Ungváry Zsolt: Elnyomottak eldorádója

A választási eredmények tükrében most közvélemény-kutatók, szociológusok, pszichológusok, politológusok, újságírók, komment-vitézek és emigránsok Toszkánából próbálják megmagyarázni, miért alakultak így az adatok.

A személyiség azonban sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy képletekkel és szabályokkal leírható legyen. Aki szereti a pontos válaszokat, az egyenletek végén kijövő megoldásokat, az foglalkozzon természettudományokkal. Minden ember más és más, az általánosítás pusztán statisztika. 

Nincsenek „budapesti” szavazók, és nem állíthatjuk, hogy a „tanárok” vagy az „orvosok” mit gondolnak, mert van fideszes pesti tanár és gyurcsányista vidéki fogatlan.

El kellene engedni azt a narratívát is, hogy a választók kizárólag a „propagandából” tájékozódnak. A többségnek ugyanis nem a sajtó és az óriásplakátok irányítják a szimpátiáját. Sőt, ez néha kifejezetten kontraproduktív. (A 2009-es EP-választás előtt elárasztották az országot a Jobbik lejáratására gyártott poszterek, amelyeken egy latin-amerikai ketrecharcossal mutatták be a párt szélsőségességét. Nem jött be.)

A mostani (és az előző három) Fidesz-győzelem inkább arról tanúskodik, hogy a szavazók gondolkodó, érző emberek, akiknek értékrendje közel áll a jelenlegi kormányéhoz és a miniszterelnökéhez.

Amíg a baloldal leragad a saját narratívájánál a megvezetett, agymosott alattvalókról, addig nem fog kilábalni a válságából.

A rendszerváltás előtt mindenki kommunista szellemiségű iskolába járt, a rendszert dicsőítő tankönyvekből tanult, az egyetlen televízióban nem voltak alternatív politikai vélemények, internet nem létezett, az utódpárt mégis pusztán 10 %-ot kapott 1990-ben. Még a Horn-kormány idején is a mai ésszel felfoghatatlanul egyoldalú média-gazdasági-agymosó túlsúlya volt az akkori koalíciónak, ennek ellenére elveszítették a ’98-as választást.

A tizenkét éve tartó fideszes hegemóniának két dolog ágyazott meg alapvetően: a baloldal 2006-os erkölcsi széthullása (amiből azóta sem tudtak kikászálódni) és a 2010 utáni Orbán-kormányok alapvetően jó, a többség értékrendjével és érdekeivel találkozó kormányzása. Ráadásul ez a világ még azoknak is kedvezőbb, akik nem is értenek vele egyet.

Nem személyeskedésből, csak a példa kedvéért néhány hangos elégedetlentől azt kérdezném: mi a baja a rendszerrel?

Alföldi Róbert kíméletlen kritikusa a nemzeti-keresztény-konzervatív irányvonalnak, pedig nem kerülik el a szakmai sikerek, díjak, feltételezhetően anyagi problémái sincsenek. Magyarország egyik legismertebb művésze, még a bulvárba (X-faktor) is kirándult, nevezhetjük celebnek. A Wikipédia 2010 (vagyis a diktatúra kirobbanása óta) több mint 30 rendezést tüntet fel a neve mellett; 2008-tól 2013-ig a Nemzeti Színház igazgatója lehetett, ami szakmájának talán a csúcsa. (Ebből három évet az üldöztetés időszakában. Nehéz ennél nagyobb elnyomást elképzelni.)

Megrendezheti a diktatúra bírálatát, a nézőkkel a sorok között összekacsintva, de igazából szükség sincs túlzott metaforákra, mert bármikor nyíltan, tévéadókon és újságokon, rádión és interneten keresztül is elmondhatja, mennyire élhetetlen, antidemokratikus a rezsim, amitől borzasztóan rossz a kedve.

Senki sem bántotta, amíg ő nem kezdett provokálni. De még így is az a legszörnyűbb atrocitás, hogy a pékségben nem adtak vissza neki ötezresből. Igaz, hogy homoszexuálisként nem házasodhat (bár a házasság intézményét meglehetősen kritikusan szemléli a liberális tábor, minek az a papír, kérdik, ha heteroszexuálisok a felek), egyházit végképp nem köthet, mert hát az meg ellenkezne a keresztény tanítással. (A zsidóval és a muszlimmal is.)

Ott van még Nagy Ervin, a másik rosszkedvű, aki megcsípte a legnagyobb költségvetésű magyar film főszerepét.

Vagy Bödőcs Tibor, aki a csapból is folyik (tévé, fellépések, könyvek; valószínűleg százszor jobban él, mint Zala megyei felmenői közül bárki az elmúlt ötszáz évben).

Nem mellesleg egy művésznek szinte kényelmesebb is az ellenzéki lét, hiszen a humor eleve ellenzéki műfaj. Ha így van, Bödőcs és Farkasházy éhen is halnának, ha a baloldal nyert volna. (Ez szarkazmus!)

Mindenesetre nehéz őket sajnálni, amint reggel, délben és minden hullámhosszon elsírhatják üldöztetésüket, bánatukat és mellőzöttségüket.

Egyszer rendezhetnénk egy mellőzött keresztény-konzervatív művészek panaszestet is. Nem biztos, hogy rövidebb lenne…

 

Ungváry Zsolt: Nem a rendszer rossz, hanem az ellenzék

Ungváry Zsolt: Elsősorban önmagunknak próbáljunk megfelelni

Ungváry Zsolt: Miért mindig a deviancia akar példát mutatni?

Címlapkép: Unsplash.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!