Ezen a vasárnapon – Jó Pásztor ünnepén – különösen fontos, hogy imádkozzunk a papi és szerzetesi hivatásokért és persze azokért is, akiket már elért a meghívás, és a szőlőben, a frontvonalon szolgálnak.
Jézus magasra teszi a mércét: azt mondja, hogy ő a jó pásztor, aki életét adja juhaiért. Ennyi. Nem bonyolódik további magyarázatba. Aki hivatásként éli meg pásztor voltát, az nem mérlegelhet, hiszen a juhok őrzése a feladata.
Csak teljes odaadással, a világ hívságairól való lemondással lehet jól végezni ezt a küldetést.
Aki válogat a bárányok között, aki felületes velük, aki elmenekül a problémák láttán, az nem nevezhető pásztornak, hanem csak béres.
A következő részben Robert Sarah bíboros Mindörökké című könyvéből hozok idézeteket. Az afrikai egyházfő 14 fejezeten keresztül arról értekezik, mi a papok küldetése világunkban. Nagyon keményen és egyértelműen fogalmaz: az egyház bajait a klérus langyossága és bűnei okozzák. A papság pünkösdjére van szükség!
hirdetésIsmét fel kell ismerniük, hogy Jézus Krisztust kell jelen valóvá tenni az embereknek.
Aranyszájú Szent János így fogalmaz: „ne szakadj el az egyháztól. Semmiféle hatalom nem olyan erős, mint az egyház. Az egyház az egyedüli reménységed. Üdvösséged az egyház. Magasabb az egeknél és tágasabb a földnél. Soha nem öregszik. Életereje örökkévaló.”
A papok a föld sója. Annak, akit erre a fölséges hivatásra méltattak: tisztának, bölcsnek, sok dologban jártasnak kell lennie. A papot naponta csodálattal kell eltöltenie: Krisztus benne akarja megjeleníteni önmagát. Nem a pap személye a fontos, Jézus Krisztusnak kell átragyognia rajta. A hegedűnek is jól hangoltnak kell lennie a művész kezében, hogy a legszebb dallamokat tudja megszólaltatni.
A bíboros a folytatásban így fogalmaz: a világiasság szelleme az Egyházba is beszivárog. Márpedig a világ szellemét: a félelem, az irigység, a hazugság, az anyagi javakhoz való vonzódás és a hatalomvágy szövi át. A klerikusok irigylik a világiakat, szolgai módon utánozzák őket az öltözködésben, lemondanak a reverenda viselésről.
A világiak pedig irigykednek a klerikusokra, utánozni akarják a papokat: vezetni a liturgiát, irányítani a plébánia életét, prédikálni a vasárnapi szentmisén, újabban pedig a férfiak és nők közötti hiábavaló és értelmetlen harcot is támogatják.
Összességében elmondhatjuk, hogy nagy elvárással vannak a papok iránt a társadalom tagjai, nagyítóval nézik munkánkat, és persze bármilyen hiba esetén kollektív bűnösként, minden papról leszedik a keresztvizet is.
A nyugati országokban a szekularizációval párhuzamosan a vallások relativizálása „értéktelenné” tette a papi és szerzetesi hivatásokat. Drasztikusan csökken a hivatások száma, „Európa elfáradt” és missziós területté vált.
Persze nem megoldás távoli kontinensekről papokat „importálni”, közösségeinkből kell kiimádkozni a lelkipásztori utánpótlást.
Ezért fontos, hogy az egyházi iskolákban a gyerekek találkozzanak papokkal, szerzetesekkel, ismerjenek meg szentéletű lelkipásztorokat, hogy ha szívükben meghallják a hívást, tudjanak igent mondani, és Jó Pásztorok legyenek a rájuk bízott nyájban.
Címlapkép: Bese Gergő atya (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu)
