A héten volt a Föld napja. Ez alkalom okán a teremtésvédelemmel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni. Ráadásul két szent ünnepe között vagyunk, akik Európa és azon belül Közép-Európa térsége számára is fontosak: Sienai Szent Katalin ünnepe lesz holnap, aki Európa társvédőszentje, valamint Szent Adalbertté volt előző hétfőn, aki a kontinens közepének nagy misszionáriusa volt. Ezen jelentős személyek kapcsán egyébként is jó lenne rátekinteni mi a helyzet a mi globális elhelyezkedésünk viszonylatában!

Mivel nem szakmám az ökológia, így nem szeretnék még egy cikket arról írni, hogy okos emberek véleményét ismételjem. Inkább ma arra tekintenék rá, mit is tehetünk a lelkünkkel, ami jót tesz a világnak! (Valamelyest az előző írásom folytatása is ez eképpen.)

Meggyőződésem, hogy a rendszerszintű problémákon túl az egyén felelőssége éppen nem is annyira abban áll, hogy szelektíven gyűjt, spórol az alapanyagokkal, amik, természetesen fontos feladatok, hanem inkább abban, milyen lelkület van benne. Mert tényleg nagy dolog a hulladékgazdálkodásban, vagy az energia felhasználásában jól sáfárkodni, ám ami igazi változásokhoz is vezethet az inkább a hozzáállásunk tudatosítása, esetleges igazítása.

Az egyik dolog, amit talán könnyű belátni, hogy mennyi szükségszerűség van az életünkben, a világunkban. Vannak optimista emberek, akik úgy képzelik, hogy egyes személyek, vagy csoportok kezükben tartják a klíma kérdését és ők formálják azt. A valóság ennél kétségbeejtőbb, mert a világunkat uraló gazdasági hatalmak valójában már régen foglyai a saját gazdagodási struktúráiknak, és nincs szabadságuk változtatásra. Vajon mi történne akkor, ha egy olaj, vagy gáz területen gazdálkodó cég egyik napról a másikra zöld energiába vinné át a vagyonát? Vélhetően nem robbanna be olyan mértékben, hogy fenntartható legyen az átállás, és kihasználva a kockáztatott helyzetből fakadó egyensúlytalanságát a többi e téren gazdálkodó cég hamar maga alá gyűrné. Legyen elég ez a felszínes példa, hogy megértsük, ma rengeteg olyan struktúra működik a társadalmi szinten, melyek a saját eljárási elvük foglyai!

Ám nem csak a cégek világa ilyen, hanem a velünk kapcsolatos szinteken is megjelennek kényszerek. Ismert az a folyamat, mely a tévék színvonalának zuhanásához vezetett. Mivel az egyszerűbb és primitívebb adások több nézettséget hoztak, így hamarosan a legalpáribb műsorok lettek felkapva és lemásolva. Ez kikezdte a társadalmi erkölcsöt is. Nos, itt is joggal kérdeznénk meg, hogy vajon nem az lenne az elemi érdeke egy államnak, hogy a polgárai számára kulturális és intellektuális felemelkedést hozzon, és büntesse a romboló hatású folyamatokat! Csakhogy a rövidtávú célok (mint pl. a négy évente esedékes választásokon való hatalomszerzés) ezeket az egyébként látványosan fontos célokat devalválják.

Hogy mit lehetne tenni, azt mindenki tudja! Nem nézni ezeket az adásokat, sőt egyfajta mércét alkalmazni az általunk fogyasztott tartalmakat illetően. Akkor nem lenne igény ezekre a szennyműsorokra, és csakhamar kifogynának a képernyők világából. Csakhogy, hogy veszel rá egyszerre minden embert, hogy visszavegyen a fogyasztásból? Valószínűleg sehogy. Amit tehetsz, hogy te a saját szabadságodért harcolva, szavazol az ilyen adások ellen azzal, hogy nem nézed azokat.

Azt gondolom, körvonalazódnak fontos szempontok! Ahhoz, hogy az egyén szintjén tehessek valamit az élővilág megmentéséért, először is meg kell tanulnom az önfegyelmet. Ahhoz, pedig nem egyszer a függőségemet (pl. a monitorokkal kapcsolatosan) kell felismernem, szembe néznem vele és dolgozni rajta. Így függ össze pl. az önsimeret és az ökológia. Ha felismerem, miért nehéz mértéket tartanom, az várhatóan a terápiás folyamat irányát is meghatározza majd. Ráadásul a bolygónak is jót teszek vele!

Érdemes elengednem a „mihez van jogom” világszemléletet, és helyébe állítani a „mivel segítek” gondolatkörét. Érdemes a feszültségeket is csökkenteni magam körül, ami kötődéskben hozhat változást, hogy ne alakuljanak ki ellenségeskedések. Mennyivel nőne vajon az esélyünk a klíma harcban, ha a világban megszűnnének a háborúk? Ráadásul együtt, több szempontból vizsgálva a problémát, talán hamarabb is találnánk megoldásokat! Az erkölcsösség javításával annak igényét, hogy jót tegyek, hogy ne csak önmagammal foglalkozzam, hanem másokért is cselekedjem, meg tudjuk erősíteni, sőt belső motiváltságúvá tudjuk tenni.

Ha már az írás elején megemlítettem a szenteket, szeretném kiemelni az életükből, hogy mind a ketten kitartó, szolgálatkész önátadásukkal az egység és a közösség érdekében tevékenykedtek. Ezzel a békét és hosszabb távon a jólétet szolgálták. Ha mi is így eltudnánk felejtkezni önmagunkról és a nemesebb célokért odaáldoznánk az életünket, a világban enyhülne a szenvedés. Az önzés hatalmas lábnyomot hagy, míg a megosztott javak csökkentik azt. A lokális fejlődésért való küzdelem, a helyiekkel való munka és együttműködés, szintén csökkenti a világ kihasználását és a pl. szállításból eredő rombolást is.

A hitre nevelés, azzal való foglalkozás segíti az egyént abban, hogy a teremtésért való felelősségét megismerje és abban elmélyülhessen. Egy keresztény ember, mivel szereti az Alkotóját, így a művét is szereti. Ezért ültet, építeni igyekszik a világot és felelőssége tudatában igyekszik a világ megmentésén dolgozni. Keressük mi is, mi az, amit most megtehetek a másik emberért, Istenért, a világunkért, hogy a jólét ne kárunkra, hanem fejlődésünkre legyen!

A címlapkép forrása: Freepik