Pat Barrett az idei Ez az a nap rendezvény meghívott előadója volt - Amerikából érkezett a magyarországi keresztények legnagyobb zenei rendezvényére június elsején. Az énekessel készült interjúból kiderül, hogy Magyarországnak különleges feladata lehet a régióban és a világban egyaránt. Mint mondta, a magyarok Istent dicsérő dalaira szüksége van az amerikaiaknak. A beszélgetés a dicsőítésvezető Arénában adott koncertje után készült.
– Úgy fogalmaztál az imént, hogy amikor megérkeztél Magyarországra, olyan érzésed volt, mintha beleléptél volna egy folyóba. Mire gondoltál konkrétan?
– Hatalmas élmény itt lenni, még soha életemben nem jártam Magyarországon. Amikor megérkeztem, egy olyan érzés lett úrrá rajtam hogy itt valami mozog, folyik. És én nem az a „Látomásom van!”-srác vagyok, nem vagyok próféta, egyáltalán nem. Korábban találkoztam már László Viktorral, és hallottam, milyen folyamatban vagytok benne, és merre felé tartotok. És tényleg, amikor kiléptem a repülőgépből, azt éreztem, hogy „itt az idő”. Akármit is jelentsen ez. Olyan érzés volt, mint amikor egy gyümölcs megérésére való várakozás után végre eljön a pillanat, hogy leszakítsad azt, és belekóstolj. Úgy éreztem, beleléptem és részévé váltam valami csodálatosnak, ami már régóta „történik” nálatok.
– Ezt nem szoktad más helyeken is érezni?
– Tudod, a zenészek néha úgy gondolkodnak, „ó, most utazom egy kicsit, elénekelek pár dalt, kiöntöm a szívemet, ahogy csak tudom, és remélem, hogy Isten tesz valamit”.
hirdetésNálatok azt tapasztaltam, hogy egy olyan helyre lépek, ahol Isten már megkezdett valamit.
És most nem is csak Magyarországról beszélek. Itt sokkal többről van szó, mint a magyarokról. Beleléptem egy folyóba, ami már régóta folyik. Ez az érzés izgalommal tölt el.
– Amerikában is lehet ilyen folyó. Chris Tomlinnal és másokkal ti is összefogtatok, a magyarországi keresztény dicsőítőkhöz hasonlóan. Számotokra mit jelent ez?
– Jézus sokszor használja a folyót mint hasonlatot. A bensőd legmélyéből az élő víz folyóként indul el más emberek felé. Aztán ott van az az elképesztő történet, amely a kezdetek kezdetén indult. A Jelenések könyvében van egy kép, ahol az élet vizének folyóját látjuk. Annak mindkét partján az élet fája áll, amely évszaktól függetlenül, folyamatosan termést hoz. Ami szerintem egyben tartja ezt az általad említett egységet, az az Isten emberek felé nyitott szíve. Isten szívét a mi igenünk nyitja meg, amit az Atya akaratára felelünk.
– Magyarországon Sillye Jenő az a veterán, aki a kommunizmus legkeményebb évtizedeiben is vállalta hitének dalaival való megvallását. Az ő nyomában sokan indultak el, hogy gitárral dicsérjék Istent. Nálad ez hogy történt, hogyan hívott meg Isten a szolgálatra?
– Az apám lelkész odahaza. Az ő gyülekezetében nőttem fel. Folyamatosan körülvett a dicsőítés, a tanítások, a szentbeszédek, és minden, ami egy gyülekezetben körül tudja venni az embert. Eközben láttam, hogy a gyülekezet tagjai mélyen hiszik is azt, amit énekelnek Istennek. Ez megérintett belülről. Mindig érdekelt a zene. Középiskolásként elkezdtem megnyílni Isten felé. Nemcsak követtem a szüleim vallását, hanem igent mondtam Istenre, és élő kapcsolatom fejlődött ki vele. Majd később elkezdtem dalokat is írni. Ezek a dalok egyáltalán nem voltak jók és minőségiek. De eszközzé váltak abban, hogy kifejezzem Istennek mindazt, ami igazán a szívemben volt őiránta.
– Őszintén írtál dalokat.
– A zene tanított meg őszintén kifejezni az érzéseimet. Folyamatosan arra emlékeztetett, hogy kimondjam az igazságot. A dal révén ilyenkor különleges dolog történik az emberrel: nemcsak azt engedi meg, hogy ne tartsd rejtve, amit érzel, hanem mindeközben segít is elfogadni az érzéseidet. Ha csalódott vagy, ha kétségek gyötörnek, vagy félelem tölt el. Jézus soha nem mondta azt, hogy „győzd le a félelmeidet”, és csak „azután jöjj hozzám”. Ehelyett sokkal inkább azt mondta: „Kövess engem!” „Hozz el nekem mindent, aki vagy”! Jézus nem fél az érzéseinktől. Nem lesz tőle ideges, és nem bizonytalanítja el. Ő tudja kezelni a félelmet, a kétséget, az aggodalmat, ráadásul képes ezeket az érzéseket bizalommá formálni. Édesapám remek példakép volt, akitől megtanulhattam ezt. Még most is vannak olyan mentorok, hangok az életemben, akik segítenek, bátorítanak, próbára tesznek, mélyebb kapcsolatra hívnak Istennel. Ez nem múlt el.
