Nagypéntek a gyász napja. Nagycsütörtökön este a Getszemáni kertben, Júdás árulásával kezdetét veszi Jézus kínszenvedése. Nem csak a fizikai megpróbáltatások, hanem a lelkiek is.

Az alvó tanítványok látványa, Júdás árulása, Péter tagadása, a hamis tanúk, a megaláztatások…..mind – mind egyenesen a szívbe markoló csalódások, fájdalmak. Egyedül van. Senki sem áll a pártján.

Pilátus tudja, hogy irigységből adták kezére a Messiást, de félelmében szembe fordult saját érzéseivel és inkább engedett a felbőszített tömegnek, ártatlanul elítélte. Itt találkozik életünk, Pilátus életével, amikor nem állunk ki az ártatlan mellett. Amikor nem merünk szembe menni a megtévesztett sokasággal. Inkább behódolunk, hagyjuk, hogy bedaráljanak a hazug izmusok, erőből ránk erőszakolt vélemények. Mi is Pilátusok vagyunk ekkor!

Jézus megkínzatása után vállára veszi a keresztet és hajtják a Golgotára. Az út mentén bámészkodók, a piaci forgatag emberei, együttérzők és kárörvendők. A legtöbbnek semmit sem jelent ez a nap, egy a sok közül, viszont lesznek olyanok, akiknek neveit, még 2000 évvel később is visszhangozzák.

Ilyen Cirenei Simon, aki munkából tért haza, belecsöppent a történetbe és arra kényszerítik, hogy vigye Jézus keresztjét. Ő vonakodás nélkül oda állt, pedig a korbácsütésekből, köpködésekből, az öklök súlytásából bőven kaphatott. Példaértékű állhatatosságának jutalma, hogy a ma embere is néven nevezi, mert cselekedete kiemelte a sokaságból.

hirdetés

A másik fontos személy a keresztúton Veronika, ő sem egy volt a bámészkodók közül. Ő volt A Veronika! Tenni akart, enyhíteni a Mester szenvedéseit. A tőle telhető legnagyobbat adta, a bátorságát. A katonák sorfalát legyőzve oda tudott lépni Jézushoz és letörölte arcát. A cselekedete óriási erőt ad nekünk is. Az Istent száműző modern világunkban nekünk is Veronikáknak kell lenni! Nem hagyhatjuk szó és tett nélkül értékeink, egyházunk támadását! A hétköznapok Veronikájává kell válnunk!

Az út mentén azonban a siránkozók is megjelentek, akik önmagukat sajnálták csupán. Sajnálták Jézust, de azt még jobban, hogy a csodagyógyító, az elnyomókkal szembeni vélelmezett Szabadító meghal. Mi lesz velünk? – mondogathatták, miközben könnyeikkel küszködtek. Jézus azonban megválaszol nekik: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” Lk.23,28-30

A Golgotához érve elkezdődik a keresztre feszítés kínzatása. Jézus testét rászögezik a bitófára. Nem felkötözik, mint a két Latort, neki nagyobb szenvedést kell vállalnia mindannyiunk bűnének megváltására. Kínok kínjait átélve utolsó szavaival is gyógyít, vígasztal:

„Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
„Bizony mondom neked: ma velem leszel a Paradicsomban.”
„Asszony, íme a te fiad. Íme a te anyád.”

Nem bosszúért kiált, nem átkozódik, hanem tanít: a megbocsátásra! Sajnos a kereszt tövében kevesen hallották meg ezeket a szavakat, de mi ismerjük, azért, hogy életre váltsuk és ne engedjük, hogy a Sátán relativizálja a kereszt áldozatát!

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.”Jn.15,13-14