Prazsák László: Belső bizonyosság és öröm számomra, hogy Krisztusé vagyok

Prazsák László 1993-ban a legnagyobb természetességgel mondott ki egy mondatot a Népstadionban: „Lesz itt még dicsőítő alkalom is”. A Biblia azt mondja, hogy az a prófécia van az Úrtól, amelyik be is teljesedik. 2020. július 18-án a november 15-én átadott új Puskás Arénában hetvenezer ember fogja egy szív, egy lélek dicsőíteni a győztest, Jézus Krisztust. A dicsőítésvezetővel az egyre több helyen elinduló és működő folyamatos dicsőítésekről is beszélgettünk.

Dávid király megszervezte, hogy a nap minden percében legyenek olyanok, akik dicsőítik Istent. Ti is ennek mintájára éltek. Mit jelent számodra a szüntelen dicsőítés?

Semmi különleges nincs abban, amit mi csinálunk. Ennek kellene a normálisnak lennie minden templomban, minden imaházban. Olyan helyeken, ahol a helyi gyülekezetnek van egy épülete. Azt látom, hogy rengeteg templom üresen áll, hatalmas fenntartási költséggel. Nincsenek kellőképpen kihasználva. Van egy-két mise, imaóra, stb. De a legtöbb időben üresen áll az épület.

Minden közösségben át kellene venni a folyamatos dicsőítés vízióját.

Valószínűleg előbb a dicsőítőknek, azután mindenkinek. Szerintem az egész város megváltozna, ha ez minden templomban élő gyakorlattá válna. Hála Istennek, egyre többfelé alakulnak Imádság Háza közösségek ebben a szellemiségben.

Álljon fel az Istent imádó zenei hadsereg!

A ti közösségetek mikor indult?

A mi Imádság Hazánk 1979-ben indult házi közösségként. Az első tíz évben az imádkozás volt a fő profilunk. A vezetőink benne voltak abban a közbenjáró mozgalomban, amely a rendszerváltásért könyörgött Istenhez.

Ezt hívták Pásztor Körnek?

Igen. 1987-ban ez az egész arra alakult, hogy összejöjjenek minden felekezetből a hívők, hogy együtt imádkozzanak az országért. Külföldről eljött hozzánk egy prófétai csapat azzal az üzenettel, hogy

Isten meg akarja változtatni Kelet-Európát, más szóval a kommunizmust el akarja söpörni.

A nemzetközi vezetőkből álló csoportban jó páran kaptak igét Istentől, amely ezt támasztotta alá. Még ebben az évben létrejött egy konferencia. A közösségünk onnantól kapta Istentől ajándékba a felismerést, miszerint a közbenjárás által akár nemzetek sorsa és élete fordulhat egyik irányból a másikba. A baráti körömmel két évre rá csatlakoztunk az Imádság Háza gyülekezethez. Mivel mindannyian zenészek voltunk, behoztuk a dicsőítést a közösségbe. Így állt össze az ima, a közbenjárás és a dicsőítés hármas egysége. Csak később tudtam meg, hogy az Imádság Háza lelkiségét elindító központban, Kansasben éppen ezt tanítják: van a “hárfa” és a “kehely”, vagyis a dicsőítő- illetve az imaszolgálat. Nálunk mindez természetesen, mindentől függetlenül már egyben megvolt. 

Megerősítette a közösséget ez a felismerés?

Kezdetben lendületet adott, ám a gyülekezetünk és a Pásztor Kör is egy idő után “megroppant”. Az emberek elszivárogtak jobbra-balra. Én is majdnem feladtam az egészet. Isten viszont megmentett. Az ezredforduló előtt, 1999 vége felé kimentem Jeruzsálembe egy Imádság Háza konferenciára. Az ottani vezető mesélte, hogy elindult Kansasben az Imádság Háza. Míg kint voltam, megértettem, hogy mi hasonlót kezdtünk el a gyülekezetünkben tíz évvel korábban. Egyik pillanatról a másikra kitágult a horizont. Megerősített abban, hogy nem szabad abbahagyni a közösséget, sőt, ki kell bontani azt, amit Istentől kaptunk. Amikor hazajöttem, elkezdtünk a folyamatos dicsőítésre, illetve a városért és az országért végezhető imára fókuszálni.

