet nem a direkt közlések terepe, ilyet elvárni botorság. Nem szeretem a hit kérdése körül a kétely nélküli, „feketeöves mélygondolkodókat”, akik úgy érzik, ők már be vannak biztosítva, helyük van az oltárhoz legközelebbi sorban, de még a mennyországban is.

Aztán ha valaki melléjük akar ülni, furán néznek.

Vállalom, hogy kétkedő ember vagyok egy kétkedő korban. Nem bentről integetek, hogy aki akar, jöjjön be, hanem egyik lábam a küszöbön belül, a másik kívül, és így talán mondhatom annak, aki nem tudja, mit tegyen, hogy menjünk be együtt, hátha jó lesz.

Kovács Ákos Kossuth-díjas előadóművész koncertje az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett Szabadságkoncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2016. október 23-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

– Sem a magyar, sem a nyugati popzenében nem a keresztény tartalmak dominálnak. Mi okozhatta azt az értékrendi változást, melynek alapján manapság megmosolyogják a lélekhez szóló, szakrális dalokat – és azok szerzőit, előadóit?

– Először is szögezzük le, hogy nem mindenki mosolyogja meg ezeket a dalokat, mert sokan hallgatnak ilyesmit, sokakat megfog ez a minden korban érvényes tartalom – akkor is, ha most éppen nem tűnik trendinek.

Ha az értékrendi változás eredőjét kell megjelölni, elsőre és hirtelen a nagy és véres francia forradalom jut eszembe, ahol csupa világjobbító szándéktól vezetve sikerült lerombolni az egyház tekintélyét, megrontani Isten és ember amúgy sem zavartalan viszonyát.

A jakobinus kollégák egymást is lemészárolták, a meghirdetett jelszavak a valóságban mind a maguk ellentétébe fordultak: nem lett se több szabadság, se több testvériség – az egyenlőségről már nem is beszélve.

Felvilágosodás helyett inkább valami szellemi homály, elsötétítés vette kezdetét, ami máig tart.

– A hazai zenei életben szinte egyedülálló módon ön nemcsak megtartotta a közönségét, hanem újabb és újabb generációkat is képes volt megszólítani. Hogy látja, enyhült a magyar társadalom rendszerváltozás utáni reményvesztettsége, mely inkább a könnyen fogyasztható zenei tartalmakat kereste?

– Kétségtelen, hogy elképesztő szerencsém volt, a közönség elég vad kanyarokon át, sok rágalom ellenére is követett, erre épeszű, racionális magyarázatot nem találok, de ez talán nem is fontos. Ha ez volna a kérdés, sajnos nem tudom a titkot, pedig szívesen elárulnám.

Az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulóján azt hittem, minden második pályatársam készül valamivel, aztán lényegében egyedül maradtam az 1956 című számmal. Most Trianonról készítettem egy verses-dalos emlékműsort, de nem látok sok hasonló megemlékezést a mi műfajunk képviselőitől. Ezek nem népszerű, kereskedelmi tévékompatibilis témák, de sok embert érdekelnek.

Kegyelemnek élem meg, hogy olyan témákkal sikerült sok hallgatót megszólítani, amik engem is mozgatnak, feszítenek, foglalkoztatnak.

– Tudna javasolni olyan alkotást, ami a mai, felgyorsult világban is jelentősen segítheti az embereket az Istenkeresésben?

– Nem árt talán megjegyezni, hogy klasszikus szerzőink zöme – így vagy úgy – hívő lélek volt, és ez a szemlélet jobbára a műveikben is megjelenik. A Hazatalál című dalomban is feltűnik a Vajk megkeresztelkedése című Benczúr Gyula festmény, ezt mindenki megnézheti interneten is, de igazán a Nemzeti Galériában nyűgözi le az embert. A Mel Gibson-féle Passiót nem is kell ajánlani – aki hittel és hitelesen filmre vitt üdvtörténetet keres, az itt megtalálja. A Karanténnapló-videósorozatomban elérhetők irodalmi epizódok is, Krúdy-, Updike- és Hrabal-novellák mellett készítettem egy nagyszombati műsort, ebben a legkedvesebb istenes verseim is megszólalnak.

Tóth Gábor


Kiemelt képünk forrása: MTI Fotó: Rosta Tibor, Mohai Balázs

Szikora Robi a Vasárnapnak: A Jóisten küldötte lettem

Caramel: Boldogság kimondani akár a színpadon is Isten nevét

Mező Misi: Isten segített megbocsátani önmagamnak, most otthon vagyok

Dolhai Attila a Vasárnapnak: Szeressük vissza Erdélyt!