A minőségi zene elviszi mindenkihez Isten örömhírét – Dolhai Attila énekes a Vasárnapnak

„Rómeó” csodálatos hangja a kistarcsai templomban csendült fel. A Jászai Mari-díjas színész gitárral dicsérte Istent a szentmisén.

Dolhai Attila énekes színművész számára a hit nem rejtegetni való dolog. Serdülőkora után először az előadó újra egyházi könnyűzenei szolgálatot vállalt a kistarcsai katolikus templomban. Zenei tehetsége a liturgikus környezetben is kimagasló kvalitást képviselt, jóllehet előzőleg attól tartott, nehogy kevésbé minőségit nyújtson Istennek és az egyházközség tagjainak. Szerinte a minőségi zenére mindenkinek törekednie kell, mert ez akár a nem hívők felé is hidat képezhet, akik így megtapasztalhatják Isten szeretetét.

– Az első alkalom volt a mostani vagy máskor is láthattak téged a templomban gitárral énekelni a szentmisén?

– A hazai keresztény könnyűzene azért már nem mai gyerek. Az elmúlt ötven évben sokan alkottak benne. Számomra az első hősök ismertek jobban, az olyanok, mint Sillye Jenő és kortársai. Fiatal gimnazistaként, ifjúsági hittanosként a templomi csapatban az ő dalait énekeltük legfőképp. A lelkesedésünket valahol örömmel fogadták, de voltak – főképpen az idősebbek között –, akik nem igazán kedvelték, hogy a beatmise és a woodstocki hangulat felbukkant a templom falain belül. Abban az időben ez az egész számomra kevésbé jelentett szolgálatot, inkább önmagunk megmutatását, de mégis megtartotta az életemet Isten közelségében, amiért máig hálás lehetek. Aztán egy hosszabb időre elvesztettem a kapcsolatomat a műfajjal.

– Mi történt?

– A zenében elkalandoztam a színpad, a könnyűzene és a színház irányába. A templomi gitáros zenélés ekkortájt abbamaradt. Egy szintén templomi gitáros társasággal előadtuk a Jézus Krisztus Szupersztárt, amelyben Júdás szerepét alakítottam. Ez nagyon jó benyomást tett rám. Először találkoztam a musical világával. Összekovácsolta a bennem meglévő ifjúkori ambícióimat. Hozzájárult a helyes Istenkép kialakulásához. Rábredtem, hogy ennek a zenélésnek jó lenne megadni a nívót. Jobban akartam csinálni azt, amiért dobogott a szívem. Nem vagyok megrögzötten könnyűzene-párti a templomban.

Nagyon szeretem a hagyományos megszólalásokat, az orgona hangját,

mert úgy gondolom, az a hangszer mindig ugyanolyan erővel fog megszólalni. Jólesik a lelkemnek, ha a hívekkel együtt énekelhetem a régebbi, gyerekkoromtól belém ivódott énekeket, és zeng az egész templom.

– Miért, a gitáros énekeket szerinted nem éneklik a hívek?

– Néha a lelkesedéstől hajtott templomi könnyűzenei kezdeményezések ügyetlenek, esetlenek. Nem az egyszerűség vagy a bonyolultságuk a baj, hanem ahogyan azt átadják a gitáros csapatok. Sok esetben kontrasztos a zenei anyag mai frissessége és a dalszöveg túlzottan ájtatos hangvétele. Ezért sokkal stílusosabb számomra, ha Hozsannás énekeket énekelnek. Hozzáteszem, nem ismerem a ma alkotó csapatokat, sem a műfaj újdonságait.

Dolhai Attila gitárral a színpadon előadás közben. Fotó: az előadó magángyűjteményéből.

– Mégis vállaltad a szentmise zenei szolgálatát – gitárral a kezedben.

– Kértek engem a helyi közösségbe tartozó zenészek, hogy csatlakozzam. Valószínűleg magamtól nem indultam volna el ebbe az irányba. Fontos feltételem volt, hogy amit odaviszünk a templomba az oltár elé, minőségi és vállalható legyen. Bevallom, féltem attól, hogy ez hogyan sikerül. Emiatt – utólag kicsit röstellem – nem is „reklámoztam” az online szentmise-közvetítést a közösségi oldalamon. A következőt mindenképpen fogom.

– Ezek szerint lesz következő alkalom?

– Most úgy néz ki, igen. A próbák, amelyekből talán lehetett volna még több is, azt mutatták, lehet ebben a műfajban is minőségit alkotni az egész közösség javára, hogy együtt emelhessük fel a szívünket az Úrhoz.

A lelkesedésünkön túl Isten többet érdemel.

Ha egy külföldi keresztény előadó dalait meghallgatjuk, azt tapasztaljuk, semmiben nem különbözik a zenei minősége akármelyik világi számétól. A bennük megfogalmazott örök üzenetet hallva tudjuk csak beazonosítani, hogy az egy Istendicséret. Fontos szempont: az örömhír el is juthasson a hallgatókig, akik nyitottá válnak arra, hogy a közvetített tartalmat elfogadják.

– Változott benned valami a műfaj megítélését illetően most, hogy te is műveled azt?