Éreztem, hogy Isten azt akarja, legyen egy hely, ahol tényleg folyamatosan, a nap 24 órájában megy az ima.

Ez 2008-ban el is indulhatott, és azóta is tart. Az Úr megmutatta, ha ébredést szeretnénk, akkor egyre nagyobb teret kell engednünk az imának és a dicsőítésnek. Szükség van az igehirdetésre is, de az arány nem mindegy. Ott ahol dicsőítenek és imádkoznak a hívők, leszáll a Szentlélek.

A dicsőítő zene bibliai gyökerei V.

Az Imádság Háza kötődik valamelyik felekezethez?

Nem akartunk konkrétan egyik felekezethez sem elköteleződni. A mennyből nézve nem a felekezetek számítanak, hanem, hogy ki az Úré és ki nem az. A jogi formánk alapítvány volt. Egy testnek voltunk a tagjai, testvérekként Krisztusban. A mi közösségünknek éppen ez volt a feladata: megismertetni egymással a különböző gyülekezeteket. 

Miként tettétek ezt?

Rendezvényeket szerveztünk. 1993-ban elindult a “Felvonulás Jézusért”. Itt találkozhattak egymással más felekezetű keresztény emberek. 

A hivatalos egyházi részről ezt jó szemmel nézték?

Egyre jobban elfogadták. Fokozatosan oldódni látszott minden. Az első felvonulást – amelyet Csepelen tartottunk háromezer résztvevővel – hivatalosan semmilyen irányból sem támogatták, mégis minden felekezetből jöttek résztvevők. Egy év múlva, 94-ben már ennél is többen voltunk a Városligetben. A kilencvenes évek végén az Új Jeruzsálem Közösségben elindult a karizmatikus megújulás. László Viktorék elhívtak oda, hogy segítsek a dicsőítésben. Én pedig elhívtam őket a Pásztor Körbe. Így jutottunk el 2000-ben a nagy felvonulásig. Ekkorra már hivatalosan is egyre jobban mellénk álltak az egyházi vezetők. Viktornak ebben nagyon nagy szerepe volt.

Olyan lelkesedéssel beszélsz minderről. Mitől ég benned a dicsőítő szív?

Egyszerűen csak örülök annak, hogy Jézus megváltott. Ateista voltam és Isten különleges módon egy nem hívő barátomon keresztül szólított meg, aki végül utánam tért meg. Amikor meg tudtam térni, tényleg nagyon nagy öröm volt számomra.

A dicsőítésvezetéshez mindenképpen szükséges, hogy legyen elhívásunk, mert nem minden hívőből lesz dicsőítésvezető.

Ám, ha valakinek van erre elhívása, akkor tanulható: figyelni kell másokat, hogy ők hogyan csinálják. Én például nagyon sokat tanultam Noel Richardstól. Természetesen az első dolog, hogy az ember szereti az Urat. Utána pedig meg kell tanulni azt kifejezni. Ebben a Biblia ad iránymutatást.

Noel Richards: A dicsőítés során Istent keressük, aki mindig jelen van

Ez ilyen simán ment?

Nem teljesen. A megtérésem után nagy harcot vívtam magamban. A megtért barátaim mindenféle külső kísérő jelet, látomást kaptak ajándékba Istentől. Én pedig semmi ilyesmit nem éltem át. Az ördög legalább két évig támadott azzal, hogy mivel nekem nincsenek ilyen nagy átéléseim, ezért énbennem nem is történt semmi. Azt akarta elhitetni velem, hogy nem is tértem meg. A közösségemben végül el tudtam mélyülni Isten gazdagságában, és felismertem, semmi gond nincs azzal, ahogy Isten engem elhívott, hogy vele legyek. Megértettem, nem az átélések függvénye a megtérés.

