Szentháromság vasárnapja az idei évben egybe esik június 4 –vel a Nemzeti Összetartozás napjával, a trianoni békediktátum 103. évfordulójával. Az olvasmányban a Kivonulás könyvének egy rövid szakaszát hallottuk, melynek utolsó mondata így szól: Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!’
Annyira találó ez a mondat, mely a pusztában vándorló zsidóságról szól, azonban népünkre tökéletesen ráillik. Számos nemzeti tragédiát, országvesztéseket, kisebbségi létbe szorulásokat köszönhetünk annak, hogy keményfejűségünk miatt nem tettünk meg fontos lépéseket, nem akartuk észre venni a ránk törő veszélyeket, a figyelmeztetésekre nem figyeltünk oda és kerültünk nagyon mélyre, melyből időről – időre a hitébe és élni akarásába kapaszkodó magyarság ki tudott mászni.
Olyan nemzedékek leszármazottai vagyunk, akik 25 év alatt kétszer építették újra az országot (1920 és 1945), kétszer élték át 25 év leforgása alatt, mit jelent a fronton lévő szeretettekért aggódni, imádkozni. Kétszer siratták meg a megtépázott hazát, és kétszer mondták azt, hogy soha többé háborút, gyűlöletet, megosztottságot, nemzeti tragédiákat.
hirdetésMekkorát változott ez a nép, a 20. századi őseihez képest is. A látható és láthatatlan ellenség betörései szenvedéseket, nélkülözéseket hoztak, melyet időről időre csökkentett kalória mennyiséggel, jegyrendszerben beszerezhető élelmiszerekkel, beszolgáltatással igyekeztek túlélni. Ma pedig, ha egy napig zárva vannak a boltok, már éhséglázadás tőr ki és felvásárlási láz, vagy félve az üzletek bezárásától pánik szerű wc papír felhalmozásba kezdünk.
Bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, hangzott fel a kiáltás. Én ezt még azzal is kiegészíteném, hogy bocsássa meg széthúzásunkat, önteltségünket, vakságunkat, de leginkább hitetlenségünket.
A világháborúkat lezáró igazságtalan békediktátumok után jó tükörbe nézni. Tanultunk a korábbi hibákból, vagy tetézzük még azokat. Meg tudjuk őrizni azt a három pillért, mely egyben tartja nemzetünket? A hit, család, nemzet hármassága megkopó állapotban van. Lassan tűnik el a fejekből és csak valami gyenge utánzata marad: hiszek a magam módján, összeállni és nem elköteleződni és a multikulturalizmus. Ez a 21. század látható és láthatatlan háborúinak szörnyű békediktátumai. Ezt erőltetik ránk, a képernyőkön, a pénzmegvonással, lejárató kampányokkal és ültetnek szégyen kispadra Európa nagy sakktábláján. Mi már tudjuk, hogy a sakkot jól, csak különböző erősségű, formájú bábukkal lehet jól játszani. Szükség van a királyra, futóra, parasztra egyaránt a győzelemhez, mert csapatjátékról van szó. Európa, és a fejlett nyugat pedig azzal az álnoksággal csal bennünket a játékba, hogy mindenki egyforma erősségű figura, mindenki ugyanolyan esélyekkel áll fel az ellenféllel szembe, ami azonban az első adandó alkalommal kiderül, hogy hazugság volt. De már ott vagyunk a különböző mezőkön és igyekszünk megmaradni a kétfrontos harcban, a hivatalos ellenféllel és a „saját” táborunkkal szemben.
Trianon után 103 évvel ez a történelmi helyzet adatott meg, ebben a zavaros vízben kell jól evezni, jól meggondolt lépéseket tenni azon a bizonyos sakktáblán, mert rajtunk is múlik Európa és a világ sorsa. Magyarokra is szükség van a változások eléréséhez, hogy újra biztos pilléreken álljon Európa, és ha sikerül a megújulás, az hatással lesz a többi kontinensre is.
