A popzene az egyházban is jó eszköz – Blanckenstein Miklós a Vasárnapnak

Blanckenstein Miklós neve szorosan egybefonódik a katolikus fiatalság nevelésével. A pestszentimrei plébános a Regnum Marianum papja jelen volt a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó születésénél. Szemtanú, aki sokat tett az egyházi, liturgikus, gitáros zene nívójának növekedéséért – és mindazért, ami emögött húzódott. „A gitáros liturgikus zenének ma gyakorlatilag ugyanaz a feladata, mint korábban” – véli a lelkipásztor. Arról beszélgettünk, hogy mégis miben áll ez a feladat a kommunizmus idején betöltött küldetéséhez képest.

A popzene szerepe és feladata a kommunizmusban

– A kommunizmus idején milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az egyháznak és azoknak a papoknak, akik tenni akartak a fiatal generációkért?

– Magyarországon beköszöntött a kommunizmus. A rendszer nem záratta be a templomokat, de jelentős mértékben nehezítette az egyház működését, lépésről lépésre, már a negyvenes évek végétől. Ebben az időben leginkább mártír egyházról beszélhetünk. A hatvanas évek végéig megölték, meghurcolták, ellehetetlenítették azokat a papokat és civileket, akik a korábbi kereszténységet próbálták illegalitásban fenntartani. Tíz-tizenöt év alatt a vallással való foglalkozás, az intellektualitás, a tanítás, a műhelyek iránya elegendő érzelmi muníciót adott az ellenálláshoz. 

– Erre az érzelmi töltetre rásegített a beköszöntő beatkorszak és popzene?

– A beat komoly lázadás volt mindenhol. Nem véletlenül blokkolták keleten ezt a „dekadens műfajt”, amely az ifjúság saját zenei önkifejezési módja volt. Magyarországon ezért volt döbbenetes jelentősége az első beatmise bemutatójának a Mátyás-templomban. A rendszer leginkább attól félt, nehogy a fiatalok ebben a lelkesedésükben nagyon magukra találjanak. Ez az egész mégis elindította az új típusú egyházi zenei nyelv létrejöttét. A berkeinken belül az egyházzenészek a megzenésített szöveget kezdték el kezdetben kritizálni. Igazuk volt. Végül ez a spontán kifejezési mód életképesnek bizonyult.

Sillye Jenő dalai is ezt erősítették?

– Jenőéknek ebben óriási alapítói és evangelizációs szerepük volt. Villámgyorsan végigszaladt ez a zenei megszólalás az egész országon. Missziós alkalmak, ifjúsági rendezvények sajátjává vált. Számosan elkezdték interpretálni ugyanazokat a dalokat. 1973-ban káplánként Dorogra kerültem éppen Dió után. A Dió–Dax-duett egy nagy alkotóegységet jelentett a Sillye-vonal megszületése után nem sokkal a katolikus popzene területén. A Dax dalok elég komolyan és nívósan az életünk részévé váltak. A táborainkban az „egyszálgitáros” megszólalás hatalmas lehetőséget jelentett.

Talán kevesen tudnak róla, hogy 1975 őszén a dorogi altemplomba összehívtuk azokat a szerzőket, akik már akkor jelentőset alkottak.

Hat csapat vett ezen az alkalmon részt. Mindenki kapott fél órát, hogy bemutathassa a saját szerzeményeit. Tardy Lászlót is meghívtam szakértőnek. Az ezt követő megbeszélésen arról értekeztünk a csapatokkal, hogy a zenei nívót és a liturgikus szövegek csorbítatlan megjelenését hogyan lehetne emelni.

Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen

Kismaros, Nagymaros és a „nyakkendős mise”

– Azért a táborokon kívül jelentősebb találkozók is megszülettek akkoriban. Mi történt például Kismaroson?

– Létrejött a Kismaros egy, azután a Kismaros kettő. Aztán azt is kinőttük, és átmentünk Nagymarosra. Ezt megelőzte, hogy Turcsik György plébános egy zenei Ki mit tud?-ot hirdetett meg Nagymaroson. Mindenki jöhetett és benevezhetett. Kezdetben nem önálló szerzeményeket hoztak, verses felállással érkeztek az előadók. Kreatív együttlétnek nevezném, ami ott megvalósult. Ekkor már Lékai László bíboros volt a magyar katolikus egyház vezetője. Ő óvakodott ettől a zenétől, de egyben támogatta is azt, a benne rejlő evangelizációs erő miatt. A katolikus popzene azonban már nem volt betiltható. 