– A szentmisére összeválogatott énekek eredeti előadásmódja arra csábított, hogy érdemes ezt csinálni. De csak úgy, ahogyan ezt ők teszik. Ehhez viszont energiát kell feláldozni, gyakorolni kell, oda kell tenni a legjobbunkat – magunk miatt, Isten dicsőségére és a közösség javára. Az első alkalom után azt érzem, hogy még többet is bele lehetne tenni, mert ez a dolog többet érdemel. Ezért is akarom folytatni a következő szentmise-szolgálattal. Ha jót tudunk nyújtani,

a szépség ellen egyetlen ember sem fog tiltakozni.

Én sem. De ebbe nekem nem fér bele a mindössze lelkesedésből fakadó zenei ügyetlenkedés. Persze tudom, hogy Isten még a csetlés-botlást is fel tudja használni, hogy elérjen szíveket. Ezzel együtt érdemes ezt jól művelni. Amit nyújtani tudtunk, talán már felvállalható volt. Olyasmiben vettem részt, amit korábban nem tartottam megfelelő színvonalúnak, ám mire odajutottunk, hogy zajlottak a próbák, teljesen átfordult bennem a korábbi véleményem. Tisztán láttam, rajtunk múlik, hogy amit Isten dicsőségére felajánlunk, jó lesz-e vagy sem. Meg kell próbálnunk még szebbet alkotni, sokkal jobban, mint eddig tettük!

– Hogyan lehet szebbet alkotni? „Szentet, művészit és egyetemest”?

– Ez az egész egy szolgálat. A daloknak hitelesen kell tudniuk megszólalni. Ekkor képes lesz sokakat, akár mindenkit megszólítani. A könnyűzene, mint stílus, ma már köznyelvnek számít, mindenki ismeri. A kérdés, hogy jól tudunk-e élni a stílus kínálta zenei eszközökkel. Legyenek tiszták és pontos időben lefogott akkordok, legyen helyesen intonált éneklés. Technikailag precízek legyünk! Erre kell törekednünk. Nem dőlhetünk be a „saját romantikánknak” és hitvilágunknak. Ha a lehető legtisztábban és legegyszerűbben, minimális, zeneileg indokolt akcentussal szolgálunk zeneileg, célt fog érni ez a muzsika. Eszközök vagyunk ebben.

Dolhai Attila a kistarcsai templomban a könnyűzenei liturgikus szolgálat közben. Fotó: részlet a szentmise-közvetítésből.

– A templomban is?

– A templomban a Jóistennek vagyunk az eszközei.

Hozzáteszünk valamit az egyházi liturgia ünnepléséhez, azt szolgáljuk. Erre a templomi közösséget is rávehetjük a szentmise előtti áténekléssel. A hallás utáni daltanulás sima pedagógia. Meg kell ismertetni a híveket is ezekkel a zenékkel, hogy tevékenyen részt vehessenek benne. Ezt a részt nem spórolhatjuk le, és leginkább a mi feladatunk és felelősségünk. Engednünk kell, hogy a dal működjön: a lehető legszebben szólaljanak meg a kiadott hangjaink, de azokat nem szabad túljátszanunk, mintegy jelezve, hogy mi mennyire szeretjük Istent… Ettől szirupossá válhat a megszólalás, egyben kevésbé hitelessé. Fontos lenne, hogy a könnyűzenei dicsőítésvezetők talán még hiányzó képzésében, de a kántorképzőkön is nagyobb hangsúlyt kaphasson az énekes megszólalás fejlesztése, hiszen egy kántor elsődleges feladata leginkább ez volna, és csak aztán a hangszeres kíséret.

– Önmagában azzal, hogy megjelentél ebben a templomi zenei szolgálatban, tanúságot tettél a keresztény hitedről. Nem tartasz attól, hogy emiatt esetleg valamiféle hátrány ér majd, vagy megbélyegeznek?

– Rajtunk is múlik, hogy hogyan alakul a jövőnk. Rajtunk is áll, milyen lesz a jövő színháza. Több, a popszakmában és a művészeti életben ismert világi, hitükben keresztény előadónak feladata lenne ma részt vállalni az egyházi könnyűzenei megszólalásokban. Ez a templomaink falain belül is megjelenő zenei profizmus jót tenne a műfajnak. Elgondolkodtató, hogy miért rejtegetjük ezen a téren a kincseinket. Sokan jelezték a kistarcsai gitáros szentmisét követően, hogy mennyire sokat jelentett nekik. Most már én is teljes mellszélességgel tudom vállalni, hogy részt vegyek az ilyen zenei szolgálatokban. Nem tudom bizonyosan, de nagyon remélem, hogy sikerül elérni a világi könnyűzene színvonalát. Erre törekszünk. Ha ez teljesül, akkor

a zenélésünk nyitottá teheti akár a nem keresztény embereket is arra, hogy meghallják a dalok hordozta üzenetet, és megérintse őket Isten szeretete.

A kiemelt képünket Dolhai Attila bocsátotta rendelkezésünkre.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Szikora Robi a Vasárnapnak: A Jóisten küldötte lettem