Sillye Jenő: Boldogság, öröm volt az életem!
Amilyen zenére ma szükség van – idézi Jenő az interjúkötetben Werner Alajos atya évtizedekkel ezelőtti biztató szavait – azt én nem tudom megcsinálni. Se Halmos, se Bárdos. Azt nektek kell megcsinálni. De olyan zenét írjatok, ami harminc év múlva is zene lesz!
Az idő beigazolta, Jenő olyan zenét írt. De nem harminc évnyi időtállóságát bizonyítja a művészi repertoár, hanem éppen idén ötven éve, hogy megszületett az első dal az angyalföldi, és az ahhoz a földhöz illő hangú énekes kezéből, torkából, szívéből. Noha – ahogy bevallja – soha nem tartotta magát egyenrangúnak a „nagy zeneszerzőkkel”, dalai sok-sok ezer ember szívéig jutottak el, hordozva a hit ott csírázásnak induló magjait. Nem akart mást: egyszerűen csak dicsérni Istent!
A máig maradandót alkotó keresztény gitáros dalszerzők közül vitathatatlanul ő az első, aki ebbe a munkába a kommunizmus kemény évtizedeiben belevágott, és mindvégig ki is tartott. Nem véletlen, hogy a Szikra Díj legelső gáláján ő érdemelte ki a szakmai zsűri döntése alapján az életműdíjat. Hetvenedik születésnapján a katolikus egyház – amelyhez a szerző mindvégig hű volt, és az is maradt – a Szent Adalbert-díj nagyérem fokozatával ismerte el töretlen odaadással végzett zenei evangelizációs szolgálatát.
De nem volt ez mindig így. Jenőnek nem csak a kommunista rendszer megfigyeléseitől kellett tartania, belülről is számos pofont kapott. Annak ellenére, hogy sok pap barátsága védte és segítette munkáját, a magukat szaktekintélynek tartó egyházzenei körök folyamatos intrikájának volt kitéve zenei tevékenysége.
Végül Isten mindig küldött számára bátorítást, amely lendületet adott neki a folytatáshoz.
Sosem akartunk a népének, a gregorián helyére tolakodni. Ha valaki így látja, az félreértett valamit – idézi egy korábbi interjúját Sillye Jenő, aki a rengeteg bántás ellenére is meg tudott bocsátani mindazoknak, akik valamilyen okból akadályt támasztottak a tiszta szándékból, a Szentlélektől vezetett zenei és tanúságtevő tevékenysége elé.
Honnan jöttek a gondolatok dalszerzés közben…? – teszi fel magának a kérdést az ötvenéves művészi és egyházban végzett pályájára visszatekintő énekes. „Idős fejjel néha magam is megdöbbenek: ezt én írtam? Az egyházamban éltem, szivacsként szívtam magamba a papok prédikációit, tanításait, gondolatait. Azt fogalmaztam meg dalaimban, amit tőlük kaptam.
A Szentlélek ajándéka volt minden” – vallja a kötetben a szerző.
A visszaemlékezésben sok kedves, már-már anekdotikus történetet oszt meg velünk Jenő, aki ma is, minden nap átsétál a segítségével is felépült káposztásmegyeri templomba, hogy az Eucharisztia előtt az Úrnak énekeljen. Amikor még a templom nem állt, egy lakótelepi lakásban voltak a hétköznapi szentmisék. Egy alkalommal becsöngetett hozzánk valaki. Köszönt, majd közölte: gyónni jött – számol be a humoros esetről Jenő. Mosolyogva válaszoltam neki:
bejöhetsz ugyan, de a feloldozást majd egy utcával arrébb kapod meg.
Összetévesztette a két teljesen egyforma lakótelepi házat. Jót nevettünk.
Arra a kérdésre, milyen viszonyban volt a katolikus keresztény könnyűzenét játszó egyéb művészekkel, Jenő felsorol jó néhány „zenész kollégát”, akikre szívesen emlékszik vissza: Dax, Varga Attila, Kindelmann Győző, a Gável testvérek, Borka Zsolt, Pirositz György, Kemenes Balázs. A többiekkel összehasonlítva a saját művészetét, inkább a líraibb könnyűzenei stílus képviselőjének tartja magát. 
Családi életéről a legnagyobb őszinteséggel vall Jenő. Gyermekkorának keserves és édesanyjától, illetve a nagymamától kapott boldog élményeitől kezdve egészen a feleségével, Julcsival kötött harmonikus és hűséges házastársi szövetségéig. Azt szokták mondani, minden nagy ember mögött ott áll egy feleség. Jenő is hasonlóképpen
vall hitveséről, akire mindig számíthatott, és aki olyan szépen és odaadóan nevelte otthon közös gyermekeiket.
