fiatalok
- (H)arctér
Új magyar ifjúsági központ nyílt Kolozsvár belvárosában
Magyar Ifjúsági Központ nyílt Kolozsváron a Vibe Fesztivál szervezői és több erdélyi magyar ifjúsági szervezet közötti együttműködés révén. A fenntartók…
- Szabadidő
Ébresztő – elkezdődött a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági tábora Csákváron
Az ötnapos Ébresztő Fesztiválra elsősorban a 14-20 éves korosztály jelentkezését várták. A csákvári találkozó programkínálata a közös imádság, a lelki…
- Szabadidő
A zajban is Isten hangját keresik a fiatalok – Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó Sopronban
Sopronban rendezik meg a 15. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót, amely július 8. és 12. között – szerdától vasárnapig – várja…
- (H)arctér
78 képzés, egy közösség, számtalan jövőbeli vezető – Átadták a Morus Vezetőképző Akadémia idei okleveleit
Ünnepélyes keretek között adták át a Morus Vezetőképző Akadémia idei tanévének okleveleit azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt időszakban aktívan…
- Családháló
Munka, család, barátok, MI – felmérés mutatja a középiskolások jövőképét
Legszívesebben a barátaikkal töltik a szabadidejüket, többségük kifejezetten várja az egyetemi éveket és az azzal járó nagyobb önállóságot, sokukat foglalkoztatják…
- (H)arctér
Nyílt napot tart a Slachta Margit Kollégium
A Slachta Margit Kollégium 2026. május 14-én, csütörtökön 14:00 órától nyílt napot szervez, amelyre szeretettel várja az érdeklődő diákokat és…
- Családháló
Fiatalok mérettetik meg magukat a Helen Doron Hungary vitaversenyének döntőjében
Egy olyan időszakban, amikor a közéleti és társadalmi megszólalások hangneme sokszor feszültté, szélsőségessé vagy személyeskedővé válik, különösen felértékelődik minden olyan…
- Reflex
Krisztus követése nem sétagalopp
„Az ifivezetők nagyon sokszor eszköztelenek, magányosak, kiégnek, és emiatt otthagyják az ifimunkát. Így nincs biztosítva a fiatalok támogatása, jelenléte a…
- Vatikáni Figyelő
A Szentatya arra buzdította a fiatalokat, hogy töltsenek időt Jézussal (VIDEÓ)
Több mint 26 ezren vettek részt az Egyesült Államok nagyszabású éves katolikus konferenciáján, a SEEK-en. A három városban egyidejűleg megrendezett,…
- Reflex
Halmay Gábor: Nagyon sok keresztény, konzervatív fiatal él Magyarországon
Nagyon nagy tévhitben van, aki azt hiszi, hogy ebben az országban a fiatalok csak a liberális eszmékben hisznek, és csak…