A szocialisták húznak hasznot a szennyvíziszap-bizniszből

Kár volt annyira kárognia Márton Rolandnak, az MSZP székesfehérvári polgármesterjelöltjének, aki a kormányra akarta rátolni a szennyvíziszap ügyet. Ugyanis a korábbi Wallis-vezér, Winkler Gyula járt jól azzal, hogy több tízezer tonnányi szennyvíziszapot importáltak magyar cégek Horvátországból, annak ellenére, hogy a szenny­víziszapot feldolgozó cégek ezután csak hazai forrásból származó anyagot használhatnak rekultivációs célokra. A Magyar Nemzet cikkét szemlézzük.

Az üzletből leginkább Winkler Gyula, a szocialisták egyik háttérembere, Bajnai Gordon volt miniszterelnök bizalmasa jön ki jól. Az EWC-H Kft., amely a folyamat legjövedelmezőbb részének tekinthető közvetítő-kereskedő szerepet viszi, a Wallis érdekeltségi körébe tartozik. A folyamatban Winkler Gyula – aki még pozíciót is vállalt 2009-ben az akkori Miniszterelnöki Hivatalban – tanácsadóként mozgatja a szálakat.

A korábbi kormányfő 2014-ben Márton Roland képviselőjelölti kampányát segítette. Székesfehérvár ­MSZP-s ellenzéki polgármesterjelöltje most azt remélte, hogy a kormányra tudja rátolni a szennyvíziszap ügyét.

A múlt csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy felülvizsgálják a szennyvíziszap külföldről való behozatalára kiadott engedélyeket azzal az indoklással, hogy a magyar szennyvíziszap elegendő a magyar termőterületeknek, nincs szükség importra. 

Az utóbbi hír ismeretében nagyon úgy tűnik, hogy a jövedelmezőnek ígérkező szocialista üzletnek befellegzett.

Forrás: MN; Kiemelt fotó: erdekesvilag.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre