A szocialisták húznak hasznot a szennyvíziszap-bizniszből Székesfehérvár MSZP-s polgármesterjelöltje azonban a saját, szennyvíziszappal teli vermébe esett.
Kerényi Lajos: Keressük az eszmét a társadalom építőköveiben! A piarista szerzetes az idei Egerszalóki Találkozón azt hangsúlyozta, a Szentlélek a holt anyagból élőt tud teremteni.
Lélegeztetőgépet Ujhelyinek! Vöröslő fejét elnézve a szegedi betyár úgy felhúzhatta magát, hogy neki lenne szüksége levegőre, nem pedig az új elnök asszonynak.
Szakképzés új alapokon Az OKJ megszűnik, alapszakma csak iskolarendszerben lesz, a felnőttképzés specializációit a munkaerőpiaci helyzet diktálja majd.
Különlegesen pocsék állapot A magyar bal- és liberális oldal kéz a kézben, nagy lelkesedéssel és erős meggyőződéssel támad a saját nemzetére.
Miről mesélnek az erdélyi temetők? A szászok otthagytak bennünket, majd masszívan elkezdtünk mi, magyarok is kivándorolni.
Tarlós István kezében biztonságban tudhatjuk Budapestet Az SZDSZ mai utódai: a DK-sok, a momentumosok szándékosan akarnak ártani a főpolgármesternek, akinek semmi takargatnivalója sincs.
Gyermekből felnőtt Szülőként talán az elengedés az egyik legnehezebb kihívás, aminek meg kell felelnünk.
Karcsi bácsi, akinél a természetfeletti természetes volt Futó Károly atya papi szolgálata nem múlt el nyomtalanul.