Az Szikra életműdíjas Győri János Sámuel (jobbra). Fotó: Baksa Gábor

– Az idei Szikra-díj 2019 életműdíjának átadásakor elhangzott méltatásban hallhattuk, hogy kezdetben sokat kellett azért küzdeni, hogy az ember ilyen zenét játszhasson.

– Annak ellenére, hogy annak idején a püspököm nagyon szeretett, mégsem járult hozzá, hogy ezt a zenei tevékenységet a fiatalokkal végezzem. Mentségére szól, hogy nem szabadon hozta meg ezt a döntését. Képletesen szólva, a kommunista párt részéről pisztoly volt a hátának szegezve, nem tudott mást tenni. A mai fiatalok csak elbeszélésből ismerik ezt az érát. A legtávolabbi helyekre tették át a lelkészi szolgálati feladataimat, így kerültem el a Viharsarokba is Kiskőrös után. Ott az ifjúsági munka miatt voltam a rendszer begyében.

– Voltak-e minták, amelyek ösztönzői voltak abban, hogy gitárt ragadjon?

– Apám nagyon nyitott ember volt. 1961-ben amerikai útjáról hazatért Hafenscher Károly Deák téri lelkészt arra kérte, hogy tartson nekünk előadást a néger spirituálékról. Mi pedig teljesen bezsongtunk a feketék felvételről hallott gyülekezeti zenéire. Nagy hatással voltak ránk.

hirdetés

– Abban az időben nem volt egyszerű még a hangszereket sem beszerezni.

– 1964-ben az NDK-ba, egy ifjúsági táborba mentünk ki, ahol indulószerű énekeket adtunk elő. Ott egy lelkésztől kaptam egy olcsó NDK-s gitárt, amit hazahozhattam. Miután az első tudatos Isten felé való fordulásom kamaszkoromban megtörténhetett, a korábbi tangóharmonika helyett gitáron kezdtem el játszani.

1965-ben meg is alakítottuk a Hermons névre keresztelt zenekarunkat.

A nagyanyánk adta ezt a nevet a Hermon hegyére asszociálva. Mi fricskának szántuk felé, hogy őt kérjük fel a névadásra, de ő komolyan vette. A „Hermon harmatja üdít” – mondja a Biblia. Az persze más kérdés, hogy üdítő volt-e a zenénk. A megalakulásunk évében, adventben már két dalt is játszottunk a templomban. Mi készítettük a hangszereinket, állítottuk össze a felszerelésünket saját kezűleg. 1966-ban már elektronikus hangszereket is használtunk.

– Volt-e tudomásuk a többiekről, akik – akár más felekezetekben – titokban alkottak? Volt-e esetleg kapcsolatotok Sillye Jenővel, az első Szikra-díj gála életműdíjasával, vagy a Bolyki fiúk szüleivel, esetleg Dax-szal, csakhogy a legismertebbeket soroljuk?

– Elszigetelten, titokban működtünk, ahogyan a Lélek indított mindannyiunkat. Például Sillye Jenőről első alkalommal akkor hallottam, amikor az Ecclesia Könyvesboltban megjelent a Kristályóriás című, húsvéti oratóriumuk bakelit lemezen. De ez már a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején volt. Sajnos nem volt közös fórumunk, ahol összejöhettünk volna. A Bolykiakról is csak hírből hallottunk. Az áttörés – az én meglátásom szerint – akkor jelentkezett ezen a területen, amikor 1986-ban a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió meghirdetett egy könnyűzenei pályázatot, amelyre mi is beneveztünk a Tékozló fiú című számunkkal. Ezt a pályázatot mi nyertük meg. De akkoriban az ilyen eseményeknek semmiféle hirdetése nem volt. Minden csak suba alatt történhetett. Ennek ellenére én elkértem a szervezőktől azok címeit, akik küldtek be pályaművet, hogy felvehessem velük a kapcsolatot.

Ebből alakult ki a Jubál Fesztivál, a keresztény könnyűzene egyik korai találkozója.

A szervezési folyamat alatt nyomozók szimatoltak, hogy fogást találjanak rajtunk. Én akkor elmagyaráztam nekik, hogy akik egy ilyen fesztiválra eljönnek, azok mind társadalomszerető emberek lesznek, nem kell tartaniuk semmiféle államellenes megmozdulástól.

Rétvári Bence államtitkár a keresztény könnyűzene állami támogatásáról beszél. Fotó: Baksa Gábor

– A mai államtitkári bejelentés, amely a keresztény könnyűzene állami támogatására vonatkozott, szerencsés ösztönzője lehet-e a műfaj felemelésének a régebbi időkre visszanyúló tapasztalata alapján?

Minden ilyen támogatásért hálát kell tudnunk adni, mert tudjuk, hogy a kormány jó ügyet szolgál ezzel. Lehet, hogy a hír hallatán többen, akik a kereszténység, illetve a könnyűzene felé is fenntartásokkal fordulnak, támadni fogják a kormány ilyen szándékú segítségnyújtását. De van egy belső nézőpont is, ha a közösségeink felől közelítjük meg a kérdést. Fontos, hogy egy ilyen támogatás hatására ne a lustaság irányába mozduljon el az egyházi közösség dinamikus élete, nagyon résen kell lenniük a lelkipásztoroknak.

Mert nagyon jó, hogy ilyen támogatás érkezik államtól. Isten a választott nép életében is küldött „Círusz királyokat”.

Ez a kormányzati hozzáállás összességében nagyon jó az egész közösségnek, az egyháznak és a magyar társadalomnak is. Ám szüntelenül ébren kell tartanunk a hívőket, hogy egy ilyen segítségnyújtás hiányában is tudják vállalni a gyülekezetért meghozandó áldozatokat.

A The Sign tagjai a Szikra-díj Gálán. Fotó: Baksa Gábor

– A keresztény könnyűzene képes-e megszólítani a mai fiatalságot?

– A keresztény zene önmagában nem „csinál” semmit. A megfelelő lelki, teológiai és gyülekezeti háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy a zene ki tudja fejteni a hatását. Ahol keresztény könnyűzene van, az az ébredést jelzi.

A felsorolt háttérbeli tényezőknek fel kell tudniuk ismerni a keresztény könnyűzenében lévő erőt, amely a megújulás felé indítja el a közösséget.

Aktuálisan fogalmazza meg a mai kor emberének a Jézus mellett való döntést – érthető zenei nyelven és szöveggel. A hitbeli ébredés kezdetben egyik keresztény felekezetben sem talált soha méltó fogadtatásra. Ez a zene akkor tud otthonra lelni az egyházban, a gyülekezetben, ha az adott közösség egy olyan lelkületre született újjá, ahol már a könnyűzenei stíluselemeket hallva nem a diszkó vagy a világi zeneipar szellemiségére engednek asszociálni a szakrális térben, hanem kellemes lesz a hívő füleknek és lelkeknek. A lényeg, hogy a zene melletti többi komponensre is elengedhetetlenül nagy szükség van, hogy a keresztény könnyűzenében élet maradjon, és hatékonyan fejtse ki küldetését.