Ungváry Zsolt: Az örök élet igéi – csak ez számít
„(…) kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, (…) némelyeket megölnek közületek. Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket.” (Lk. 21, 12-17)
Többek között ezt ígéri (jósolja) Jézus a követőinek. Ki az, aki szívesen követ efféle vallást, ahelyett, hogy azok mögé állna – vannak szép számmal –, akik pénzt, hatalmat, dicsőséget, jólétet ígérnek, sőt garantálnak? Hogy mindezek ellenére mégis miért a kereszténység – immár kétezer éve – a legnagyobb vallás nemcsak a napi gyakorlók szintjén, de létértelmezése, filozófiai rendszere folytán is? Legegyszerűbben talán Péter apostol fogalmazta meg:
„Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn. 6,68)
Ezért van, hogy hiába az üldözöttség az ókortól (ld. pl. oroszlánok) a vallásháborúkon át az iszlámig, a francia felvilágosodástól a materialista marxista bolsevikokig, az istentelen liberálisoktól korunk ateista nihilistáiig; hiába gázolt szó szerint vagy jelképesen megannyi rendszer, megannyi király, helytartó, párttitkár és influenszer a keresztények vérében, mégsem sikerült megtörniük őket. Amiképpen Jézus megjövendölte, csakugyan évszázadok óta süt az alaptalan, érthetetlen és irracionálisan vad gyűlölet belőlük, amit a megnemértés vagy talán a lelkifurdalás táplál.
Vajon mennyire szükségszerű az üldözöttség? Azért van, mert Jézus megjövendölte, és be kell teljesítenünk a próféciákat vagy azért tudta ilyen pontosan megjósolni, mert annyira ismerte az emberi természetet? Azt a különleges tulajdonságot, hogy a szelídeket és alázatosakat, a lelkiismereteseket, az erőszaktól és kivagyiságtól irtózókat, a csendes, de erős hitűeket, sőt a kiválókat, a különbeket, a sikereseket, de különösen a boldogokat hajlamosak vagyunk gyűlölni. Nézzük meg, a románok mennyire meg vannak sértve a mai napig, és nem bírják megbocsátani az erdélyi magyaroknak a saját tolvajlásukat, hogy elvették egy nép szülőföldjét, rátelepedtek az épített és természeti javaikra, s miután birtokon belülre kerültek egy méltatlan döntés miatt, haragszanak az áldozatukra. Hányszor előfordul, hogy az erőszaktevő lek.rvázza azt, akit meggyalázott! Mennyi remek tudóst, művészt, feltalálót, államférfit nem ismertek el a kortársai; hánynak tették tönkre az életét, zártak börtönbe, végeztek ki vagy kergettek öngyilkosságba közülük?
Később aztán az utókor általában belátta, elismerte a nagyságot; de mennyivel könnyebb ezt megtenni egy rég porladó halott esetében. Ilyenkor mindenki fogadkozik, hogy soha többé igazságtalanságot, óvni kell az értéket, de a maga korában persze újra és újra pusztítja a jókat és felmagasztalja a hitványakat.
Akik Krisztus híveit két évezrede becsmérlik, bántják és irtják, valami furcsa vágyat is érezhetnek azoknak az értékrendje iránt, akik – velük ellentétben – megtalálták az élet értelmét, s az nem a mások fölébe kerekedésben van.
Ezekben az ellenséges, agresszív üldözőkben is motoszkál a Teremtő, a Mindenható terveinek átlátására irányuló törekvés, de mivel a logikus és kész választ elutasítják, maguk akarnak feleletet fabrikálni. S mivel az szükségképpen nem lehet helyes – hiszen a helyeset dacból, önhittségből, nárcizmusból elvetették – sosem találják meg. Egyetlen igazolásuk az lehet, hogy elpusztítják azt, aki mégis ismeri a választ.
Isten halott, mondta Nietzsche, s ha így van, akkor az ember – méghozzá a kiválasztott, felsőbbrendű fajtája – jogosult átvenni a szerepét. Csakhogy bizonyos dolgokat sosem tudunk megtenni. Hiába vesszük kézbe a társadalom mesterséges átalakítását, az okosak hiába mondják meg, ki hogyan éljen, ám a biológiának, fizikának, kémiának, matematikának sosem fognak tudni parancsolni. Azt hiszik, a lelkek fölött át lehet venni a hatalmat, de ez éppúgy átmeneti és tökéletlen uralom, amiképpen a természet törvényei felett is csak látszólag és tökéletlenül tudunk uralkodni. Egy aprócska vírus, egy árvíz, méreg, vérrög, száguldó vonat vagy leomló homlokzat elpusztítja a leggazdagabb, leghatalmasabb, legokosabb embert is egy pillanat alatt.
Nietzsche halott, mondta Isten; ugyanis az örök élet igéi egyedül nála vannak. A többi csak por és hamu.
Vezetőkép: illusztráció. Forrás: Freepik