– Magyarországon nagyon szeretik az Amerikából érkező dicsőítő dalokat. Mit értettél azalatt, hogy szükség van a magyaroknak a dalára, mind a magyaroknak, mind az amerikaiaknak? El tudod képzelni, hogy az a fajta egység, amit megéltek akár Chris Tomlinnal vagy másokkal, át tud lépni határokat, ahogy akár az „Ez az a napon” ma is? Lehetséges, hogy ledőljenek a különböző nyelvek adta falak, és új, közös dalok szülessenek?
– Nem látom akadályát. Azt gondolom, nagyon fontos – nekem legalábbis –, hogy amikor írok, akkor olyan dalok szülessenek, amilyenekre nekem van szükségem. Tehát belülről, magunkból kell elindulni. Közöttetek, itt Magyarországon egy számomra teljesen új kultúrában vagyok. Olyan dolgokkal és gondolkodással találkozom, amilyet még sehol máshol nem tapasztaltam. A legegyszerűbben azok tudják kifejezni, bemutatni ennek a kultúrának a tapasztalatait, akik maguk is ebből a kultúrából valók. Hiszem, hogy egy előadónak látása van arra, hogy mit kell kimondania, miről kell beszélnie, miről kell gondolkodnia.
Pat Barrett, a Good Good Father című dal szerzője az Eucharist együttes tagjaival; Fotó: Vasárnap.hu
– Hatalmas megtiszteltetés hallanom, ahogy más is énekli a dalomat. Odavagyok ezért! Megindító, amikor Isten ilyen módon is használja egy dalomat. Ám 7 milliárd ember él a földön, és fontos, hogy a világ ne csak a tízünk által írt dalokat énekelje. Biztos, hogy szükségünk van egymásra, és jó összefognunk. Azonban néhány dal mindenképpen helyi marad. Más dalok viszont bejárják a világot. Mindkettő dolog jó, mindkettő lenyűgöző.
A fontos kérdés mindig az, hogy segít-e a dal a körülöttünk élő embereknek megnyílni Isten felé.
Néha elzárjuk a dalainkat, mert félünk megmutatni azt másoknak, helyette inkább mások dalait énekeljük. Én hiszem, hogy Isten azt mondja: „Nem hiába adtam neked azt a dalt. Most van itt az ideje.”
– „Most van itt az ideje” a gyermekeink felnevelésének is. Hogyan egyezteted össze a zenei szolgálatot és a család hivatását?
– Hát, nekem nincs hét vagy éppen nyolc gyerekem. Azt gondolom, hogy ahogy mindennek a világon, ennek is megvan az ideje. Nem utazhatsz évente 200 napot úgy, hogy közben otthon hagyod a családodat. Ez biztosan nem jó ötlet. De komponálni például ilyen időszakban is tudsz. Csöndben, magadban, a ház körül, a gyerekek fektetésekor… Ezt teszem én is, dalokat éneklek nekik. Ahhoz, hogy írni tudj, és nyitott lehess arra, amit az Isten mond neked –majd leírhasd azt egy darab papírra – nem kell beutaznod a világot vagy az országot. Nem kell, hogy úgy éld meg mindezt, mint mondjuk Chris Tomlin. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy olyan legyen az életed, mint az övé.
Inkább éld meg a saját, igazi életedet, írj igazi dalokat.
Semmi baj azzal, ha éppen egy olyan periódusban van az életed, amikor leterhel a sok felelősség, amikor nincs elegendő időd, amit a munkádra vagy a turnéra szánhatsz. Hiszen ilyenkor a családod a szolgálatod. Jelenleg éppen hét vagy nyolc tanítványt nevelsz!
Isten országában a szolgálatot másképpen kell mérned, mint hogy „szükségem van videókra vagy különböző stadionokban való fellépésekre”! Stadionban énekelni hatalmas élmény, de a család is hatalmas élmény!
A család ugyanolyan fontos, mint a stadion!
Mindkettő dolog szent Isten szemében. Külön szemlélni ezeket olyan, mint szem elől téveszteni a folyót, amely összeköti őket. A család és a stadionos pillanataim is jelen vannak az életemben, de minden nap Istent is meghívom a házamba. Kérem a Szentlelket, hogy segítsen a gyermekeim nevelésében. Ezek a dolgok teljesen összefüggenek. El kell fogadnunk azt, amit Isten adott számunkra – itt és most.
– Hogy tervezed: szívesen jössz még Magyarországra?
– Mindenképpen igen! Nagyon szívesen visszajönnék! Azt kívánom, hogy bárcsak itt lehetne a feleségem és a három gyermekem! Szeretnénk családként többet utazni a mostaninál. A család és szolgálat egyensúlya ebben is fontos nekem. Látva, hogy egy ideig még biztosan sokat fogok utazni, valahogy azt próbáljuk megoldani, hogy a családom velem utazhasson. Úgy persze sokkal költségesebb… De érezzük, hogy Isten együtt hívott meg bennünket erre a szolgálatra. Emiatt vagy kevesebbet fogok utazni, és így többet leszek otthon, vagy együtt utazom a családommal. Hiszen Isten az egész családomat meghívta erre a zenei dicsőítő szolgálatra. Amint lehetséges, újra jövök hozzátok. Nagyon jól érzem magam itt. Hívjatok meg újra!
Fotó: Vasárnap.hu