– Ennek a folyamatnak lett különleges epizódja a „nyakkendős miseként” elhíresült eset?

– Az még Kismaroson történt. Eredendően nem misére készültünk. Nagyon sokan jöttek papok belső papi körökből. Már nem állt rendelkezésünkre elegendő számú miseruha. Senki nem akart visszaélést elkövetni. Azonban olyan lelkesek voltak az atyák, hogy mindenki koncelebrálni akart. Így olyan papok is álltak az oltár körül, akik nem tudtak miseruhát felvenni magukra. Na, ebből lett a „nyakkendős mise”, amit aztán innen is, onnan is lehetett támadni. Major Sanyi bácsi, Beton, Tomka Feri rögtön felismerték a beatmozgalom és a popzene evangelizációs és pasztorációs erejét, amelyet helyesnek láttak alkalmazni az egyházban is. Kezdetben a világi számok a pasztoráció részévé váltak. 

A nyakkendős mise az egyházi hűség szimbóluma lett

A hazai katolikus könnyűzenei jelenségről és az egyházzenei támadásokról

– Mikor jelentek meg a saját számok?

– Először külföldi dalok fordításai terjedtek el, azután megszülettek az önálló szerzemények is. Kialakult egy saját magyar zenei műfaj. Kemenes Gábor akkortájt összeszedte a futó dalokat, elvitte azokat Bárdos Lajos tanár úrnak. Arra kérte, hogy szedje össze belőlük azokat, amelyeket érdemes megtartani a zeneszakmai nívó szempontjából. A zenetudós készített is egy nem hivatalos válogatást, amelyekben jelezte, hogy inkább azokat terjesszük vagy használjuk a miséken.

Fontos volt számára, hogy az ifjúságban kifejlődjön a liturgikus zenei érzék. Többé már nem csak arról volt szó, hogy a tábortűz körül mi szólaljon meg, hanem hogy mit szabad használni a liturgiában.

A csak fiúkat nevelő katolikus gimnáziumokban nagyon hamar összeálltak a gitáros csapatok (Pannonhalmán, Kecskeméten). A szerzetes tanárok bevették és használták ezeket az énekeket. Lelkigyakorlatok szerves része volt a popzene és a gitárpengetés.

– Kijelenthetjük, hogy mára követendő szempont lett, hogy a gitárral kísért könnyűzenei ének szakszerűen szolgálja a liturgiát? Sokan még mindig támadják ezt az egyházban új típusú popzenei megszólalást.

– Támadás mindig lesz. A cecíliánus kórusok támadják a gregoriánusokat, a dobszaista vonal támadja a többieket. Az egyházzenei kiszorítósdit nem a könnyűzene stílusának megjelenése váltotta ki. Ez mindig is így működött nálunk, mert nívós hagyományaink vannak, szemben Európa nagy részével. A magyar Kodály-féle zenekultúra gazdagsága nem volt ismert külföldön. Amikor a gregoriánus mozgalom elkezdi kiszorítani a „Szent vagy, Uram” énektár németes behatásait, ez óriási harcokat eredményezett a magyar zenei életben általánosan, nem csak az egyházban. Ezzel együtt például a cecíliánus kórusmozgalom, amely elsősorban szentmiséhez kötődött, a közösséghez tartozókat is összefogta. Ebbe a már létező képbe érkezett meg a hatvanas évek végére a popzene, azaz a gitárosok műfaja, ha mondhatom így.

Varga László püspök: Baj, ha az egyházi zene képviselőiből hiányzik a szeretet

– Ezért szúrt szemet a kommunista rendszerben ez is, az is? Opálény Mihály atya temetése Sillye Jenő szerint akár tüntetésként is felfogható volt. Ön is így véli?

