Sillye Jenő: Jézus barátja

Jenő nap környékén immár hagyománynak tekinthető, hogy Sillye Jenő és barátai koncertet adnak Káposztásmegyeren. Az előadó zenéje több generációt kapcsol egybe. A dalok az örök evangéliumi igazságról vagy annak megélt öröméről szólnak. A magyarországi kortárs keresztény könnyűzenei műfaj első jelentős alakja ma is a reménység hírnöke. Nagypapa-bőrbe bújt dinamizmus.

Jönnek a Jenőék. Ez a mondat elég volt, hogy a mai hatvan-hetvenévesek templomokat töltsenek meg, ahol éppen Sillye Jenő énekelt. A megmozdulásokra érzékenyen figyelő rendszerben nem volt rizikómentes egy-egy ilyen programon való részvétel. Jenő és csapata valószínűleg nem is érezte ezt a nyomást. Az elnyomást.

Sillye Jenő (1984)

Nem a totalitárius rendszerrel akart az ifjú gitáros szembeszállni. Ő Dávid volt a lanttal és nem a parittyával. Az ő szimbolikus lantja a saját gitárja és a mély hite volt. A hitetlenség óriásai pedig sorra dőltek össze, amerre csak járt.

A magyar katolikus és általában keresztény fiatalok erőt merítettek már a dalainak első zsengéiből is. A Szörényiékhez hasonló muzsika tele hittel és reménységgel.

Az igazságot énekelték teli torokból, köntörfalazás nélkül.

“Nincs nappalom, nincs éjjelem soha már, soha már! Ha nincs dalom, nincs életem. S a szívem téged vár, téged vár!” – vallja a szerző egyik ars poétikának tekinthető énekében. Ma is így van ezzel. Annak ellenére, hogy jelenleg már betegségek is nehezítik mindennapjait, hűséggel járja Magyarország közösségeit. Az égi dolgokra figyel, Isten emberek között meglátható országáról énekel.

Soha nem az érdekelte, hogy vajon milyen ismeretségre vagy népszerűségre tehetne szert. Aki bekukkant facebook oldalára, hamar maga is meggyőződhet erről. Aki viszont ellátogat egy koncertjére, ma is örömmel távozik onnan, mert elegendő reménységet vihet haza a hétköznapokba.

Sillye Jenő – saját elmondása szerint – a Jézussal való szoros barátságából meríti az erőt. A gitárjával mindennap átsétál a szomszédos templom kis kápolnájába, hogy Jézusnak, Jézussal énekeljen.


Legközelebbi koncertjét november 17-én adja Káposztásmegyeren, a Szentháromság templom nagytermében (1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2.), este 18 órai kezdettel.