Az emberi közösségeknek mindig voltak hiteles személyiségei, akik tanácsot adtak, irányt mutattak a többieknek, amit ők – a tekintély súlya miatt – elfogadtak és követtek. Ma, amikor bárkinek a hangja bárhová elhallatszódhat, nehéz kiválogatni, kinek a szava hiteles, és kié nem. A hangzavarból nehéz kiszűrni az igazságot.
Uralkodók, papok, tudósok helyett korunkban leginkább az úgynevezett celebek (jelentsen ez bármit is) véleménye jut el a legtöbbekhez, és formálja sokak gondolkodását. Ha valaki a saját szakmájában sikeres, az bátran állíthatja magát példának, és tőle nem cseng hamisan a tanulságok levonása.
Azonban életvezetési tanácsokat – az átlagember normalitása felől nézve – kisiklott, elrontott életű emberektől elfogadni nem vezet jóra; ha ilyen celebek mérgezik a világunkat, attól minden csak rosszabb lesz.
A homoszexuálisok legutóbbi felvonulásán (nem szívesen használnám a pride=büszkeség kifejezést, mert ilyesmire ugyan miért lenne büszke bárki is, ráadásul ez inkább önmutogatás, kivagyiság, agresszió, provokáció) a házigazdai szerepkört egy ismert színésznő-énekesnő töltötte be. A médiából évtizedek óta nyomon követhetjük a pályafutását, ezért különösebb bennfentes információk nélkül tudható róla, hogy fiatalon együtt élt egy később Kossuth-díjas színésszel. A fiú végül elhagyta, a kapcsolat közben megfogant gyermeküket pedig elvetették (később sem lehetett neki), ráadásul a barátja azóta már a saját neméhez vonzódik. Énekesnői képességeit nem tudom megítélni, de az mindenesetre furcsa, hogy ő mutatna utat másoknak a deviancia felé.
A napokban aztán egy másik színésznő coming outolt, saját élettörténetét elbeszélve a médiában. Róla annyit lehet tudni, hogy az édesapja az édesanyja kedvéért elhagyta az előző családját; igazából őt nem is akarták, szülei – elmondása alapján – abortuszra készültek. Ettől ő sokáig zavart személyiség volt, pszichológushoz járt. Több kapcsolat után aztán férjhez ment, gyermeke is született, de most, negyven felett – egy 11 éves kamasz fiú anyjaként – összeköltözött egy rendezőnővel. Annak fényében, hogy a magyar színházi élet erkölcsiségéről mit mond el ez az egyetlen történet (nota bene, az apa a Nemzeti Színház igazgatója is volt), érdekes nézni az egész romlott világ továbbéléséért tüntető free SZFE-mozgalmat.
Természetesen nem csak tökéletes családok és sorsok vannak, de a rosszról mondjuk ki, hogy rossz, és ne kérkedjünk vele.
hirdetésA célunk mindig a jóra törekvés, a rendezett, normális családok biztosítása legyen, az elbukottakat pedig segítsük, de ne állítsuk példának, és végképp ne fogadjuk el tőlük a kioktatást. („Nem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn. 8,11)
A deviancia sosem lehet mérce, mert akkor idővel a normalitás válik devianciává.
A tolvajok közül a becsületest nézik ki, a káromkodók között a finomlelkűn gúnyolódnak, a laza erkölcsűek megvetik a hűségest, a homoszexuálisok a heterót.
Mindannyiunknak jobb, ha az értékek a helyükön maradnak. Mert ahol mindenki tolvaj, agresszív, önző, becstelen és a saját neméhez vonzódik, ott pillanatok alatt összeomlik és megszűnik minden.
A szerző korábbi írásait ide kattintva olvashatja.
Kiemelt képünkön a 26. Budapest Pride résztvevői 2021. július 24-én. Fotó: Palkó Dániel