– A szeretett papok köré gyűlni mindig egy természetes életérzés volt a fiatalok számára. Miska tipikusan ilyen atya volt. Én is jelen voltam a temetésén, ahol nagyon sokan voltunk együtt: diákok és kisközösségek tagjai, Jenő. Nem kell ezt az eseményt pusztán politikai tüntetésként értelmezni véleményem szerint. A hőskorszakban, ahol ifjúsági élet volt, ott egy-két gyerek megpróbált gitárral zenélni. Vagyis a rendszerellenes él már az életében is megjelent. Ez passzolt az ő lelkipásztori habitusához. Lehet, hogy nyugatról nézve tüntetésként látták ezt az eseményt. Én sokkal inkább megünnepeltem Miskát: jó srác volt, hamar meghalt. Természetesen azok a papok, akik a kommunizmus idején ifjúsággal foglalkoztak, nyakig benne voltak – akarva-akaratlanul – a politikai dolgokban is. Ezek egymással összefüggtek. Értettük, miről szól.

Milyen feladata lehet ma a templomi gitáros muzsikának?

– Elmúlt a kommunizmus. Ma a templomi gitáros muzsika milyen szerepet tud betölteni? Nem csak egy erőltetett nosztalgiáról van szó, amellyel kapcsolatban észre kellene tudnunk venni, hogy elszállt felette az idő?

– A gitáros liturgikus zenének ma gyakorlatilag ugyanaz a feladata, mint korábban. Ha ma van egy rendszeresen megtartott szentmise, ahol a popzene nyelvén szólalnak meg, annak megvan a hangulata. Van, aki szereti, más pedig utálja. Neokonzervatívok is üldögélnek a padokban. Fiatalok, akik csak barokkot akarnak a templomban. A fiatal, liturgiához értő papok közül néhányan a keresztény könnyűzenét óvatosan kezelik. Ettől ők még jó ifjúsági pasztorációs munkát végeznek, mindössze más zeneiséghez vonzódnak. Ma a gitáros zenének nincsen meg az a fajta gyújtó szerepe az evangelizációban. Akkora a kínálat, hogy minden stílus belefér. A keresztény könnyűzene is. Korábban a beatmozgalom más társadalmi vonatkozásokkal bírt, ezért volt egyházi relevanciája is. Ma már teljesen egyértelmű, hogy létezik a gitáros műfaj – ahogyan az összes többi.

– Akkor is, ha bizonyos körök úgy vélik, hogy helytelen a Golgotán, Krisztus haláltusája közben – azaz a szentmisén – rock and rollt húzni talpalávalónak?

– Minden belefér ebbe a rendszerbe. Ma minden templomnak – helyi viszonyoktól függően – van gitáros csapata, amelyik a szentmisén szolgál. Nincsen ezzel semmi baj. Korábban keleten és nyugaton ugyanaz volt a cél, csak éppen mások voltak a társadalmi erőviszonyok: a fiatalok nyelvén kifejezni a hitet. Külföldön a konflikusból volt kevesebb a korábbi és az újabbstílusok nem ütköztek frontálisan egymásnak, mert az egyházzene minősége is gyengébb, mint nálunk. Magyarországon szembe kellett menni a meglévő egyházzenei nyelvezettel, a kommunizmussal és a különböző tiltásokkal.

Ezt a zenét azok kezdték el használni, akik már eleve a templomban voltak. Ennek persze evangelizációs ereje volt. Emiatt tartottak ki sokan a gitáros zene mellett.

– Ma milyen eszközeink vannak?

– Ugyanazok, mint korábban. Csak a pénzünk lett több. Azonban azt is jó, ha észrevesszük, hogy eközben a nívó nem emelkedett. A hangtechnika professzionalitása sokat fejlődött. A vallási önkifejeződés területén sem tematikailag, sem zeneileg nem történt túl nagy változás. Leginkább különböző stílusokról beszélünk a keresztény popzenében. Ez már nem az evangelizáció kérdése, hanem az illető zenekar nívóját vizsgáljuk. Itt van például Ákos, akiről tudjuk, hogy keresztény, de aki azért nem akar „túl vallásosban utazni”. Legyünk reálisak: nincsenek olyan egyházi könnyűzenészeink, akik vele konkurálni tudnának, megütve az ő színvonalát. Ám ettől a kérdéstől függetlenül elmondhatjuk, hogy

a popvilág és annak zenéje annyira elterjedt, hogy mindenki használja. Az egyházban is jó eszköz.

Gável András

 

A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!