Ezek után mindennap bennem volt ez a nagyon erős belső bizonyosság, hogy én Krisztusé vagyok.

Nekem ez adja az erőt. Nem kell nekem semmilyen nagy érzés. Tudom, hogy min vitt át az Úr. Látom, hogy mi mindenen kellett átküzdenem magam, hogy Jézusé lehessek. Ez egy fantasztikus dolog.

A zene hogyan segített neked ebben?

Hallottam még régen egy ezerszer átmásolt kazetta recsegő felvételét, amelyen egy amerikai énekes a “hippi halleluját” énekelte. Azt kell róla tudni, hogy ez a zenész bement a stúdióba felénekelni ezt a dalt, miután már feljátszották hangszerekkel a kíséretet, és amikor visszajátszották, egy hatalmas kórust hallottak a háttérben, pedig csak ő egy szál maga énekelt.

Rádöbbent, hogy amit hall, az angyalok hangja. Eljutott a közösségünkbe is ez a felvétel. Meghallgatva, átéltem, hogy ezek az angyalok számtalanszor elénekelhették már ezt a dalt, mégsem unalmas számukra. Sütött belőle az igazi hála és dicséret. Ott és akkor elhatároztam, hogy én is így akarok énekelni Istennek. 

Hogyan szokott megszületni benned egy dicsőítő ének?

Nincsen erre egyetlen módszerem. A legkülönfélébb szituációban kapok egy-egy ihletet dallamot, szöveget. Van egy-két dalom, amely különlegesebben keletkezett, például a “Nyisd meg a menny kapuját”.

Ez hogy történt?

Dicsőítés előtt készültem, “nyelveken énekeltem”. Játszottam a gitáron az akkordokat, és egyszer csak jött ez a dallam. Énekeltem nyelveken a dallamot, utána pedig nem sokkal a szöveget is rá. Éreztem, hogy ez így kevés. Imádkoztam még egy refrénért. Amikor az egyik barátomhoz mentem, a lépcsőházban megálltam, és szinte hallottam belülről azt, hogy „angyalok látnak téged a mennyben, és szól a dicséret és zengem…” Ezt gyorsan leírtam. Egy nagyon érdekes rím van benne. A második versszakot már elég sok munka és szenvedés árán írtam meg hozzá. Általánosságban mindig van egy rövid ihletett rész, amelyet azután sok munkával egy kerek egész dallá kell kidolgozni.

Jézus zászlója alatt találkozunk – László Viktor a Vasárnapnak

Stadion 2020?

1993-ban David Yongi Cho Magyarországon járt. Cho a világ legnagyobb helyi pünkösdi gyülekezetének a vezetője Dél Koreában. Az Olimpiai Csarnokban volt ez az alkalom. A szünetben kimentünk a szomszédos stadionhoz. Korábban Billy Graham járt már a Népstadionban, amely megtelt emberekkel Isten Igéjének hallgatására. Amikor viszont David Y. C. jött, és a rendezvényen én voltam a dicsőítés vezető, A Lélek ajándékaként egy igen felfokozott állapotba kerültünk. Ennek hatására az egyik szünetben kimentünk megnézni a Stadiont. És akkor kaptam egy próféciát.

A legnagyobb természetességgel kimondtam ezt a mondatot: „Lesz itt még dicsőítő alkalom is”.

Később egyszer csak megkeresett Noel Richards, azután pedig kapcsolatba kerültem László Viktorral. Láttam, hogy amit akkor nagy lelkesedésben kimondtam, az nem az én saját kijelentésem volt, hanem Isten profetikus üzenete. Nagyon fontos volt, hogy ezt a mondatot annak idején kimondjam. A prófétai dolgok úgy működnek, hogy azokat ki is kell mondani. Úgy éreztem, Isten annak idején megtalált engem, hogy kimondjam, amire ő vágyik. Később Isten összehozott olyan emberekkel, akik ezt meg is tudják szervezni. És elindult ez az egész folyamat.