Hogy milyen apuka is volt Sillye Jenő? A szerző azt felelte: sok mindent a feleségemre bíztam. Ő volt otthon, elfogadtam bármit, bárhogyan csinált. Örültem mindennek. Ilyen módon is társa akartam lenni – emlékszik vissza Jenő, akinek feleségével összesen öt gyermekük született. A nevelésükről azt mondta:
azt hiszem, sosem voltam szigorú. Azt vallottam, a példámmal tudom a legtöbbet adni a gyerekeimnek.
Hoztuk-vittük őket, amikor Kismarosra, Nagymarosra mentünk, egészen kicsi koruktól a mindennapjaik részévé vált a szolgálatunk, a zenénk.
A Kismarosi később a Nagymarosi Találkozók Jenő és baráti körének első összejöveteleiből indult el az ott szolgáló lángszívű és a kommunista rendszerben a saját bőrüket vásárra vivő papok támogatásával: Kerényi Lajos, Balás Béla, Major Sándor
hamar felfedezték a fiatal gitáros elhivatottságát és az abban rejlő kincseket.
Sillye Jenő most megjelent könyvében beszámol az elmúlt öt év megpróbáltatásiról is, amelyek betegségként jelentkeztek. Korábban egy agyi vérömleny okozott problémákat, 2018-ban pedig rákot diagnosztizáltak nála. Ezekben a helyzetekben Isten megpróbálta az örök életről énekeivel tanúságot tevő vándor evangelizátor hitét.
A könnyek után egyre inkább az Istenbe vetett bizalomra gondoltam. Nagyon komoly szentgyónást végeztem, megáldoztam, és különösen fontos volt számomra, hogy a betegek kenetét is felvegyem – mondta a gitáros dalszerző. Uram, többet nem tudok tenni, elfogadom az akaratodat – imádkozott.
Jenő tanúságot tesz a kötetében a műtéte pillanatairól. Már betoltak a műtőbe – meséli –, ott feküdtem egyedül, amikor hallottam a kintről beszűrődő beszélgetést az orvosok között. Cseréltünk egy kollégával, szerettem volna itt lenni ennél a műtétnél – hallottam valakitől. Fogalmam sem volt, kiről lehet szó. Aztán csend következett, majd egyszer csak fölém hajolt egy kedves, fiatal női arc. Bemutatkozott: én vagyok az altatóorvosa. Mi már nagyon régóta ismerjük egymást, Egerszalókon rengetegszer hallottam a dalait. Nagyon örülök, hogy most itt lehetek segíteni. Nagyon meghatódtam – összegzi a szívet érintő eseményt Jenő, aki így adott hálát Istennek:
Uram, hát gondolsz rám. Még itt is van, aki szeret.
Sillye Jenő a receptet is megadja ahhoz, hogy a belső sebeink gyógyulhassanak:
nincs más megoldásunk, mint bízni Jézusban, és az Eucharisztiából táplálkozni.
Jenő őszintén vall az időskori, egészségét érintő küzdelmeiről is: már fáradékony vagyok, és nyilvánvaló az is, nekem sincs hosszú távú bérletem a földön. Ezt el kell fogadni, és szüntelenül készülni kell a Mennyei Atyával való találkozásra.
Az ötvenéves szerzői munkásságot magáénak tudható dalszerző életét összegezve kijelenti az interjúkötetben:
Boldog vagyok, hogy nekünk az Úristen és a gyermekeink voltak a legfontosabbak.
Nehéz volt, hogy csak szerényen tudtunk élni, sok mindenről lemondtunk, de mindig éreztük, a Jóisten a tenyerén hordoz minket. És micsoda kegyelem az Istenbe vetett bizalom! Az én feladatom valóban az evangelizáció volt a magam szerény eszközeivel. Köszönöm az Úristennek, hogy ezzel bízott meg.
Borzasztó világ volt – vallja a kommunizmus éveiben végzett zenei és egyházi tevékenységéről Jenő –, mégis csodaként éltem meg, ami velem, velünk történt. Az egyházat üldözték, én azonban sok-sok fiatal előtt énekelhettem és beszélhettem arról, mit jelent számomra az Úristen.
Boldogság, öröm volt az életem.
Sillye Jenő hivatalos közösségi oldala szerint az életművét bemutató interjúkötet Szállj, dalom! címmel már megvásárolható az Új Ember és a Szent István Társulat boltjaiban, továbbá megrendelhető a bolt.ujember.hu címen.
A következő hetekben három helyszínen lehet találkozni és dedikáltatni a dalszerző énekessel. Először a Szent István Könyvhéten május 15-én, szerdán 17 órától a Ferenciek terén, majd május 18-án, szombaton a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón.
Június 15-én, szombaton 18 órától Sillye Jenő a Káposztásmegyeri Szentháromság-templomba vár mindenkit közös éneklésre, amikor is vallomásokat hallhatunk tőle a hitről, Isten ajándékairól, természetesen sok-sok énekkel. A könyv itt is megvásárolható lesz!
Kiemelt fotó: Penyigei László