Isten a színfalak mögött dolgozik – Noel Richards a Vasárnap.hu-nak

Persze elképzelni sem tudtuk, hogyan érkezünk el majd idáig. Léptékekkel nagyobb esemény vár ránk, mint amit eddig csináltunk. De az egészben látszik a kezdetben kimondott szó után az isteni építkezés. Persze nagyon bele kell tennünk a munkát és a szellemi részt is. De úgy tűnik, az irány jó. A Biblia azt mondja, hogy az a prófécia van az Úrtól, amelyik be is teljesedik.

Az Ez az a nap! Roadshow a Kárpát-medence nagyvárosaiba viszi a Stadion 2020 meghívót

Meghívjátok az embereket, elindult az Ez az a nap Roadshow a Kárpát-medencei nagyvárosokban.

Két hete voltunk már Erdélyben: Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön jártunk a roadshow-val. Aztán pedig Budapesten a Papp László Sportarénában Nick Vujicic előadásával előtt és után dicsőítettünk. Volt egy csak diákoknak tartott délelőtti előadás is. A fiatalok úgy beindultak a dicsőítésre, hogy lejöttek a lelátókról és elkezdtek a színpad előtt ugrálni. Sajnos a rendezők visszatessékelték őket a helyükre…

Ezek szerint meg lehet szólítani ezzel a zenével a mai fiatalokat?

Az a zene, amit mi játszunk a hatvanas évek zenéjéből ered, sok esetben annak jellegét is magán viselve. Én abban hiszek, hogy Isten fog egy új zenét adni. A Beatles biztosan isteni inspirációtól vezérelve indultak el, azonban ők világi próféták voltak. A lázadás magvait vetették el. De a zenéjükben bizonyosan kihallottak valamit az isteniből, csak éppen másra használták fel.

Így üzent át a vasfüggönyön a beatzene

Minden lelki megújulást zenei jelenség is kísér. Biztosan valami nagyon eredeti születik majd. Elementáris erejű lesz, éppen úgy, ahogyan a Beatles elkezdte – csak az irány nem volt jó. Imádkozni kell ezért. Biztos vagyok abban, hogy Isten ezt a zenét sokaknak fogja adni. Nem tudom, hogy ez milyen stílus lesz. Azok zenéje lesz ez, akik ár évtizedek óta az Úrral járnak, nem pedig a frissen megtérőké. Valami ilyesmire várok.

Miért adnánk oda a legjobb zenéket az ördögnek?

Te hogyan készülsz a július 18-i alkalomra?

Nekem hatalmas élmény ez az egész. Az isteni kijelentés beteljesedését látom benne. Amit rajtam keresztül az Úr kimondott 27 évvel ezelőtt, a szemeim előtt látom kibontakozni. Azt tudom, hogy ez csak egy következő kezdet lesz. Ezután sokkal több stadionos dicsőítő alkalom lesz, amelyek könnyebben jönnek majd. Most nagyon jó ebben az úttörő munkában részt venni, akár a színpadon szolgál valaki, akár csak úgy eljön résztvevőként. Felemelő pillanat lesz. Szerintem a kormány maga sem tudja, de azért építi a stadionokat, hogy azok lelki ébredés háttereként töltsék be szolgálatukat.

A keresztények istendicsérete megszenteli a stadionokat

Paul Cain mondta a nyolcvanas évek elején, hogy a nagy sportlétesítményekben istentiszteletek és összejövetelek lesznek. Olyan ébredés lesz, hogy senki nem fog elmenni egy sporteseményre, mert nem érnek majd rá az emberek, hiszen Istent dicsérő összejöveteleken fognak részt venni. A sport és a politikai rendezvények totálisan háttérbe fognak szorulni. Én hiszem, hogy ez a látás Istentől van.

Fotó: Ezazanap.hu

Kapcsolódó írásunk:

Pat Barrett: Magyarországon Isten már megkezdett valamit!